Jorge Martín megszólalt a barcelonai gyakorlásával kapcsolatban. Kihangsúlyozta, hogy bár még mindig érez fájdalmat, a tempóját megtalálta az „összességében jól sikerült teszten”.
Idén az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy a MotoGP címvédője az idény feléig csupán egy fordulóban tudott rajthoz állni. Jorge Martín ugyanis előbb még egy szezonnyitó előtti teszten, majd az első visszatérésekor, a Katari Nagydíjon is olyan súlyosan megsérült, hogy hónapokat kellett kihagynia. Azonban mostanra végre látótávolságon belül került a második visszatérése is, amelyre várhatóan a július 18–20-i Cseh Nagydíjon fog sor kerülni.
Persze Martín nem minden edzés nélkül fog újra versenybe szállni – még MotoGP-gépet is fog tesztelni a héten, amit pont az ő nevével fémjelzett új szabály tesz lehetővé. Viszont ezelőtt még felült az Aprilia RSV4 Superbike utcai változatára is, amellyel a montmelói Circuit de Barcelona-Catalunyán körözött. A pénteki alkalomra – amely katari sérülése óta az első valódi motoros edzése volt – egyébként elkísérte édesapja és az öccse, valamint egy fizioterapeuta is. Ám a spanyol pilótának szerencsére végül nem volt szüksége komolyabb segítségre.
„Már februárban kipróbáltam a motort, és nagyon jól működik. Ennél a változatnál simábbak a beállítások, és jóval kevesebb benne az elektronika, mint egy MotoGP-gépben – magyarázta Martín új YouTube-videójában. – De a jövő héten [vagyis ezen a héten – a szerk.] Misanóban már a versenygépet fogom tesztelni. Ennek a köztes lépésnek az az előnye, hogy kevésbé fárasztó, és segít fokozatosan visszanyerni a ritmust, mielőtt visszaülnék a nagyobb motorra. Húsz törés után még vissza kell rázódnom a formámba.”
„Négy kör után úgy éreztem magam, mintha már túl lennék egy versenyen – magyarázta az ebédje elfogyasztása előtt, amely a videó tanúsága alapján paprikás rizssalátából és omlettből állt. – Még mindig érzek fájdalmat, ami persze természetes, de a lényeg, hogy a tempóm megvan. A cél továbbra is csak az, hogy minél több kört tegyek meg.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Miután már 35 kört teljesített, a spanyol pilóta kénytelen volt megállni, hogy gumit cseréljen az addigra közel 60 fokosra melegedő aszfalt miatt. „Itt az ideje megállni, mert ha így folytatom, holnapra végem” – reagált viccelődve a barcelonai hőségre.
Martín még közel ugyanennyi kört megtett délután is, és végül a fájdalom és fáradtság ellenére is elégedetten zárta a napot: „Három hónapja nem ültem motoron, ehhez képest sikerült 68 kört teljesítenem. És csak egy apró probléma miatt nem jutottunk el hetvenig, de még folytatom, majd szerdán jön a MotoGP-géppel történő fellépés. Összességében jól sikerült az edzés, kényelmesen éreztem magam a motoron. Ugyan egy kicsit még mindig mindenem fáj, de már majdnem százszázalékos vagyok.”
Igazságtalan Martín helyzete, de a sérülések mindig benne vannak a pakliban