Marc-Reiner Schmidt győzelmével kezdődött a Supermoto-világbajnokság magyarországi története. A német versenyző tökéletes napjába csupán a Superpole „rondított bele”. Persze nem csak róla szólt a szombat Visontán, ugyanis négy magyar versenyzőért is szoríthattunk. Surányi Balázs az időmérőn és az első futamon is a tizedik helyen zárt, míg Kardos Gergő a kvalifikáción egy tizenhatodik, a nyitóviadalon pedig egy tizennyolcadik pozíciót jegyezhetett. Az SM Junior kategóriában Bereczki Dávid a harmadik, Tóth Zétény a negyedik leggyorsabb időt futotta.
2025. július 12-e létfontosságú napként vonul be a magyar motosport történelmébe, ugyanis a Supermoto-világbajnokság története során először látogat el hazánkba. A magyar fordulónak Visonta, egészen pontosan a Black Star Speedway ad otthont. A hétvége eseményeiről pedig a P1race.hu a helyszínről számol be.
Visontán küzdenek meg a világ legjobb Supermoto-versenyzői a hétvégén
A szabadedzésekről röviden
A szombati program 9:15-kor kezdődött meg a S2-es kategória első szabadedzésével. A legjobb idővel Adrien Sarda zárt. Őket az S1GP-sek követték, a mezőnyben pedig Surányi Balázs és Kardos Gergő révén két magyar versenyző is helyet kapott. A legerősebb csoport első tréningjén Marc-Reiner Schmidt zárt a tabella élén. Surányi a nyolcadik, míg Kardos a tizenhatodik pozíciót csípte el. Az SM Junior csoportban Yevsevil Kovalov végzett az első helyen. Fontos tudni, hogy a legkisebbek között is szerepel két magyar versenyző Bereczki Dávid és Tóth Zétény személyében. Bereczki a második, míg Tóth a negyedik pozícióban kezdte a szombatot.
A második szabadedzéseket is az S2-es kategória kezdhette meg, ahol ezúttal is Sarda bizonyult a leggyorsabbnak. Érdekesség, hogy a tréning első másodperceiben elvitték az egyik bóját a bokszutca kijáratán. A másik két osztályban is hasonló eredmények születtek. Az S1GP-ben Schmidt, az SM Juniorban Kovalov végzett a tabella elején. Ami a magyarokat illeti, a királykategóriában Surányi a kilencedik, míg Kardos a tizenhatodik legjobb időt futotta. A legkisebbek között Bereczki második, míg Tóth újfent negyedik lett.
A versenyzők összességében nagyobb hiba nélkül abszolválták a délelőtti programot, azaz minden bizonnyal hamar összeszoktak a pályával. Külön érdekesség, hogy az edzések végén a pilóták egy meghatározott ponton a rajtokat is gyakorolhatták, és ezt természetesen ki is használták.

Így zajlottak a kvalifikációk
Egy hosszabb szünetet követően a program az időmérő edzésekkel folytatódott, szokás szerint az S2-vel. A délutáni programot megelőzően azonban némi csapadék érkezett a BSSW fölé, jelentősen megöntözve az aszfaltcsíkot. Ezért a középkategória kvalifikációját esősnek nyilvánították, melynek értelmében az offroad szakaszt nem használták a versenyzők. Sokáig úgy tűnt, hogy a trükkös körülmények sem fognak ki Sardán, de egy perccel a leintés előtt Nathan Terraneo és Noah Champagne is beférkőzött a francia versenyző elé. A világbajnoki éllovas azonban az utolsó körére megrázta magát, és 1:03.819 másodperces köridővel pörkölt oda a többieknek. A svájci pilótának erre is volt válasza, és 1:03.655-tel szerezte meg a rajtelsőséget. Sarda abszolválta a második helyet, míg Melvin Viola fért fel a harmadik pozícióba. Külön ki kell emelni, hogy a nehezített terep ellenére szinte problémamentesen zajlott le a program.
Ugyan az S1GP időmérője is esős besorolást kapott, viszont előttük már az offroad szakasz is nyitva állt, azaz a Q1 már a teljes pályán zajlott. Az első perceket Elia Sammartin kezdte a legerősebben, féltávhoz közelítve viszont már Steve Bonnal vette át a kezdeményezést 1:21.751-gyel. Kilenc és fél perccel a vége előtt viszont már Milan Sitnianský állt az eredményjelző legtetején 1:21.127-tel. Nem sokkal később Schmidt 1:19.063-mal iratkozott fel a listára. A német pilóta végül a Q1-et 1:17.996-tal zárta. Surányi a tizedik, míg Kardos a tizenhatodik időt futotta, azaz egyikőjük sem jutott be a Q2-be.
A kvalifikáció második szakaszába kilencen jutottak be. Az első perceket követően Bonnal állt a legjobban, de elsősége kérészéletű volt, ugyanis idővel Schmidt, Sitnianský és Lukas Höllbacher is megérkezett. A francia ennek ellenére megrázta magát, és az időmérő végén a második helyre jött fel. Rajta kívül még Schmidt és Sitnianský jutott be a mindent eldöntő Superpole-ba, melynek lényege, hogy minden versenyzőnek egy lövése volt, de cserébe tiszta pályán motorozhatott. Ezt ki is használták, hiszen hibátlan köröket teljesítettek. A cseh pilóta 1:18.539-et, a francia versenyző 1:17.618-at , míg a címvédő 1:17.731-et futott. Ennek értelmében Bonnal szerezte meg a rajtelsőséget.

Az S1GP-hez hasonlóan az SM Junior kategória is már a teljes pályát használhatta. Az első percekben szinte ugyanaz a sorminta rajzolódott ki az elejében, amelyet már a szabadedzéseken is megszokhattunk. Bő hét és fél perccel az időmérő kezdete után Kovalov állt az élen, mögötte pedig Bereczki és Mark Luca Iovita. Egy ponton a két versenyző között mindössze 1 (!) ezred volt a különbség, végül ezen a román pilóta bő négy tizedet faragott. A magyar versenyző az utolsó köreire tartogatta erejét, és negyven másodperccel a vége előtt 1:27.301-gyel Iovita elé került, aki nem sokkal később 1:27.210-zel válaszolt, így Bereczki végül a harmadik helyet szerezte meg. Kovalovra ezúttal sem volt ellenszer, Tóth pedig ismét a negyedik pozíciót kaparintotta meg.
Az első versenyek
Némi bemutatót követően elérkezett a szombat nyitóversenye, az S2-es kategória első futama, amely 14 körös volt. A rajtot Viola kapta el a legjobban, az 1. kör végére pedig már viszonylag nagyobb előnyt épített ki. Mögötte Sarda és Diamal Juste Watt állt a képzeletbeli dobogón.
Viola és Sarda remekül menedzselték a versenyt, eközben a harmadik franciát Terraneo kezdte el kergetni. Az első kettő teljesen elszakadt a többiektől, miközben a GasGas versenyzője levadászta Juste Wattot. Viola és Sarda között folyamatosan harmonikázott a különbség, utóbbi pilóta hol közeledett, hol távolodott.
Három körrel a vége előtt az első helyeken egyértelműen megmerevedtek a frontok. Eközben Juste Watt esett vissza egészen a hetedik pozícióig. Sarda az utolsó körre pedig ismét nyomás alá helyezte Violát, előzni azonban nem tudott, így utóbbi pilóta húzta be az első futamot. A harmadik helyet Terraneo kaparintotta meg.

Egy driftbemutatót követően pedig elérkezett a nap fénypontja, amely a záróakkord is volt egyben. Ez az S1GP kategória első futama, melynek távját 15 körben határozták meg. Tiszta rajtot követően Schmidt azonnal magához ragadta a kezdeményezést, mögötte Sitnianský és Höllbacher érkeztek. Surányi a nyolcadik helyig kapaszkodott fel, Kardos maradt a tizenhatodik. A pole-ból rajtoló Bonnal viszont egészen a tizennegyedik pozícióig zuhant vissza.
Az első három azonnal leszakította a mezőnyt, de Schmidt közülük is kiemelkedett. Eközben Kardos Denis Fligrt kergette, majd meg is előzte. Surányi is egy helyet javított. Az 5. kör végére Höllbacher érkezett meg Sitnianský mögé.
A mezőny sűrűjében Bonnar elkezdte levadászni ellenfeleit, Höllbacher pedig nem talált fogást a cseh riválisán, első támadásait a 9. körben hajtotta végre. Eközben Gabin Pernat megelőzte Surányit, Mitja Krasniqi és Kevin Karlsson pedig hajmeresztő manőverekbe kezdtek bele a nézők legnagyobb örömére, akik szép számmal látogattak ki a rendezvényre.
Höllbacher eközben továbbra is nagy vehemenciával kergette Sitnianskýt a második helyért. Hátrébb Fligr visszaelőzte Kardost, majd Axel Puech-sel szemben is pozíciót vesztett. A középmezőnyben Surányit ketten is megelőzték.
A végeredményben sok változás már nem következett be, Schmidt kényelmes előnyben húzta be az első viadalt, Sitnianský pedig sikerrel védekezte ki Höllbachert. Surányi a tizedik, míg Kardos a tizenhetedik helyen látta meg a kockás zászlót. Utóbbi versenyzőt utólagos büntetéssel sújtották, ezért visszasorolták a tizennyolcadik pozícióba.

A program vasárnap 8:50-kor a bemelegítő edzésekkel startol. A versenyek sorát az SM Junior kategória kezdi meg 11:15-kor. Helyszíni jegyvásárlásra továbbra is van még lehetőség. Részletes eredményeket az alábbi linkre kattintva érhetnek el a GP of Hungary fül kiválasztásával.