back to top
2025. augusztus 18. 15:58
KezdőlapMagyarokKovács Bálint dobogóra állhatott, Görbe Soma újabb pontokat szerzett az IDM-ben

Kovács Bálint dobogóra állhatott, Görbe Soma újabb pontokat szerzett az IDM-ben

Kovács Bálint nagy küzdelem után szerezte meg idei első dobogóját az IDM-ben. Ezenfelül még egy kilencedik hellyel gyarapította gyűjteményét. A német bajnokság másik magyar tagja, Görbe Soma mindkét versenyt pontszerzőként fejezte be, és úgy véli, futamról futamra fejlődnek.

Az elmúlt hétvége a gyorsaságimotoros-világbajnokság Osztrák Nagydíjának jegyében telt. A spielbergi forduló magyar szempontból is emlékezetesre sikeredett, ugyanis Varga Tibor eddigi legjobb eredményét érte el a MotoE-ben. A 18 éves versenyző az első futamon hatodikként, míg a második versenyen negyedikként ért célba. Varga mellett még két további honfitársunkért szoríthattunk, hiszen a német bajnokság is befejezte jól megérdemelt nyári pihenőjét. Az IDM Assenbe látogatott, a Superbike kategóriában pedig a szokásoknak megfelelően Kovács Bálint és Görbe Soma is elindult.

Varga Tibor szenzációs versenyt futott, a dobogóért küzdve lett negyedik Ausztriában

Kovács számára remekül alakult a péntek, ugyanis nagyon hamar bebiztosította a helyét a szombati Superpole második szakaszában. Az első napon azonban bukott, ez pedig a kvalifikációra is rányomta a bélyegét, ahol a kilencedik legjobb időt futotta. Az időmérő után elárulta, hogy ismét bízik a versenytempójában.

Erre pedig remekül ráérzett. Az első futam 2. körében már az ötödik helyen haladt, majd a 11. körben Toni Finterbusch mellett is elment. A dobogó legalsó fokáért pedig Florian Alttal vívott késhegyre menő csatát. A befutó igazán látványosra sikeredett, miután Kovács az utolsó kanyarokban gyűrte le német ellenfelét. Ennek köszönhetően a 2024-es oscherslebeni második futam óta először állhatott fel a pódiumra.

Érdekesség, hogy a szóban forgó futamot az a Dominique Aegerter nyerte meg, aki szabadkártyásként vett részt a hétvégén, és biztosan távozni fog a szezon végén a GYRT Yamahától. Ami Kovács második versenyét illeti, sokáig a hetedik és a nyolcadik hely körül motorozott, de végül be kellett érnie a kilencedikkel, miután Twan Smits az utolsó pillanatokban előzte meg. A verseny Lukas Tulovic győzelmével zárult.

Görbének már a kvalifikáció első szakaszában jelenése volt, de ezt az akadályt sikerrel vette. A Superpole 2-ben végül a tizedik rajtkockát kaparintotta meg. A rajtot követően azonban vesztett két pozíciót, a viadal alatt pedig a tizedik és a tizenharmadik hely között mozgott. Munkás versenyen volt túl, ugyanis ezalatt több helycsere is történt. Végül tizenegyedikként zárt.

A második viadalra megtartotta tizedik helyét. Ugyan hamar elvesztette azt Kevin Orgisszal szemben, de a 7. körben visszaszerezte. Ebbe a csatába többen is belekeveredtek, a 20. születésnapját éppen hétfőn ünneplő versenyző pedig a futam utolsó harmadára elkezdett visszaesni. Végül a tizenharmadik pozícióban látta meg a kockás zászlót. Ennek ellenére a hétvégét követően úgy fogalmazott, fordulóról fordulóra fejlődnek.

Ami pedig a bajnokságot illeti, Kovács végül 28, míg Görbe 10 ponttal gazdagott, mivel Aegerter eredményei nem számítanak bele a végelszámolásba. Előbbi versenyző a nyolcadik helyről, míg utóbbi a tizenkettedikről várja a folytatást. A sorozat következő hétvégéjét a Nürburgringen rendezik szeptember 5. és 7. között.