back to top
2025. szeptember 08. 17:52
KezdőlapMotoGPBeszállhat a MotoGP-be Max Verstappen?

Beszállhat a MotoGP-be Max Verstappen?

Sajtóértesülések szerint Max Verstappen, a Forma–1 címvédője felvásárolna egy MotoGP-csapatot. A holland a menedzsmentjén keresztül az LCR, valamint a Trackhouse háza táján keresi a lehetőségeket. Azonban úgy néz ki, ez valószínűtlen, hogy meg fog történni a közeljövőben, ugyanis mindkét istálló jelenlegi vezetése kitart a folytatás mellett.

Pénteken számoltuk be arról, hogy a Günther Steiner vezette konzorcium hivatalosan is felvásárolta a Tech3 csapatát. 2025. december 31-ig azonban az alapító, Hervé Poncharal marad az istálló első embere, a tényleges hatalomátvétel az új évvel együtt fog eljönni. Fontos leszögezni, hogy a Haas Forma–1-es csapatának egykori csapatfőnöke vezérigazgatói szerepet fog betölteni.

A Tech3 mostani vezére eleinte félt Steinertől, aki három percet sem bírt ki káromkodás nélkül

Azonban könnyen megeshet, hogy nem Steiner lesz az egyetlen, aki a Forma–1-ből kerül át a MotoGP-be. A Sky Italia értesülései szerint ugyanis Max Verstappen, a Száguldó Cirkusz címvédője a menedzsmentjén, és édesapján, Jos Verstappenen keresztül kopogtat az Aprilia, valamint a Honda ajtaján, hogy felmérje, fel tudja-e vásárolni a Trackhouse-t vagy az LCR-t. Az idézett cikk arra is rámutat, a holland nagy MotoGP-szurkoló hírében áll, és már azon vágyát is kifejezte, hogy egyszer kipróbálhassa Marc Márquez motorját.

A fenti pletykával azóta több szakportál is foglalkozott. Többek között a The-Race arról számolt be, hogy a 27 éves pilótához közel álló források megerősítették a feltételezést, miszerint a Forma–1 négyszeres világbajnoka valóban nyitott arra, hogy vezetői szerepeket lásson el egy szatellitistállónál. A portál azt is kiemeli, hogy ezek a pletykák éppen akkor érkeznek, amikor a kereskedelmi jogokat birtokló Dornából részesedést vásárló Liberty Media arra készül, hogy a két sorozatot szorosabb együttműködésben kezelje. Ettől azt remélik, hogy a kétkerekű királykategória csapatainak értéke megnő a jövőben, mindezt pedig egy olyan periódusban következhet be, amikor hihetetlen változások előtt áll a sorozat.

Így változik meg a MotoGP, hivatalossá váltak a 2027-es új szabályok

Azonban kicsi az esély arra, hogy ez a közeljövőben megvalósuljon. Az olaszok arra is emlékeztetnek, hogy Lucio Cecchinello, az LCR tulajdonosa továbbra is elégedett, és meglehetősen határozott véleménye van a folytatásról. Mindezt a Honda oldalán, akikkel még 2006-ban kötött házasságot. Ugyan elképzelhető, hogy feltűnnek új szponzorok és kisebbségi partnerek, de minimális arra az esély, hogy a teljes csapaton túladjon.

Ami pedig a Trackhouse-t illeti, Justin Marks, az amerikai csapat alapítója is a folytatás pártján áll, a jövőt pedig az Apriliával képzelik el. A projektben Davide Brivio, az istálló csapatfőnöke is fontos szerepet játszik.

Nem Verstappen az egyetlen aktív versenyző, aki az elmúlt időszakban a MotoGP-paddockban puhatolózott. 2024-ben számoltunk be arról, hogy az akkor pocsék anyagi helyzetben lévő KTM Lewis Hamiltonnal is tárgyalt, mint lehetséges befektető. Ráadásul mindezt a brit versenyző is megerősítette. Előtte pedig arról cikkeztünk, hogy a hétszeres világbajnok a Gresini felvásárlása kapcsán érdeklődött.

Kiderült, Lewis Hamilton valóban érdeklődött egy MotoGP-csapat felvásárlása iránt