back to top
2025. szeptember 08. 12:12
KezdőlapMagyarokA világ legveszélyesebb versenyein indult, mégis az ágyában lelte a halál –...

A világ legveszélyesebb versenyein indult, mégis az ágyában lelte a halál – 10 éve hunyt el Bitter Sándor

Bitter Sándor neve elsősorban a Man-szigeti TT-vel és az utcai motorversenyzéssel forrt össze. Viszont karrierje jóval többről szólt, ugyanis a hazai bajnokságokban, valamint a Makaói Nagydíjon is szép sikereket könyvelhetett el. Azonban hiába az elképesztő akaraterő és bátorság, a halál mégis az otthonában, étkezés közben érte utol. Bitter Sándor 2015. szeptember 8-án hunyt el, rá emlékezünk a következőkben.

Bitter Sándor „Bitti” 1971. augusztus 26-án látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja bokszedző volt, édesanyja pedig történelemtanár. Ugyan közvetlen kötődése nem volt a motorozáshoz, mégis korán megfertőződött vele. Ez elsősorban az akkori motokrosszos élmenőnek, Balogh Zoltánnak volt köszönhető, aki ekkoriban nagyon közel élt a családhoz. A kis Bitter mindig ellátogatott a versenyekre, és arról álmodozott, hogy egyszer neki is lesz egy saját motorja. Ez hamar össze is jött, ezután pedig tudatosan Szabó II. László felé körözött, aki Balogh karrierjét is egyengette, remélve, hogy felfigyel rá.

A nagybetűs versenyzés világába viszonylag későn, mindössze 1992-ben csöppent bele. Eleinte Kecskeméten motorozott, majd a Honvédtól kapott egy lehetőséget, hogy a Barátság Kupa versenyein indulhasson. Nem sokkal később pedig a terepezésbe is belekóstolhatott, miután egy súlyos közúti balesetből felépült. A magyar bajnokságot is erősen kezdte, 1993-ban például minden olyan versenyt megnyert, amelyen elindult. Érdekesség, hogy az utolsó futamon már nem indult el, miután motorját Élő Zoltánnak adta kölcsön. Egy évvel később pedig már Brnóban diadalmaskodott, annak ellenére, hogy Bitter elmondása szerint nagyon keményen alakult ez az esztendeje. 1996-ban második lett, majd visszatért a motokrosszozáshoz, mivel ebben az évben az utolsó futamán megóvták az indulását. 1998-ra azonban ismét a pályamotorozás mellett tette le a voksát, egy évvel később pedig újabb bajnoki címet szerzett. A magyar bajnokságban viszont már csak néhány szezonja volt hátra, ugyanis 2002-ben egy új időszámítás vette kezdetét a karrierjében.

Első magyarként nyert a vb-n, egy megolvadt felfestés okozta a halálát – 40 éve hunyt el Drapál János

Bitter ugyanis a hosszútávú világbajnokságba is belekóstolt. Már első versenyén, Imolában pontot tudott szerezni egy Suzukival, majd Brnóban is a kilencedik helyen zárt. Eközben 2003-ban a Daytona 200-on is elindult, ahol 2003-ban tizennegyedikként végzett. Ráadásul a legjobb újonc volt, hovatovább az európai elszámolásban is az eredménylista tetején találta magát. Előnyére vált, hogy az extrém körülmények között kifejezetten jól mozgott. Ennek gyümölcse 2005-re ért be, amikor egy osztrák suzukis csapattal indulhatott. Az Oscherslebeni 24 órás viadalt többek között a hatodik pozícióban fejezték be. Bitter viszont besokallt, ugyanis úgy érezte, itthon egyáltalán nem értékelik ezt az eredményt. 2006-ban viszont megkezdődött az a karrierszakasz, amellyel nemcsak, hogy megismerte a nevét a magyar közönség, de jelentős médiafigyelmet is kapott.

Bitter egy interjúban elárulta, már 2003-ban kacérkodott a Man-szigeti TT gondolatával, azonban az endurance-os szerződése megakadályozta ezt. Végül 2006-ban indult először, ahová remek belépőnek bizonyult korábbi daytonai szereplése, valamint hosszútávú tapasztalata is sokat nyomott a latba. Elmesélte, eleinte el sem hitte, hogy ilyen létezik, de teljesen át kellett szellemülnie, amikor felült a motorra. Felfedte, a hivatalos videójátékot is sűrűn forgatta, mivel annak köszönhetően tudta megtanulni a pályát, valamint a fontos támpontokat is ekkor tudta felfedezni. Az éjszakai pályabejárás is elengedhetetlen eszköze volt a memorizálásnak. Arról is beszámolt, hogy számos adminisztratív követelménye volt az indulásnak, többek között előre megírt végrendelettel kellett rendelkezni.

Dunlop újabb mérföldkőhöz ért a Man-szigeti TT-n, ellenfelét napokkal a dobogója után zárták ki

Mindenesetre Bittert ezek a dolgok, a balesetek, a sérülések, a veszteségek és az ellenvélemények sem tántorították el az indulástól.  A Man-szigeti TT-n összesen öt alkalommal vett részt. 2006-ban három kategóriában is indult. Ugyan a Superbike-ban nem fejezte be a viadalt, de a Seniorban negyvenhatodikként, míg a Superstockban ötvenedikként zárt. Viszont az újoncok között az első ötben tudta befejezni a kiírást. A Superbike kategóriát egy évvel később már abszolválni tudta, szintén ötvenedikként. A legerősebben a 2009-es év zárult, ugyanis a Seniorban huszonhatodik, a Superstockban huszonkilencedik lett. A Superbike-ban 2011-ben jegyezte legjobb eredményét, ekkor harmincadikként végzett BMW-je nyergében. Utolsó TT-jét 2014-ben futotta.

Viszont ezzel még messze nem teljes Bitter karrierje. A motorosok másik neuralgikus pontja a Makaói Nagydíj volt, a magyar versenyző pedig itt is szerencsét próbált. A legendás utcai versenyen összesen háromszor szerepelt, először 2006-ban, ahol az újoncok között a dobogó legalsó fokát csípte el. Ezt követően azonban néhány év kimaradt, a makaói körforgásba csupán 2013-ban tért vissza. Bitter pedig félfástul rárúgta az ajtót erre a versenyre, ugyanis a tizenkilencedik helyen zárt. Mindezt úgy, hogy a viadal előtt eltört a korábban tizenhét (!) csavarral és három lemezzel összefogott bokája. Ezt a földöntúli bravúrt egy évvel később megfejelte, és tizennyolcadikként végzett. Ráadásul a bemelegítésen az eredménylista második pozíciójában találhatta magát.

Ezeket leszámítva is meglehetősen változatosan alakult a karrierje. Feltűnt a brit Superbike-bajnokságban, az Ulsteri Nagydíjon, a North West 200-on, a Cookstown 100-on, a Tandragee 100-on, a Terlickón, valamint az ír Superbike-kupában is, ahol 2015-ben elsőként zárt.

Életét rengeteg szomorú pillanat, súlyos sérülés, magánéleti nehézségek és lemondás szabdalta szét. Ennek ellenére Bitti soha nem adta fel. Egy 2014-es interjúban elárulta, ezek a hullámvölgyek (utalva elsősorban Karl Harris halálos balesetére, amely nem sokkal előtte történt) sosem tántorították el attól, hogy befejezze. Sőt, még eltökéltebbé vált. Akkor még úgy fogalmazott, reméli, hogy ismét előkerülnek a profi szponzorok, és az volt a célja, hogy az első húszban végezzen a Man-szigeti TT-n.

Erre azonban már nem kerülhetett sor. 2015-ben nem indult a TT-n, szeptember 9-én pedig szörnyű hírre ébredt a magyar motorsportszerető társadalom: Bitti 44 évesen elhunyt. Halála pedig egy elképesztően szerencsétlen ok miatt következett be. 8-án este az ágyában evett, majd a torkán megakadt egy falat, és sajnos megfulladt, segíteni pedig már nem tudtak rajta. Pedig úgy nézett ki, élete sínen van. A végéhez közeledett a lakásfelújítása, valamint gőzerővel készült az újabb Makaói Nagydíjára…

Fiával és Talmácsi Gáborral emlékeztek meg Drapál Jánosra a Balaton Park Circuiten (képek)