Johann Zarco és Takumi Takahashi párosával a gyári Honda egysége nyerte meg a Szuzukai 8 órás versenyt. Győzelmüket még értékesebbé teszi, hogy 2008 óta először tudott egy csapat két pilótával diadalmaskodni a legendás viadalon. Zarcóéknak azonban nem volt könnyű dolguk, mivel a Jack Miller–Andrea Locatelli–Katsuyuki Nakasuga alkotta felállással támadó gyári Yamaha megszorongatta őket.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rajtolt el a 46. Szuzukai 8 órás verseny. A viadal, amely ma már a motoros endurance-világbajnokság egyik állomása, legendás státusznak örvend szerte a világon, de különösen Japánban. A japán motorgyártók emiatt rendkívül komolyan veszik a megmérettetést, és évről évre igyekeznek kiváló egységeket összeállítani a futamra.
A Hondának viszont idén problémája akadt a gyári egységével, ugyanis a sérült Iker Lecuona helyét Xavi Vierge „eljárásbeli okok” miatt nem tudta átvenni. A motorra így csak ketten, Johann Zarco és Takumi Takahashi ültek fel. Ennek ellenére a páros így is a legfőbb esélyesek közé tartozott, hiszen a tavalyi győztesekről volt szó – igaz, akkor hárman osztoztak a sikerben. A hétvége aztán jól is indult számukra: Zarco pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót.
Zarco legyőzte Locatellit, Miller bukott, a Hondáé a pole a Szuzukai 8 órás versenyre
A második rajthelyet a legfőbb kihívónak tartott gyári Yamaha kaparintotta meg, amely a szintén nagyon erős Jack Miller–Andrea Locatelli–Katsuyuki Nakasuga felállással vágott neki a viadalnak. A rajt után a 30-as rajtszámú Honda ugyan elveszítette a vezetést, de rövidesen visszaszerezte azt, majd a 21-es Yamahával együtt fokozatosan ellépett a mezőnytől. A két motor között folyamatosan nőtt a távolság, de ennél is gyorsabban hagyták le az üldözőket – így néhány óra után egyértelművé vált, hogy közülük kerül ki a győztes.
A verseny egészen a feléig szinte tökéletesen alakult a Honda számára, amikor is Zarco alatt kissé belassult a motor, aminek köszönhetően Miller a korábbi 40 másodpercnél is nagyobb különbséget 23-ra csökkentette. Ráadásul ekkor egy nagy bukás miatt pályára hajtott a biztonsági autó, ami még közelebb hozta őket egymáshoz. Viszont ebből a szakaszból ismét a Honda jött ki erősebben, és a 30-as újra ellépett a 21-estől.
Az utolsó óra is tartogatott egy váratlan fordulatot: ismét pályára hajtott a biztonsági autó egy újabb nagy esés miatt. A bokszutca nyitvatartására vonatkozó szabályok azonban megtréfálták a Yamahát: hiába vették át a vezetést a kiálló Hondától, ők is kénytelenek voltak még egyszer kiállni. Végül a két MotoGP-pilóta, Zarco és Miller zárt, a célvonalnál pedig körülbelül csak 35 másodperc volt a Honda előnye – ami egy ilyen viadalon nagyon szorosnak mondható. Ha arányosítjuk a versenyek hosszát, ez egy MotoGP-főfutamon kevesebb mint 3 másodperces különbséget jelentene.
Amazing win for Honda HRC at the #Suzuka8Hours clinching their fourth consecutive title 🏆🇯🇵#HRC #FIMEWC pic.twitter.com/gzUjXGRymC
— Honda Racing Global (@HondaRacingGLB) August 3, 2025
A Honda gyártóként a 31. győzelmét aratta a Szuzukai 8 óráson, ami rekord, a márka gyári csapata pedig a szintén rekordot jelentő 19. diadalát jegyezhette fel. Takahashi ezzel tovább erősítette helyét az egyéni örökranglistán: ez volt a hetedik sikere, ráadásul sorozatban a negyedik alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ezenfelül a mostani győzelmet még értékesebbé teszi, hogy 2008 óta először tudott egy csapat két versenyzővel felülni a trónra a legendás viadalon (ma már szinte mindig hárman vezetnek egy-egy motort).
A harmadik helyre végül az 1-es rajtszámú SERT Suzuki ért oda, amelynek kalandos versenye volt, mivel még az első órában Dan Linfoot bukott a motorral, de abból sikerült felállniuk. Meg kell még említeni a 37-es rajtszámú BMW-t is, a többek között Michael van der Markkal felálló egység nagyon jó tempót diktált a viadal elején, és úgy tűnt, megszerezhetik az első európai gyártó által elért dobogót a Szuzukai 8 óráson. Ám a holland pilóta másfél óra után elesett, így végül „csak” az ötödik helyen futottak be. Annak viszont nagyon örülhetnek a bajorok, hogy ezzel az eredménnyel feljöttek a tabellát vezető YART Yamaha közvetlen közelébe, mivel utóbbi egység nullázott. A Superstock kategóriában – amelyben ezúttal a magas utazási költségek miatt a magyar csapat nem állt rajthoz – a Team Étoile szelte át elsőként a célvonalat.
Több szempontból is sokat segíthet a küszködő Van der Marknak, ha történelmet ír