Enea Bastianini ijesztőnek találta az első körös incidenst, mivel apró mozdulatokkal lehet nagy sebességkülönbségekre szert tenni. Luca Marini azonban ennek ellenkezőjét állította, Jack Miller szerint szerencsés volt a keresztül csúszó olasz. Az is felmerült, hogy kell-e ezen a szakaszon változtatni, melynek kapcsán megoszlanak a vélemények.
A Marc Márquez győzelmével záruló és 33 év után visszatérő Magyar Nagydíj akár komoly balesettel is kezdődhetett volna. Mint ismeretes, Enea Bastianini az 1. körben eldobta a sikánnál. Motorja, illetve a pilóta pedig keresztbe átcsúszott az aszfaltcsíkon, és a szemközti sóderágyban kötött ki. Szerencsére azonban észnél voltak a versenyzők, így balesetmentesen át tudtak jönni azon a szakaszon. Az eset pedig természetesen a vasárnapi sajtóbeszélgetéseken is szóba került.
THAT WAS 🤯
Unlucky for @Bestia23 but thankfully he walks away unscathed 😱 #HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/YMd70MFTmi
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 24, 2025
„Valóban veszélyes volt – erősítette meg a P1race.hu felvetésére Bastianini. – Azonnal rohantam megnézni, hogy minden rendben van-e a többiekkel. Rengeteg olyan része van a pályának, ahol apró mozdulatokkal lehet nagy sebességkülönbségekre szert tenni. Láttam, hogy Luca [Marininek] volt lehetősége kimenni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csúszok és összehúzom a testemet, hogy még gyorsabban a sóderbe érjek.”
Ahhoz, hogy valaki eltalálja a keresztbe csúszó KTM-et és versenyzőjét, Luca Marini járt az egyik legközelebb. Az ötödik helyen záró Honda-versenyző azonban teljesen máshogyan látta a helyzetet, miután nála is felhoztuk az incidenst. „Egyáltalán nem volt vészes – szögezte le. – Csak gyorsan kellett eldönteni, hogy belülről vagy kívülről kerülöd ki. Viszont sajnos vesztettem két pozíciót.”
A MotoGP pilótája állítja, majdnem elütött egy pályabírót, és lélektelennek nevezte a Balaton Parkot
Az incidensre olyan reakció is érkezett, melynek versenyzője közvetlenül nem volt érintett. „[Bastianini] ma egy szerencsés fickó volt – fogalmazott Jack Miller. – Amikor átértünk a sikánon, egy csapásra a pálya közepén volt. Valaki belülről, valaki kívülről kerülte ki.”
De vajon kell-e ezen a szakaszon esetlegesen módosítani? „Úgy gondolom, hogy ennek a sikánnak az a célja, hogy ne engedje visszacsúszni a motort az aszfaltra, hanem hogy a sóderágyban maradjon. Viszont lehet, hogy módosítanunk kell ezen, mert úgy néz ki, ezúttal nem működött. A következő évekre lehet ezen fejleszteni” – magyarázta Marini.
„Az az igazság mindkét sikán esetében, hogy ha összecsukódik a motor eleje a kanyarbejáratokon, akkor egyenesen átvágsz, és visszatérsz a pályára – ezek már Brad Binder szavai. – Őszintén szólva, nem tudom, hogyan fogják megoldani a változásokat, mert ahhoz, hogy biztonságosabbá lehessen tenni, teljesen ki kell nyírni a sebességet. Szóval szerintem ez így van rendben. Csak eléggé rizikós, hogy valaki hibázik egy kisebbet, és akár nagy baj is lehet belőle…”