back to top
2025. július 13. 14:24
KezdőlapMotoGPAcosta elköltöztetné a MotoGP-t a Sachsenringről, szerinte kinőtték a pályát

Acosta elköltöztetné a MotoGP-t a Sachsenringről, szerinte kinőtték a pályát

Pedro Acosta úgy véli, a hibája ellenére jó versenyt futott a Német Nagydíj sprintjén, és ez is része a KTM fejlődésének. A 21 éves motoros saját rontása, illetve más bukások kapcsán kijelentette, a MotoGP kinőtte a Sachsenringet.

Pedro Acosta számára sokáig biztatóan alakult a Német Nagydíj szombati napja. Az időmérőn az ötödik helyet szerezte meg, és bár a rajtja nem sikerült jól, később Álex Márquez, Jack Miller és Fabio Di Giannantonio mellett is elment. Ennek, valamint Franco Morbidelli nagy balesetének következtében a negyedik pozícióban motorozott, közel a szintén visszazárkózó Marc Márquezhez.

A 8. körben azonban megtörtént a baj, ugyanis a gyári KTM versenyzője a 8-as kanyarban kisodródott a kavicságyba. Szerencséjére motoron maradt, és a falat is elkerülte, de így is egészen a tizenkettedik helyig zuhant vissza. Végül a kilencedik pozícióig sikerült visszajönnie, így végül 1 pontot szerzett. A történtek ellenére a tempójával elégedett volt.

Marc Márquezt a hibája ellenére sem tudták legyőzni, Bezzecchi majdnem csodát tett az esős sprinten

Szerintem eléggé versenyképesek voltunk a futamon, mind a kicsúszás előtt, mind utána, bár beletelt egy kis időbe, mire a gumik újra felmelegedtek – nyilatkozta. – Végső soron azonban nem volt rossz, mert az ötödik helyezetten időt hoztunk. A pozitívumokat kell néznünk a versennyel kapcsolatban. Nagyon rosszul rajtoltunk, de az elején így is versenyképesek tudtunk lenni. Az aszfalton kialakult vízátfolyások miatt [elkövettem] egy kis hibát, ahol Franco Morbidelli bukott, ami azt jelentette, hogy egy jó futamból kisebb katasztrófa lett. A pozitívumokat kell magunkkal vinnünk, és pozitívnak kell maradnunk.”

A KTM az előző néhány futamon látványosan jobban teljesített, mint a szezon első hétvégéin. Acosta révén a tempó alapján most sem szerepeltek rosszul, de persze ő is tudja, hogy az eső miatt különleges körülmények uralkodtak. Ezzel együtt úgy gondolja, hogy a szombaton mutatott teljesítmény is beleillik ebbe a képbe.

Az esőnek bizonyára van szerepe – jelentette ki. – Igaz, hogy szárazon az utóbbi időben versenyképesebbnek bizonyultunk, de vizes pályán mindig is gyorsak voltunk. Azonban a száraz futamok számítanak, egy bajnokságot nem az esős versenyek döntenek el, nekünk pedig folyamatosan fejlődnünk kell. Arra van szükségünk, hogy a gyár új dolgokat hozzon, ezáltal megtegye a következő lépést, de ez a futam is része az elmúlt hetekben elért fejlődésünknek.”

Szombaton azt is megerősítették, hogy jövőre július 10-e és 12-e között rendezik a Német Nagydíjat, a helyszín pedig nyilvánvalóan nem változik. Pedig Acosta szerint kellene, hiszen mind saját hibájából, mind mások bukásából azt a következtetést vonta le, hogy a királykategória számára a Sachsenring bukóterei egyszerűen már nem elég nagyok.

Túl közel vannak a falak, még akkor is, ha a MotoGP-gépek itt nem kapcsolnak hatodik fokozatba – fogalmazott. – Láttunk néhány nagy bukást, különösen Morbidelliét, én pedig fél méterre voltam a faltól, azt hittem, nekiütközöm. Túl közel vannak. Szerintem kereshetnénk egy másik pályát, versenyzés céljából, itt minden olyan közel van. Tény, hogy amikor az ember egy bizonyos sebességgel megy, már azelőtt tudja, képes-e megállni, hogy eléri a falat, de Morbidelli esését megnézve, ha rosszul jön ki, nagyon messze esik, ő rendkívül nagy tempóval érkezett. Én egyenesen a fal felé tartottam. Maverick Viñales és Jack Miller is így járt. Őszintén hiszem, hogy több helyre van szükség, ez olyan, mint Laguna Seca, túl kicsi lett, és már nem járunk oda.”

Az óriásit bukó Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales szerint ő vélhetően Brnóban sem lesz ott