back to top
2025. július 31. 13:31
KezdőlapOffroadZsigovits elárulta, miért büntették meg a szombati nap után

Zsigovits elárulta, miért büntették meg a szombati nap után

Zsigovits Norbert elárulta, technikai hiba hátráltatta szombaton, ami miatt kikéste az etapot, és ezért büntették meg. Összességében sem volt elégedett a szombati napjával, a vasárnappal viszont már annál inkább. Tádics Dániel pedig bár győzelemben reménykedett, mégis sikeres hétvégét könyvelhetett el, vasárnapi második helye pedig nem sokon múlt. Ezenfelül a por okozta problémákra is kitért. 

Július 19-én és 20-án Nagytarcsára figyelt az endurotársadalom zöme. Egyrészt folytatódott az Európa-bajnokság 2025-ös szezonja, másrészt pedig az országos mezőny is tiszteletét tette. Előbbi kiírásban szombaton Liszka Roland bizonyult a leggyorsabbnak, míg vasárnap Lorenzo Macoritto vitte a pálmát. Utóbbi bajnokságban pedig Mario Hirschmügl zárt az összesített élén.

Liszka-show és magyar dobogóeső az enduro-Eb nagytarcsai fordulóján

Zsigovits Norbert viszont mindkét mezőnyben elindult. Az Európa-bajnokságban az E2-es mezőnyben, míg az országos kiírásban a PRO2-es kategóriában kapott helyet. A hétvégéje meglehetősen kétarcúra sikeredett, ugyanis szombaton egy utólagos büntetés miatt előbbiben a negyedik, míg utóbbiban a nyolcadik helyen végzett. A vasárnap már jobban sikerült, ekkor az Eb-mezőnyben kategóriája második pozícióját kaparintotta meg, míg a PRO2-ben nyerni tudott.

„Technikai problémával küszködtünk, és emiatt kikéstem az etapot – magyarázta Zsigovits a büntetés okát a P1race.hu-nak. – A szombat azért nagyon messze volt attól, hogy minden összeálljon. A büntetést leszámítva sem úgy alakult a nap, ahogyan szerettem volna.”

Liszka hasonló eredményre számított, de „meglehetősen tapasztalt” ellenfelet kapott

„A vasárnap viszont egészen jól sikerült – folytatta. – Volt egy kombináció, amelyet meg tudtam csinálni. Ez pedig némi sikerélményt és egy kis löketet adott. A nap második felére egész jó eredményeket és időket tudtam menni magamhoz képest, és feljebb tudtam lépdelni a ranglistán.”

Zsigovits az Európa-bajnoki mezőnnyel együtt indult el az 53 kilométeres körre, így arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon mennyire tudta figyelni ellenfeleit az országos kiírásban. „Nem vagyok abban biztos, hogy teljesen sportszerű így menni, mivel mi előbb indulhattunk el. Láttam, hogy az ob-t figyelembe véve, mindegyik mértet megnyertem. Ennek persze örülök, hiszen az előző versenyek alatt nagy csatákat vívtunk Marióval. Persze, lehetséges, hogy más lett volna az eredmény, ha velük megyek, de ez így alakult. Ha úgy szeretnék, ők is tudnának egyszerre két kategóriában menni. Nagyon örülök neki, de most elsősorban az Eb-re koncentráltunk, hiszen velük mentem. Az is boldogsággal töltött el, hogy a svéd sráccal [Franz Löfqvist – a szerk.] fel tudtam venni a versenyt.”

Tádics Dániel számára jóval egyszerűbb volt a képlet. Az 591-es rajtszámú motor csak az Európa-bajnokság E3-as kategóriájában tűnt fel, ahol mindkét napot a harmadik helyen fejezte be. Ezenfelül Zsigovits-csal, Liszkával és Thomas Hostinskývel kiegészülve csapatban is felért a dobogóra. Szombaton a dobogó középső, míg vasárnap az alsó fokára állhattak fel.

„Sikeresnek könyvelhetem el a hétvégét, mivel egyéniben és csapatban is mindkét nap dobogóra állhattam – kezdte értékelést Tádics. – Bevallom őszintén, jobb pozícióra számítottam, ugyanis az első hely volt a cél. Ez szombaton a mértek alapján meg is lehetett volna, csak sokat hibáztam, és többet is estem, ezért visszacsúsztam a harmadik helyre. A vasárnapot pedig másodikként kezdtem, és sokáig ott is álltam, de az utolsó mérten visszacsúsztam. Másfél másodpercen múlt…”

Fotó: Hajba-Iharos Mónika / Motopixi

„A pálya nagyon kemény lett a végére. Elképesztően gödrössé vált, olyan volt, mintha betonon motoroztunk volna. Ezenfelül a por és a meleg is megnehezítette a dolgunkat” – tette hozzá.

Apropó por. A száraz időjárás miatt ez a jelenség nemcsak a versenyzők, hanem a kilátogatok életét is megkeserítette. Tádics arról is beszámolt, ez hogyan néz ki belülről. „Mindig egy kicsit félek, amikor por van, mert nem látom az utat – hangsúlyozta. – Az volt a baj, hogy ahogyan mentünk, a saját porunk is »odaért« a következő kanyarhoz, és ilyenkor nem tudjuk a megfelelő féktávokat alkalmazni.”

enduro szakág