Varga Tibor elmesélte, mi járt a fejében az Osztrák Nagydíj második versenyének utolsó körében. Kiemelte, természetesen rengeteg extrát és némi édes terhet jelent neki a hazai hétvégéje. Azt is felfedte, a paddockban Marc Márquez pszichológiáját használja, miszerint elhiszi azt, amit a többiek gondolnak róla.
Varga Tibor pazar teljesítménnyel rukkolt elő az Osztrák Nagydíjon. A 18 éves versenyző az időmérő edzésen a kilencedik helyre kvalifikálta magát, a két futamon pedig ezen az eredményen is túltett. Az első viadalon a hatodik pozícióban zárt, míg a másodikon negyedikként végzett, a dobogóról pedig mindössze 68 ezreddel maradt le, ráadásul az utolsó körben Eric Granado bukott, aminek következtében sokáig harmadikként haladt.
Varga Tibor szenzációs versenyt futott, a dobogóért küzdve lett negyedik Ausztriában
„Az utolsó körben az járt a fejemben, hogy az első helyezettet is elkapom – mesélte Varga a P1race.hu-nak. – Azonban a dupla hosszú balosban [6-os és 7-es kanyar – a szerk.] leszakadtam a többiekről, és a hátsó egyenes utáni kanyart is elmértem. Próbáltam nagyon pengetni, hogy elkapjam őket, és hogy meg tudjam védeni a harmadik helyemet. Amikor [Hector] Garzó megelőzött, akkor úgy voltam vele, hogy a féktávig vissza tudok jönni. Jól sikerült a kigyorsítás, meg is volt a tempókülönbség, de nem volt elég hely, mivel szűken tartotta a motort. Mérlegeltem, és muszáj volt a negyedik hellyel megelégednem. Ez így is egy csodálatos eredmény.”
Ha csak a számokat nézzük, akkor abból is kiolvasható, hogy Varga elképesztő fejlődésen esett át a Holland Nagydíj óta. A debreceni születésű versenyző arra is rámutatott, melyik az a terület, amelyben az asseni forduló óta leginkább előrelépett.

„Megtanultam a kigyorsításon jobban bízni a motorban – magyarázta. – Az első két hétvégén csak ezen a területen voltak problémáim. Nem bíztam a kipörgésgátlóban. A MotoE esetében az elektronika nagyon szépen csinálták meg, remekül dolgozik. A versenyzők teljes dőlésszögön fogják, rádobják a nyélgázt, az elektronika eldolgozza ezt. Nekem ez a fajta bizalom nem volt meg, de Ausztriában sikerült megérteni. Úgyhogy ez egy óriási lépés volt. Nyilván a motorral is megbarátkoztam. Nagyon nehéz, ráadásul elektromos konstrukcióról beszélünk. A csapattal is össze kellett szokni, és egy olyan beállítás is kellett, amellyel ilyen eredményt tudtunk hozni. Tulajdonképpen ez egy mix volt.”
Szájról olvasott, majd a szurkolókat buzdította Varga Tibor (videók)
Pénteken Varga úgy gurulhat fel a Balaton Park Circuit aszfaltcsíkjára, hogy már van némi pályaismerete, ráadásul hazai környezet előtt szerepelhet. Úgy véli, ez egyértelműen jelent annyi pluszt, hogy akár a dobogó is összejöhet. A hőn áhított eredmény pedig meg is lehet, hiszen a korábbi versenyen is láthattuk, hogy megvan a kellő tempó. Természetesen mindent meg fog tenni, és csak annyi dolga van, hogy a maximumát nyújtsa. „Felemelő érzés, hogy én képviselhetem Magyarországot. Néhány évvel ezelőtt nyaralni jöttünk a Balatonra, most pedig itt versenyzünk. Ez eszméletlen. Jön az egész család, a barátok, és azt érzem, hogy mindenki szurkol. Alig várom már ezt a hétvégét.”
Ez egyfajta édes tehernek is felér? „Már most érzem, hogy ez rengeteget fog segíteni – jelentette ki. – Nem gondolom, hogy bármiféle eredménykényszer vagy probléma jönne a hétvége folyamán. Azt, hogy mindenki itt van és szurkol, teljesen pozitívan fogom fel.”

Amennyiben Varga pódiumra állna ezen a hétvégén, Magyarország első top hármas eredményét érné el a 2010-es Aragóniai Nagydíj óta. Ráadásul a MotoE történetének is ő lenne az első 20 év alatti dobogósa. Arról is kifaggattuk, érdeklik-e ezek a statisztikák, eredmények, vagy csak felül a motorra, és tövig nyomja a gázt.
„A paddockban a Marc Márquez-féle pszichológiát használom – szögezte le. – Ilyenkor elvagyok a versenyzőkkel, Jordi Torres kis túlzással az édesapám is lehetne. Mindenkiben benne van, amikor beszélgetek velük, hogy »te kicsi és újonc vagy«. Én ezt remekül el tudom játszani, hogy ezt teljes mértékben elhiszem. Legbelül viszont azt érzem, hogy mindenkit el tudok verni. Amikor felülünk a motorra, és kigurulunk a pályára, akkor tisztában vagyok azzal, hogy senki sem jobb nálam. Ez a mentalitás van most bennem”. Varga úgy véli, ezen adatok jól hangzanak, de nem gondol ezekre. Azt is elárulta, Ausztriában rajta kívül csak olyan versenyzők végeztek az első tízben, akik már betöltötték a 24. életévüket.
Az év legjobban várt fordulója: jön a Magyar Nagydíj! – hétvégi menetrend