back to top
2025. július 10. 17:38
KezdőlapMotoGPMartín bizakodó, és alig várja a visszatérést (képek, videó)

Martín bizakodó, és alig várja a visszatérést (képek, videó)

Jorge Martín a misanói tesztjét követően ismét megerősítette, hogy a tervek szerint Brnóban visszatér. Elárulta, nagyon várja ezt az alkalmat, mivel remek munkát végeztek, és körről-körre javultak.

Hétfőn számoltunk be arról, hogy Jorge Martín a szerdai nap folyamán egy egynapos, privát tesztet fog végrehajtani a misanói aszfaltcsíkon. A gyakorlás sikeresen megtörtént, ráadásul este megerősítették, hogy a címvédő a tervek szerint a jövő héten esedékes Cseh Nagydíjon visszatér. Ennek hivatalossá válására természetesen még várnunk kell, ugyanis a protokollnak megfelelően az utolsó szót dr. Ángel Charte, a MotoGP főorvosa fogja kimondani jövő csütörtökön.

A tesztre azért volt lehetősége a spanyolnak, mert még májusban fogadták el az ún. „Martín-szabályt”. Ez lehetőséget biztosít a versenyzőnek a gyakorlásra, amennyiben sérülés miatt több versenyhétvégét is ki kell hagynia. Persze ennek is megvoltak a saját maga korlátai, ugyanis az Apriliának rengeteg tényezőt figyelembe kellett vennie. A szabály pontos részleteiről egy korábbi cikkünkben írtunk.

Elfogadták a „Martín-szabályt” és az austini káoszra is módosításokkal reagáltak a MotoGP-ben

Mindenesetre Martín és a noaleiek nem tétlenkedtek a misanói pályán. A 27 éves versenyző összesen 64 kört teljesített, délelőtt 29-et, míg délután 35-öt. A tempója körről-körre javult. A MotoGP a teszt szinte minden rezdüléséről beszámolt a különböző közösségi médiafelületein, rengeteg képpel és videóval megspékelve a napot. A főszereplő a helyszíni stábnak természetesen meg is szólalt.

„A terv az, hogy Brnóban visszatérünk – szögezte le. – Remélem a hét folyamán minden rendben fog alakulni. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez egy nehéz út volt, de három hónap után végre felülhettem egy MotoGP-motorra. Kár érte, hogy többször is megsérültem, és hogy nem tudtuk teljesíteni a teljes szezont. De visszatértünk, és ez a legfontosabb dolog. Nagyon várom már, mert ma kitűnő érzéseim voltak. Remek munkát végeztünk, és úgy vélem, a nap folyamán egyre jobbak és jobbak lettünk. Készen állok arra, ami történni fog!”

Kijelenthető tehát, hogy ismét úgy néz ki, hogy Martín kálváriája véget ér. Mint ismeretes, a címvédő az elmúlt öt hónapban három alkalommal is megsérült. A sort a malajziai teszt első napja kezdte, ahol a jobb keze és a bal lába tört el. Ennek következtében ki kellett hagynia a teljes előszezont. Ugyan úgy tűnt, hogy a szezonnyitón már motorra ülhet, de a Thai Nagydíjat megelőző napokban edzésbalesetet szenvedett, aminek következtében a bal orsócsontja, néhány kéztőcsontja, valamint az azonos oldali lábának sarokcsontja tört el. Emiatt hiányzott a szezon első három futamáról, az idényt pedig Katarban kezdhette meg. A loszaíli hétvége viszont teljes rémálomba fordult át. A főfutamon ismét elesett, a mögötte haladó Fabio Di Giannantonio pedig nem tudta kikerülni, és eltalálta a spanyolt. Ennek következtében többszörös bordatörést szenvedett, valamint légmell is alakult ki nála.

Sérülései mellett a jövője is egy forró téma a paddockban. Martín május végén jelentette be, hogy kilépne a 2026-ig tartó szerződéséből, de készen áll arra, hogy egy „második esélyt” adjon a csapatnak. A felek álláspontja azonban egy jottányit sem közeledett egymáshoz, ezért az az eshetőség is könnyen előfordulhat, hogy a bíróságon fognak kikötni…

Martín nem indulhat jövőre, ha helyzete nem rendeződik, főnöke kész bíróságig vinni az ügyet