Hihetetlenül izgalmas hajrát hozott a Moto2-es Magyar Nagydíj, amelynek végén David Alonso örülhetett saját és Kolumbia első győzelmének a géposztályban. Mögötte a sokáig egymással harcoló Diogo Moreira–Manuel González páros ért célba.
A Moto3 futama után a Moto2 viadalával folytatódott a Magyar Nagydíj vasárnapi programja. Az időmérő eredménye alapján Diogo Moreira, Zonta van den Goorbergh és a bajnoki listavezető Manuel González állhatott fel az első rajtsorba. A rajt előtt 20 fokos volt a levegő hőmérséklete, a pályáé pedig 39 fok.
Óriási befutót hozott az első Moto3-as Magyar Nagydíj, Quiles legyorsulta Perronét a célnál
Az első sorból González rajtolt a legjobban, át is vette a vezetést, de Jake Dixon nála és Moreiránál is szemfülesebbnek bizonyult, és a 2-es kanyarban megragadta az első helyet. Moreira aztán néhány kanyaron belül megelőzte Gonzálezt, mögéjük pedig Adrián Huertas zárkózott fel. Az 1-es kanyar egy nagyobb balesetet is hozott: Darryn Binder, Yuki Kunii, Celestino Vietti és Unai Orradre is földre került. Izan Guevara pedig dupla hosszú körös büntetést kapott, mivel kiugrott a rajtnál.
HERE WE GOOOO IN #Moto2! 🚥 @jakedixonracing leads as there was a tangle in Turn 1 👀#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/IKNXWXMIG2
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
Moreira a következő körökben folyamatosan közeledett Dixonra, majd a 4. kör elején el is ment mellette, miután a brit motoros hibázott. A harmadik helyet tartó González mögé eközben megérkezett a sokat javító bajnoki rivális, Arón Canet, majd Collin Veijer, Huertas és David Alonso következett, míg a többieknek már tetemes volt a lemaradásuk.
New leader, Diogo Moreira 🚨
And he's pushing to get away 💨#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/iQ7e1G6lfZ
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
González rövidesen szintén megelőzte Dixont, akinek visszaesett a tempója, így az első kettő pillanatokon belül elhúzott tőle. Ugyanakkor a mögé megérkező Canet nem tudta őt megelőzni, ahogy González sem Moreirát, akit hosszú időn keresztül közvetlen közelről üldözött. Eközben David Muñoz pályaelhagyások miatt hosszú körös büntetést kapott, Alonso López pedig elesett, majd láthatóan nehezen állt fel.
🔄 @18manugonzalez pounces on @jakedixonracing
As Diogo Moreira does the fastest lap ⏱️#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/1UeWlCzl20
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
A futam középső szakaszában Moreira tartotta Gonzálezt, aki körökön keresztül ott lihegett a nyomában. A spanyol pilóta aztán a 15. körben szánta el magát a támadásra, és ekkor át is tudta venni a vezetést. Az élen álló duó mögött továbbra is Dixon haladt, akit ekkor már Veijer és Alonso követtek, miután mindketten megelőzték Canetet. Joe Roberts pályaelhagyások miatt hosszú körös büntetést kapott, Guevara pedig kiállt a bokszba.
The time is now 👊@18manugonzalez squeezes Moreira out and takes the lead 💪#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/FrQTiEWhm0
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
A hajrára fordulva González többször is hibázott, de Moreira ezt nem tudta kihasználni, továbbra is közvetlen közelről követte ellenfelét. Miközben Alonso megelőzte Dixont, majd egy körön belül felzárkózott az első kettős mögé. Eközben Barry Baltus és Nakarin Atiratphuvapat is hosszú körös büntetést kapott pályaelhagyás miatt.
A rakétatempóra kapcsoló Alonso 2 körrel a vége előtt nemcsak utolérte Moreirát, hanem el is ment a jövőre már várhatóan a MotoGP-ben versenyző vetélytársa mellett. Az utolsó körökre González is befogta, akinek védekeznie kellett a kolumbiai kiválósággal szemben.
2 LAPS TO GO 👀
David Alonso overtakes Moreira and SAVES IT 🤯#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/q1IUgoZ8Ii
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
Alonso aztán támadásba lendült, és az utolsó körben átvette a vezetést Gonzáleztől, akit ezt kihasználva Moreira is maga mögé utasított. Viszont a tavalyi Moto3-as világbajnok hibázott, így ellenfelei felértek rá. Végül azonban megelőzni már nem tudták; ráadásul a célegyenesben egymással is összeérve harcoltak a második helyért, így nem tudták komolyan veszélyeztetni Alonso és egyben Kolumbia első győzelmét a Moto2-ben.
ALONSO GOES THROUGH and @18manugonzalez is now 3rd 👀#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/X0jEvZekBl
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
A CRAZY FINISH AND DAVID ALONSO GETS HIS FIRST #Moto2 WIN 🤯🤯🤯#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/Z59b3yVvKB
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
Alonso mögött végül Moreira zárt, aki legyorsulta Gonzálezt, majd Dixon, Veijer, Canet, Huertas, Filip Salac, Daniel Holgadó és Iván Ortolá futott be, Ayumu Sasaki pedig bukott az utolsó körben.
A Moto2 Balaton Park-i futamának végeredménye
A classic #Moto2 race ends with David Alonso, Diogo Moreira and @18ManuGonzalez on the podium 👏#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/6fFEYekY9d
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025