Varga Tibor először szájról próbált olvasni, majd a szurkolókat buzdította, hogy minél többen kövessék a Magyar Nagydíjat.
Már csak egyet kell aludni, és elkezdődik a Magyar Nagydíj versenyhétvégéje. Az állandó sorozatok mellett a MotoE is ellátogat a Balaton Park Circuitre, ahol természetesen Varga Tibor is ott lesz.
Az év legjobban várt fordulója: jön a Magyar Nagydíj! – hétvégi menetrend
A 18 éves versenyző az elmúlt hetekben egy érdekes játékot játszott csapattársával, Nicholas Spinellivel. Ennek lényege az volt, hogy az egyik fél egy fejhallgatót viselt, a másiknak pedig adott szavakat kellett kimondania. Az előbbi személy eközben kizárólag a társa szájára hagyatkozhatott. Ez pedig mókás jeleneteket szült, amelyet az alábbi videóban tekinthetnek meg.
View this post on Instagram
A játék óta Varga már abszolvált egy sikeres Osztrák Nagydíjat, most pedig már gőzerővel készül a hazai fordulójára. Az elektromos sorozat szerdán közzétett videójában pedig úgy fogalmazott, már nagyon izgatott, hogy a MotoGP és a MotoE a Balaton Parkon versenyezzen. A szurkolókat pedig arra buzdította, hogy ne felejtsenek el bekapcsolódni a Magyar Nagydíj eseményeibe.
The most special Round on a 'Rookie' season is always at home! 🤩🇭🇺
Don't miss it this weekend!#MotoE #HungarianGP @SnipersRacing pic.twitter.com/ITYsNceBnV
— MotoE™ (@MotoEofficial) August 20, 2025