back to top
2025. szeptember 11. 12:30
KezdőlapSuperbikeElképesztő pulzusszámot mért Rea a második magny-cours-i futam alatt

Elképesztő pulzusszámot mért Rea a második magny-cours-i futam alatt

Jonathan Rea elárulta, továbbra is ég benne a tűz, és nem fog csendben visszavonulni. Kijelentette, elégedettek lehetnek a Magny-Cours-ban elvégzett munkával. Az első tapadással kapcsolatos problémák elhárításával egy olyan motor került alá, amely lehetővé tette, hogy az elejében tudjanak harcolni, ahol egyébként is szeretne lenni. Mozgalmas vasárnapi napjáról is beszámolt, különös tekintettel a második versenyről, amely alatt az átlagos pulzusszáma 178, míg a maximális 215 volt.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Superbike-világbajnokság nyári szünete alatt Jonathan Rea szolgáltatta a legnagyobb hírt. Mint ismeretes, a brit versenyző bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul a versenyzéstől, és egy hihetetlen karrier végére tesz pontot. A magny-cours-i forduló sajtónapján is természetesen ez volt az egyik fő téma, de még a vasárnapi futam leintését követően is előkerült az utolsó három forduló.

Rea felfedte, melyik volt az a baleset, amely „szétzúzta” jövőbeli kilátásait a folytatást illetően

„Ha úgy gondoltad, hogy csendben megvárom, amíg eljön a visszavonulás ideje, akkor tévedsz – nyilatkozta Rea a WorldSBK.com-nak. – Továbbra is ég bennem a tűz, hogy teljesítsek. Nagyszerű, hogy mehettünk a dobogóért, és ez adott nekünk egy kis küzdelmet. Elégedettek lehetünk a hétvégén elvégzett munkával, de az elejében akarok harcolni. Elég jó volt, hogy kaptam ebből egy kis ízelítőt. Olyan motorunk volt, amely lehetővé tette ezt. Azzal, hogy megoldottuk az első tapadással kapcsolatos problémákat, sokkal magabiztosabb vagyok a gépen. Úgyhogy gratulálok mindenkinek, és Aragóniában visszatérünk.”

Rea egyébként kifejezetten jól mozgott a magny-cours-i hétvégén. Ugyan az első futam hamar véget ért számára, a vasárnappal feledtetni tudta a szombati nullázást. A Superpole versenyen a hetedik helyen ért célba, a második futamon pedig hatodik lett. Ráadásul néhány körig harmadikként haladt, és Alex Lowesszal vívott nagy csatát. A viadal kapcsán pedig egy döbbenetes adalékot is megosztott.

Razgatlıoğlu ismét triplázott, Bulega és Alex Lowes mögött Rea és Bautista csinálta meg a műsort

„Ha az idei szezont nézzük, akkor az eddigi legmagasabb pulzusszámomat mértem, amely 215 volt – árulta el. – Tele voltam adrenalinnal és izgalommal. Nagyon alacsony és nyugodt szívverésem van, de őrület ez az érték. Ez egy kerékpárverseyen vagy motokrosszozás közben is magasra tud szökni. Úgy érzem magam, hogy akár beszélgetni is tudnék, miközben vezetek, de ez inkább az adrenalinnak köszönhető.”

Hogy kontextusba helyezzük ezt a hihetetlen értéket. Egy felnőtt ember esetében a normál pulzus 72 körül mozog. Ez persze számos tényezőtől függ, ezért a 60 és 80 közötti értékek is elfogadhatók – olvasható a KardioKözpont szakportálon. – Ráadásul, ha az egyén fizikai aktivitást végez, akkor sem érhet el bármekkora értéket. Bevált számítási módszer, hogy ilyenkor 220-ból kell kivonni az életkort. Ez Rea esetében 182 lenne. Mindez az átlagos pulzusszámánál is öttel kevesebb… Persze, hozzá kell tenni, hogy a második futam tálcán kínálta ezeket a számokat. Természetesen emellett és a vasárnapi nap mellett sem ment el szó nélkül a hatszoros világbajnok.

„Ez egy remek nap volt számunkra – hangsúlyozta. – A Superpole futamon jót rajtoltam, és fel tudtam érni az első három sort érő bolyra. Ez erős eredményt jelentett a második versenyre, és végül hetedik lettem. Ez egy remek lehetőséget adott, hogy egy újabb jó rajtot kapjunk el, és hogy képet kapjunk a ritmusomról. Előbbi sikerült is, majd Alex és Danilo [Petrucci] közötti csatában találtam magam. Azt hiszem, egy kicsit messze került tőlünk Danilo, és naivan elkezdtem csatázni Alexszel a dobogóért. Nagyon izgatottá váltam, és elkövettem néhány hibát. A ritmus nélkül nem tudtam előzni, emiatt Micky [van der Mark] és Álvaro [Bautista] is felért ránk. Nagyon jó csata volt a végéig, és ez a hatodik pozíció is egy remek eredmény számunkra.”

„A jó, a kivételes és a legjobb versenyző között minimális a különbség” – interjú Jonathan Rea-vel