Stefan Bradl elárulta, a Honda őt is számításba vette a tekintetben, hogy pótolja a sérült Luca Marinit vagy Somkiat Chantrát. A német versenyző ezeket hamar elengedte, ugyanis végül nemet mondott nekik, majd ismét megerősítette, hogy nem fog többet versenyezni.
Jelentősen rájár a rúd a Hondára, legalábbis ami a versenyzőit illeti. Luca Marini még május végén egy szuzukai tesztelés közben szenvedett súlyos sérüléseket. Joan Mir a Holland Nagydíjon járt pórul, miután nem tudta elkerülni az eleső Fermín Aldeguert. Somkiat Chantra pedig a múlt héten egy edzésen bukott, aminek következtében a jobb térdében lévő szalagok elszakadtak, és a nyári szünet előtt már nem is ülhet motorra.
Az aranyszárnyasok változatos módon oldották meg a helyettesítéseket. Ugyan Marinit az Aragóniai Nagydíjon senki sem pótolta, de Mugellóban Takaaki Nakagami, míg Assenben Aleix Espargaró kapott lehetőséget. Chantra esetében is hasonló sormintáról számolhatunk be. A Sachsenringen egy motorral fog indulni az LCR, míg Brnóban a japán pilóta ugrik be a helyére.
Azonban van még egy név, aki az elmúlt években rendszeresen kapott lehetőséget. Ő Stefan Bradl, aki 2012 és 2016 között állandó versenyzőként, míg 2018 és 2024 között tesztpilótaként indult a királykategóriában. Utóbbi korszakot figyelembe véve 45 alkalommal szerepelt versenyhétvégén. Ebből 14-szer szabadkártyával versenyzett, 31-szer pedig pótpilótaként. Ekkor elsősorban Marc Márquez vagy Álex Rins volt harcképtelen.
Ugyan 2026-ig szerződése van a Hondával, 2024 novemberében bejelentette, hogy a barcelonai szezonzáró volt az utolsó versenyhétvége, amelyen részt vett. A német versenyző most pedig arra világított rá, hogy az aszakaiak őt is megkeresték azzal, hogy pótolja valamelyik kiesett versenyzőt.
Csendben visszavonult a versenyzéstől a MotoGP-veterán, a jövőben új kollégái kaphatnak lehetőséget
„Ugyanolyan érzéseim vannak, mint 2023-ban – kezdte Bradl a SPEEDWEEK.com-nak. – Nem versenyeztem néhány futamon át, és tévés szakértő lettem. Számomra ez nem különbség. Jól érzem magam, és boldog vagyok azzal, amim van, annak ellenére, hogy időről-időre felmerült a kérdés, hogy pótolhatnám Marinit, vagy jelen esetben Chantrát. De ezeket viszonylag gyorsan el tudtam engedni. Azt mondtam, nem fogok többet versenyezni. Ezt saját magam döntöttem el, és erről a Hondát is tájékoztattam. Szép dolog volt, hogy megkérdezték, de ebben nincs több.”
„Egyébként engem is megkerestek – ismerte el. – De ez törvényes és jó. Az a tény, hogy számításba vesznek, azt mutatja, hogy nem estem ki a játékból, és továbbra is van egy bizonyos rangom. És ezt nem felejtette el a Honda. Ha elkötelezetten ott van az ember néhány évig, azt elismerik. De a probléma nem ez volt nálam. Nem edzettem eleget az elmúlt hetekben, hónapokban. Ugyan teszteltem Magyarországon, de jelenleg nincs szükségem arra, hogy részt vegyek egy versenyhétvégén.”
MotoGP-tesztpilóták a Balaton Parkról: akad még tennivaló, valóban nagyon nehéz rajta motorozni