Csütörtök délután hivatalossá vált, hogy Enea Bastianini vakbélgyulladás miatt valószínűleg kihagyja a Német Nagydíjat, a pénteket egészen biztosan. Álex Márquez egyelőre csak az első szabadedzésre kapta meg a rajtengedélyt, míg Luca Marini a teljes versenyhétvégén részt vehet. A Superbike-világbajnokság mezőnyébe pedig Dominique Aegerter térhet vissza.
A MotoGP 2025-ös idénye alatt még nem volt olyan versenyhétvége, ahol minden állandó pilóta részt tudott volna venni. Ez alól a Német Nagydíj sem lesz kivétel, ugyanis Jorge Martín még nincsen olyan állapotban, hogy versenyezhessen. Ezenfelül a múlt hét folyamán Somkiat Chantra is megsérült, miután edzésbalesetet szenvedett. Az újonc versenyző az eheti forduló mellett Brnóban sem indulhat.
Edzésen szenvedett sérülést, kihagyja a nyári szünetig hátralévő fordulókat Chantra
Ehhez a listához Enea Bastianini is minden bizonnyal csatlakozni fog. A Tech3 először csütörtök délelőtt számolt be arról, hogy az olasz versenyző már a hét elején nem érezte jól magát, mivel magas lázzal küzdött. Ugyan reménykedtek abban, hogy az elkövetkezendő napokban javul az állapota, ez végül nem következett be. Ekkor még csak azt jelentették be, hogy a csütörtöki médianapot fogja kihagyni.
Délutánra viszont hivatalossá vált, hogy a 27 éves pilóta valószínűleg a teljes versenyhétvégét kiüli. „Mivel sem a láza, sem a fájdalmai nem csillapodtak, Bastianini ma délelőtt úgy döntött, hogy megvizsgáltatja magát a közeli kórházban. Számos vizsgálatot végrehajtottak rajta, az orvosok pedig vakbélgyulladással diagnosztizálták. Enea megfigyelés céljából éjszakára a kórházban marad, hogy elkerüljék a műtétet. Új információkról péntek délelőtt fogunk beszámolni” – részletezi az olasz pilóta helyzetét a közlemény. A kommünikét követően a MotoGP hivatalos X-oldala arról számolt be, hogy egyelőre csak a pénteki napot fogja kihagyni, a további napokról minden bizonnyal később várható bejelentés.
BREAKING: @bestia23 will remain hospitalised overnight after being diagnosed with appendicitis. Wishing the Italian a speedy recovery as we await further updates 💪#MotoGP pic.twitter.com/S4ebpw8jhH
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) July 10, 2025
A királykategória kapcsán még két további versenyzőnek volt feltételes módban a hétvégi indulása. Álex Márquez a Holland Nagydíj főfutamán találkozott Pedro Acostával, aminek következtében a bal kezének második kézközépcsontja eltört. A spanyol versenyzőt még aznap megműtötték, ezenfelül a bukást követő napokban át is esett az első orvosi vizsgálatokon. Végül a kontroll is jól sikerült, és engedélyt kapott az utazásra. Azonban még nem lélegezhet fel teljesen, ugyanis egyelőre csak a pénteki első szabadedzésre kapott rajtengedélyt dr. Ángel Chartétól, a MotoGP főorvosától. A délelőtti tréninget követően újabb vizsgálatokon fog átesni.
👀 @alexmarquez73 will be reviewed after FP1 – so the #73 can take part in the first session of the weekend before another check up tomorrow morning#GermanGP 🇩🇪 pic.twitter.com/WTsUt7GXud
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) July 10, 2025
Luca Marini május végén járt elképesztően szerencsétlenül. A Honda versenyzője Szuzukában tesztelt, ahol csúnya bukást szenvedett el, aminek következtében több helyen is megsérült. Bal oldali csípőficamot, szegycsonttörést és bal kulcscsonttörést szenvedett. Ezenfelül bal térdjének szalagjai is megsérültek, valamint tüdejének jobb oldalán légmell alakult ki.
Szerencsére az ő esetében nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ugyanis egyrészt remekül haladt a felépüléssel, másrészt sérülései messze nem néztek ki annyira súlyosnak, amennyire előzetesen hitték. Végül az Aragóniai, az Olasz, valamint a Holland Nagydíjról maradt le, Németországban azonban már motorra ülhet, miután zöld utat kapott.
Marinin alig látszik a néhány héttel ezelőtti súlyos sérülése, már a visszatérés időpontja is megvan
A Superbike-világbajnokság kapcsán is érkezett egy jó hír. Dominique Aegerter a misanói forduló első futamán találkozott Bahattin Sofuoğluval, aminek következtében nyaki sérüléseket szenvedett. Utólag derült ki, hogy a svájci versenyzőnek elképesztő szerencséje volt, ugyanis a török versenyző motorjának plexije majdnem a nyaki artériáját találta el. A 34 éves pilóta vasárnap nem ülhetett motorra, Doningtonra azonban ő is visszatérhet, mivel versenyzésre alkalmasnak nyilvánították.
Megdönti-e a jubiláló Marc Márquez Rossi rekordját a legjobb pályáján? – hétvégi menetrend