Giacomo Agostini felidézte a pályafutása vége felé aratott nagy győzelmeit, és azt, hogy miként vágott vissza Kenny Robertsnek annak kijelentése után. A tizenötszörös világbajnok egykori csapattársára, Phil Readre is kitért, akit piszkos versenyzőnek tartott.
Nemrég beszámoltunk róla, hogy Giacomo Agostini interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak. Abban a cikkünkben az aktualitásokról esett szó, ám a 83 éves legenda saját pályafutásáról is mesélt. Többek között az utolsó, összességében a tizenötödik, a királykategóriában a nyolcadik világbajnoki címére is kitért, amelyet az 1975-ös brnói szezonzárón biztosított be.
„Meg kell hajolni előtte, nem pedig kifütyülni” – véli Marc Márquezről a legendás Agostini
„Ez a nagydíj egy kaland volt, kezdve a hihetetlenül hosszú várakozással a vámnál, majd ott voltak azok az emberek, akik a hotelnél vártak – idézte fel. – Még Kelet-Németországban is sokan eljöttek, kétszáz, kétszázötvenezer ember. Abban az időben nem volt sok rendezvény a vasfüggöny mögötti országokban. A pálya más volt, egy közúti pálya volt. A harmadik hely is elég lett volna, de második lettem, főleg azért, mert óvatos voltam, hogy ne hibázzak. Phil Read mögött [értem célba], fantasztikus érzés volt.”
Hogy miért volt nagy jelentősége ennek a vb-címnek? Nos, nem csupán azért, mert ennek a mai napig egyedüli rekordernek számít a legmagasabb géposztályban, hanem azért is, mert ezt már nem az MV Agustvával, hanem a Yamahával érte el. Ezzel pedig Agostini bebizonyította, hogy nem csak az 1958 és 1974 között összesen harminchárom egyéni és konstruktőri elsőséget bezsebelő olasz márkával tud győzni.
„Igen, mert voltak, akik azt mondták, hogy az előző években azért nyertem, mert az enyém volt a legjobb motor – válaszolta arra a kérdésre, hogy fontos volt-e ez a diadal. – Ez azonban nem volt igaz. Ott volt még a Honda, a Benelli és maga a Yamaha. Szóval volt bennem egyfajta büszkeség. Nagyon fontos volt ez számomra, mert ez volt a második szezonom a Yamahával. Az előző évben egyből megnyertem a 350-es kategóriát, de az 500-asban sok gondom volt. Fantasztikus volt győzni a legfontosabb géposztályban.”
Ezután pedig természetesen jöhetett a nagy ünneplés. Ez persze manapság is így van egy világbajnoki cím esetében, de az akkori partik aligha voltak összehasonlíthatóak a maiakkal. „Ott mindig nagy bulik voltak: a gyönyörű nők és a nagy partik világa volt – jelentette ki Agostini. – Nem lehetett nem jót bulizni, fogalmazzunk így.”
Agostini leginkább az európai központú gyorsaságimotoros-világbajnokságban elért sikereiről ismert, ám más nagy versenyeket is megnyert. Ott volt például az 1974-es Daytona 200, az első éles futama a Yamahával. Az olasz legenda pedig a nehézségek ellenére győzni tudott – és ezzel helyretett egy másik, akkor még csak az Egyesült Államokban versenyző legendát.
Az egész sportágat megváltoztathatta volna, ha beváltja fenyegetését az első amerikai világbajnok
„Amint megérkeztem, elolvastam Kenny Roberts nyilatkozatát – idézte fel. – »A világ nem csak Európából áll. Ha itt bajnok leszek, az azt jelenti, hogy én vagyok a világbajnok.« Soha nm versenyeztem még ilyen hőségben. Egy bizonyos ponton a feladás is felmerült bennem: nem ittam eleget, és kiszáradtam. Kitartottam, miközben arra a sok emberre gondoltam, akik Európából érkeztek. Felelősséget éreztem, és eljutottam a végéig, győztesként. El lehet képzelni, mire képes az ember elméje. Aztán összeestem, infúziót kellett kapnom. Amikor viszont eljött a díjátadó ünnepség, az a nyilatkozat még mindig bennem volt. Odamentem Robertshez, és mondtam neki, hogy »Kenny, most már talán érted, ki a világbajnok«. Erre ő azt válaszolta, hogy »Ago, te nem vagy ember«.”
A későbbi háromszoros világbajnokkal azonban nagydíjhétvégén egyáltalán nem küzdöttek meg, hiszen Roberts (az egy szem 250-es versenyét leszámítva) pont közvetlenül Agostini visszavonulása után kezdett el versenyezni a vb-n. Utóbbinak persze megvoltak a maga riválisai, mint például Read, aki 1972-ben csatlakozott az MV Agustához, 1973-ban pedig már a királykategóriában is versenyzett a gyártó színeiben, és véget vetett csapattársa hétéves uralkodásának.
„Kemény, de nem kifejezetten vészes – idézte fel Agostini a rivalizálásukat. – Amikor először megérkezett az MV-hez a csapattársamként, megpróbált pszichológiailag támadni. Sokat panaszkodott, soha nem volt elégedett. Nagyszerű versenyző volt, nagyon agresszív, és elég tisztességtelen: ha be kellett mennie a másik mellé, és meglöknie, nem zavartatta magát. Manapság minden futamról kizárnák.”
Agostini, Stoner és Pedrosa vezetésével vonulnak fel a legendák a szomszédunkban