Bár nem csattan ki az örömtől a végkifejletet látván Francesco Bagnaia, mégis úgy véli, ez a hetedik hely egy remek eredmény. Elárulta, a felzárkózás miatt az utolsó körökben küszködött a hátsó gumival. Szerinte a fejlődésének okát a részletekben kell keresni. Azt is leszögezte, nem szeretné ugyanazt a hibát elkövetni, mint nálunk, ezért inkább kivár Misanóig.
Francesco Bagnaia a Katalán Nagydíjon lemásolta a Balaton Parkon mutatott teljesítményét. Pocsék szombatot zárt, az időmérő edzésen a huszonegyedik helyet szerezte meg, míg a sprinten tizennegyedikként zárt. Vasárnapra azonban feljavult, és egészen a hetedik pozícióig zárkózott fel.
Álex Márquez győzelemmel javította ki szombati hibáját, bátyja két rekorddöntésről is lecsúszott
„A Balaton Parkon elégedett voltam az érzéseimmel, de nem voltam boldog az eredmény miatt – utalt korábbi nyilatkozatára Bagnaia. – Most sem csattanok ki a boldogságtól miatta, de a huszonegyedik helyről nem tudtunk volna jobbat elérni. A verseny közepéig örültem, mert erős voltam, remek felzárkózást mutattam be, és Fabio Quartararót is elkaptam.”
„Ezt követően viszont azt jegyeztem fel, hogy a felzárkózás miatt teljesen elhasználtam a hátsó kereket – magyarázta. – Az utolsó három-négy körben eléggé szenvedtem vele, nem tudtam jobban gázt adni. De mindenesetre a huszonegyedikről ez a hetedik hely is egy remek eredmény. Legalább a mai nappal meg kell próbálnunk újrakezdeni. A bemelegítésen találtunk valamit, ami extra tapadást adott, és segített abban, hogy még versenyképesebbé váljak.”
Ez a hetedik hely egyébként a világbajnokság szempontjából is jól jött neki. Az elmúlt versenyhétvégéken Marco Bezzecchi folyamatosan dolgozta le a hátrányát Bagnaiával szemben. A Katalán Nagydíjra úgy érkeztek meg a felek, hogy 31 pont volt a differencia kettőjük között. Az Aprilia versenyzője azonban nullázott Barcelonában, így minimálisan, de el tudott nyúlni a Ducati pilótája. Jelenleg 40 egység a különbség.
A versenyt követő sajtóbeszélgetésen az is szóba került, hogy vajon minek volt köszönhető, hogy vasárnapra fel tudott támadni. A kétszeres MotoGP-világbajnok azonban inkább a részletekben keresi a fejlődés okát. „Elég egy apróság, hogy meglegyen az a plusz, ami a különbséget jelenti. Egész évben ezekről a részletekről beszélünk, azokról a nüanszokról, amik segítenek abban, hogy jobban érezd magad, és gyorsabb legyél. Kicsit bátrabb vagy a kanyarbejáratokon, több tempót tudsz átvinni, és ez az egész pályára kihat. Apró részletek.”
Bagnaia azt is kijelentette, nem akar belesétálni ugyanabba a csapdába, ahová az elmúlt napokba került. Az olasz versenyző a Balaton Park Circuiten úgy fogalmazott, biztos abban, hogy Katalónia sokkal jobban fog sikerülni, mint a Magyar Nagydíj. Aztán erre a kijelentésére rá is cáfolt az első két nap.
„Ezzel a tempóval és versenyképességgel szeretnék megérkezni Misanóba, hogy egy eredményes hétvégét tudjunk zárni – szögezte le. – De nem szeretném ugyanazt a hibát elkövetni, mint a Balaton Parkon. Ide magabiztosan érkeztem, és úgy voltam vele, hogy kompetitív lehetek. Inkább Misanóig várnék ezzel [a kijelentéssel], aztán meglátjuk, mit tudok tenni.”
Bagnaia: Belefáradtam abba, hogy mindig ide kell jönnöm, mert olyan vagyok, mint egy beakadt lemez