Az LCR bejelentette, hogy Aleix Espargaró egy pár nappal ezelőtti kerékpárbaleset miatt nem indul a Magyar Nagydíjon. Ennek következtében Somkiat Chantrának ezúttal sem lesz helyettese.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Somkiat Chantra korábbi sérülése miatt a Magyar Nagydíjat is kihagyja, ám a tervek szerint a spielbergi hétvégével ellentétben ezúttal lett volna helyettese Aleix Espargaró személyében. A spanyol versenyző azonban mégsem tud rajthoz állni, amit az LCR csütörtökön kora délután jelentett be.
Hivatalos: egy debütálás is lesz a MotoGP-ben a Magyar Nagydíjon
A 36 éves motoros pár nappal korábban biciklibalesetet szenvedett, ám kezdetben azt gondolták, hogy csak apró sérülései vannak. Délelőtt azonban nagy hátfájdalmak közepette érkezett meg a pályára, és a vizsgálatok kimutatták, hogy az egyik csigolyája túlságosan megsérült ahhoz, hogy versenyezhessen a Balaton Parkon.
Érdekesség, hogy a bejelentés pillanatában öccse, a Maverick Viñalest helyettesítő Pol Espargaró sajtóbeszélgetése zajlott a P1race.hu jelenlétében. A Tech3-nál versenyző pilóta elárulta, bátyja korábban még úgy fogalmazott, hogy szenvedős lesz ez a futamhétvége, a fejlemények tudatában pedig úgy véli, testvére ugyanúgy szenvedni fog, csak éppen azért, mert nem állhat rajthoz.