Marco Bezzecchi elárulta, Jorge Martín sérülései az ő dolgát is megnehezítették, hiszen így nagyrészt rajta álltak vagy buktak az Aprilia fejlesztései. A rossz szezonkezdet a 26 éves motorost is lelombozták, ám aztán sikerült felállni.
Az Apriliának finoman szólva sem úgy indult a MotoGP 2025-ös idénye, ahogyan azt eltervezték. Mindjárt a legelső hivatalos tesztnapon két versenyzőjük is megsérült, ráadásul az egyik a vezérpilótának szerződtetett címvédő, Jorge Martín volt. Utóbbi ráadásul további két sérülést szenvedett, így az idény első felét szinte teljes egészében ki kellett hagynia.
Martín hatalmas ünneplést kapott, majd elmondta, „nehéz volt megtalálnom a helyem az életben”
Arról viszont kevesebb szó esik, hogy ez milyen hatással volt csapattársára, Marco Bezzecchire. Paolo Simoncelli nemrég úgy vélekedett, hogy a spanyol motoros hiánya jó hatással volt az immáron négyszeres királykategóriás futamgyőztesre, aki így meg tudta mutatni magát, más szempontból viszont nehezebb dolga is volt, mint normál esetben lett volna.
„Jó [első félszezon] volt – nyilatkozta. – Az biztos, hogy az első pár verseny keménynek bizonyult, mivel egy másfajta és nehéz előszezon volt mögöttem, egyedül fejlesztettem a motort. Természetesen kaptam segítséget Savától [Lorenzo Savadori – a szerk.] és a Trackhouse srácaitól, de a fejlesztés nagy része tőlem függött, és ez kemény volt. Kicsit mentálisan és fizikailag is elkészültem, főleg mentálisan.”
Martínhoz hasonlóan Bezzecchi is első idényét teljesíti a noaleieknél, és a kezdés messze nem volt ideális. Bár az idénynyitó thaiföldi hétvégén az Aprilia még második erőnek tűnt, a következő fordulók során elsüllyedtek a mezőnyben, olyannyira, hogy a Francia Nagydíj után a konstruktőri tabella utolsó helyén álltak. Erre pedig valahogyan reagálni kellett.
„Az első futamokon, amikor nem igazán jöttek az eredmények, kicsit szomorú is voltam, mert picivel jobbra számítottam, látva azt a sok munkát, amelyet elvégeztünk – folytatta az olasz versenyző. – Azonban később [is] nyugodtak maradtunk, minden kezdett kicsit jobban alakulni, és tovább dolgoztunk, hogy tegyünk néhány lépést. Kicsit minden jobban ment, így elkezdtünk jó eredményeket elérni. Ez fantasztikus volt.”
A Le Mans-i után jött a silverstone-i forduló, amelynek főfutamát Bezzecchi megnyerte. Azóta pedig látványosan javult a teljesítménye, sőt, az asseni hétvége óta már-már második erőnek számít Marc Márquez mögött. Ráadásul Brnóban már Martín is rendelkezésre állt, ami neki is segítség lehet, hiszen így több érdemi információt tudnak gyűjteni.
Marc Márquez elárulta, mióta érzi magát igazán jól a motoron, Bezzecchi hamar letett a győzelemről
„Természetesen, most pedig már minden a részleteken múlik – felelte arra a kérdésre, hogy a címvédő érkezése neki is jót tesz-e. – A Ducati sok versenyzővel rendelkezik, így rengeteg adatuk van, ráadásul erős pilótákról van szó. Most, hogy Jorge visszatért, még több adatot tudunk gyűjteni a Trackhouse versenyzőivel együtt, így mindent a lehető legjobban kell beállítanunk.”