Maverick Viñales a Német Nagydíjon összeszedett sérülése miatt kénytelen kihagyni a Magyar Nagydíjat. A KTM bejelentette, hogy Pol Espargaró fogja helyettesíteni, aki egy teszten már körözött a Balaton Park Circuiten.
Maverick Viñalesnek nem az idei lesz élete legjobb nyara, mivel még a Német Nagydíj szombati napján bukott, aminek következtében megsérült a bal válla, amelyet később meg is kellett műteni. Viñales kiülte a sachsenringi hétvége hátralévő részét, valamint a beavatkozás miatt a Cseh Nagydíjon sem indulhatott. Az előző hétvégi Osztrák Nagydíjra ugyan megkapta a szükséges engedélyeket, de csak pénteken, valamint az időmérő legelején ült motorra, amikor is túlságosan fájni kezdett a válla.
Nem sokkal később az orvosok is megálljt parancsoltak neki a fájdalmai miatt, így a sprintverseny előtt visszalépett a további motorozástól. Rövidesen pedig az is világossá vált, hogy a most hétvégi Magyar Nagydíjon sem tud részt venni. A KTM szerdán bejelentette, hogy a tesztpilóta Pol Espargaró fogja helyettesíteni.
Minden, amit a MotoGP Magyar Nagydíjáról tudni kell – megjelent online felvezető magazinunk
Espargarónak ez lesz az idei második beugrása a mezőnyben: Brnóban szintén Viñalest helyettesítette. Akkor túlzás nélkül kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen a sprinten és a főfutamon is kilencedik lett. Egyébként a spanyol motorosnak nem lesz annyira új a Balaton Park Circuit, mint sok vetélytársának, hiszen június végén más tesztpilótákkal együtt már körözött a pályán. Külön érdekesség, hogy fivére, Aleix Espargaró is ott lesz a rajtrácson, Somkiat Chantra helyetteseként, így Márquezék mellett egy másik testvérpár is feltűnik majd Balatonfőkajáron.
„Kellemetlen, hogy Mavericknek újabb versenyt kell kihagynia, de Ausztriában láttuk, hogy még több időre van szüksége a felépüléshez, és fontos, hogy a MotoGP-re csak akkor gondolj, amikor százszázalékos állapotban vagy. Ezt én nagyon is jól tudom – olvashatók Espargaró szavai a KTM közleményében. – Megismétlem, amit Csehországban mondtam: fantasztikus munkát végez a gyártó számára, és megérdemli, hogy továbbra is élvezze a motorozást, ahogy a többiek is tették. Remélem, mielőbb visszatér.”
Botrány, „megismételhetetlen” eredmény, első győzelem – vajon melyiket hozza el a Magyar Nagydíj?
„Most a Magyar Nagydíjra koncentrálunk, de nem könnyű átkapcsolni a tesztpilóta üzemmódról a MotoGP-versenyző üzemmódra, figyelembe véve a kategória mostani szintjét és a többiek tempóját. Nemrég több tesztet is tartottunk, és látszik, hogy a projekt remekül halad. Örülök, hogy újra segíthetem a csapatot és a gyártót azzal, hogy ezen a hétvégén versenyzem. Most át kell állítanunk a gondolkodásmódunkat, és fel kell készülnünk erre az új kihívásra a Balaton Parkon.”