back to top
2025. augusztus 02. 05:46
KezdőlapMotoGPQuartararo megnézte, hogyan működik a Forma–1-es Ferrari, és levonta a tanulságokat

Quartararo megnézte, hogyan működik a Forma–1-es Ferrari, és levonta a tanulságokat

Fabio Quartararo nemrég bepillantást nyerhetett a Forma–1-ben szereplő Ferrari versenyhétvége alatti működésébe. A francia pilóta tisztában van vele, hogy nem lehet mindent egy az egyben átültetni a MotoGP-be, de bizonyos tanulságokat így is le tudott vonni.

Fabio Quartararo két hónapja kint járt egy Forma–1-es futamhétvégén. A gyári Yamaha motorosa a Spanyol Nagydíjra látogatott ki, amihez nem kellett sokat utaznia, hiszen Andorrában él, a miniállam pedig viszonylag közel fekszik a montmelói pályához. A 26 esztendős motoros ráadásul a sorozat legsikeresebb csapatának, a Ferrarinak volt a vendége.

A francia pilóta ráadásul némi betekintést is kapott a maranellóiak működésébe, hiszen élőben hallgathatta Charles Leclerc, illetve Lewis Hamilton, valamint a mérnökök közötti rádiózást, sőt, a futam utáni eligazításon is ott lehetett. „Érdekes volt megfigyelni, hogy Lewis és Charles Leclerc miről beszélgetnek a mérnökeikkel, ahogyan azt is, hogy rengeteg részletről szó esett – nyilatkozta a SPEEDWEEK.com-nak. – Sok pozitívumot vittem magammal.” Persze Quartararo tudja, hogy nem lehet mindent egy az egyben átültetni a MotoGP-be.

Úgy gondolom, hogy a Forma–1-ben sokkal több mindent meg kell beszélni, főleg a gumikat illetően – jelentette ki. – A négy abroncs rendkívül széles, és folyamatosan érintkezik a pályával, míg nálunk csak egy nagyon kicsi felület ér hozzá az aszfalthoz. Ezzel együtt úgy vélem, a gumik a mi sportágunkban is nagy jelentőséggel bírnak, nekem pedig fontos, hogy minél több információnk legyen a viselkedésükről.”

Ezzel együtt Quartararo levont néhány tanulságot a Ferrarinál tett látogatása után, és azóta a gyári Yamahánál is valamelyest megváltozott a munkamenet. Persze itt nem eget rengető dolgokra kell gondolni, de ezen a szinten nyilvánvalóan a legapróbb részlet is számít. 2021 királykategóriás világbajnoka elmondta, mit csinálnak másképpen.

Barcelona után volt egy megbeszélésem a csapattal – árulta el. – Több információra van szükségem, különösen azért, hogy jobban megértsem a gumikat. Próbálunk más megbeszéléseket tartani, azóta némileg változtattunk a hozzáállásunkon, és azt hiszem, fejlődünk. Ez nem annyira szokatlan, de általában a garázsban tartjuk a megbeszéléseket, most viszont a tárgyalóban, egy tévével, ahol pontosan meg tudjuk mutatni, mire gondolunk. Korábban ez egy kicsit egyszerűbb volt.”

Quartararo természetesen tudja, hogy mindez nem fogja varázsütésre megoldani a problémáikat, de ez is egy lépcsőfok a céljaik elérése felé. „Arról van szó, hogy több részletet [látunk] – magyarázta. – Természetesen nem tudunk mindent nulláról százra módosítani, de lépésről lépésre úgy igazíthatjuk a dolgokat, hogy több információt kapjunk.”