back to top
2025. november 12. 20:08
További
    KezdőlapMotoGPÍgy áll a MotoGP-tabella a Japán Nagydíj után

    Így áll a MotoGP-tabella a Japán Nagydíj után

    Marc Márquez behozhatatlan előnyre tett szert, és behúzta a kilencedik világbajnoki címét. 

    A tizenhetedik fordulóval, egészen pontosan a Japán Nagydíjjal folytatódott a MotoGP idei szezonja. Az évben először Francesco Bagnaia tökéletes teljesítménnyel rukkolt elő, ugyanis az időmérőt, a sprintet, valamint a főfutamot is meg tudta nyerni, ezzel pedig 32 egységre növelte előnyét Marco Bezzecchivel szemben. A hétvége azonban mégsem róla szólt, hanem Marc Márquezről, ugyanis vasárnapi második helyének köszönhetően eldöntötte a legfontosabb kérdést, és megszerezte a 2025-ös világbajnoki címet. A nagydíjon harmadikként záró Joan Mir is sok pontot hozott a konyhára, és Misanóhoz képest három helyet javított. A csapatok elszámolásában még nem bajnok a gyári Ducati, de ez minden bizonnyal Indonéziában be fog következni.

    Rossi rekordjai mellett több évtizedes csúcsokat is megdöntött Marc Márquez mostani vb-címével

    Nem úgy, mint a Kalex, akik Motegiben tehettek pontot az i-re. A Moto2-es versenyt egyébként Daniel Holgado nyerte, a listavezető Manuel González előnye pedig minimálisan csökkent a most már egyedül másodikként álló Diogo Moreirához képest. A Moto3-ban David Muñoz diadalmaskodott, az éllovas José Antonio Rueda pedig a dobogó közepső fokát szerezte meg. A fiatal versenyző számára is a jövő héten következő Indonéz Nagydíj tartogatja az első meccslabdát.

    MotoGP: versenyzők
    Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
    1 Marc Márquez Ducati Ducati Lenovo Team 541
    2 Álex Márquez Ducati Team BK8 Gresini Racing MotoGP 340
    3 Francesco Bagnaia Ducati Ducati Lenovo Team 274
    4 Marco Bezzecchi Aprilia Aprilia Racing 242
    5 Franco Morbidelli Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing Team 196
    6 Pedro Acosta KTM Red Bull KTM Factory Racing 195
    7 Fabio Di Giannantonio Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing Team 182
    8 Fabio Quartararo Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 149
    9 Fermín Aldeguer Ducati Team BK8 Gresini Racing MotoGP 147
    10 Johann Zarco Honda LCR Honda 124
    11 Brad Binder KTM Red Bull KTM Factory Racing 105
    12 Luca Marini Honda Honda HRC Castrol 97
    13 Raúl Fernández Aprilia Trackhouse MotoGP Team 95
    14 Enea Bastianini KTM Red Bull KTM Tech3 89
    15 Joan Mir Honda Honda HRC Castrol 72
    16 Maverick Viñales KTM Red Bull KTM Tech3 72
    17 Ai Ogura Aprilia Trackhouse MotoGP Team 70
    18 Jack Miller Yamaha Prima Pramac Yamaha 58
    19 Álex Rins Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 45
    20 Jorge Martín Aprilia Aprilia Racing 34
    21 Miguel Oliveira Yamaha Prima Pramac Yamaha 26
    22 Pol Espargaró KTM Red Bull KTM Tech3 16
    23 Takaaki Nakagami Honda Honda HRC Test Team/Honda HRC Castrol/LCR Honda 10
    24 Lorenzo Savadori Aprilia Aprilia Racing 8
    25 Augusto Fernández Yamaha Prima Pramac Yamaha/Yamaha Factory Racing 8
    26 Somkiat Chantra Honda LCR Honda 3
    27 Aleix Espargaró Honda Honda HRC Test Team/Honda HRC Castrol 0

     

    MotoGP: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Ducati 612
    2 Aprilia 286
    3 KTM 260
    4 Honda 220
    5 Yamaha 180

     

    MotoGP: csapatok
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Ducati Lenovo Team 815
    2 Team BK8 Gresini Racing MotoGP 487
    3 Pertamina Enduro VR46 Racing Team 378
    4 Red Bull KTM Factory Racing 300
    5 Aprilia Racing 284
    6 Monster Energy Yamaha MotoGP 194
    7 Red Bull KTM Tech3 177
    8 Honda HRC Castrol 169
    9 Trackhouse MotoGP Team 165
    10 LCR Honda 127
    11 Prima Pramac Yamaha 87

     

    Moto2: versenyzők
    Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
    1 Manuel González Kalex Liqui Moly Dynavolt Intact GP 238
    2 Diogo Moreira Kalex Italtrans Racing Team 204
    3 Arón Canet Kalex Fantic Racing LINO SONEGO 189
    4 Barry Baltus Kalex Fantic Racing LINO SONEGO 182
    5 Jake Dixon Boscoscuro Elf Marc VDS Racing Team 172
    6 Daniel Holgado Kalex CFMOTO Aspar Team 153
    7 Celestino Vietti Boscoscuro Beta Tools SpeedRS Team 141
    8 Albert Arenas Kalex ITALJET Gresini Moto2 108
    9 Senna Agius Kalex Liqui Moly Dynavolt Intact GP 104
    10 Deniz Öncü Kalex Red Bull KTM Ajo 100
    11 David Alonso Kalex CFMOTO Aspar Team 97
    12 Marcos Ramírez Kalex OnlyFans American Racing Team 96
    13 Joe Roberts Kalex OnlyFans American Racing Team 84
    14 Filip Salač Boscoscuro Elf Marc VDS Racing Team 82
    15 Izan Guevara Boscoscuro BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 79
    16 Alonso López Boscoscuro Beta Tools SpeedRS Team 73
    17 Tony Arbolino Boscoscuro BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 63
    18 Iván Ortolá Boscoscuro QJMOTOR – FRINSA – MSi 58
    19 Collin Veijer Kalex Red Bull KTM Ajo 45
    20 Daniel Muñoz Forward/Kalex Klint Forward Factory Team/Red Bull KTM Ajo 23
    21 Zonta van den Goorbergh Kalex RW-Idrofoglia Racing GP 18
    22 Adrián Huertas Kalex Italtrans Racing Team 16
    23 Ayumu Sasaki Kalex RW-Idrofoglia Racing GP 15
    24 Darryn Binder Kalex ITALJET Gresini Moto2 12
    25 Álex Escrig Forward Klint Forward Factory Team 10
    26 Mario Aji Kalex IDEMITSU Honda Team Asia 8
    27 Óscar Gutiérrez Boscoscuro QJMOTOR – FRINSA – MSi 4
    28 Sergio García Boscoscuro/Kalex QJMOTOR – FRINSA – MSi/Liqui Moly Dynavolt Intact GP 3
    29 Jorge Navarro Forward Klint Forward Factory Team 3

     

    Moto2: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 Kalex 403
    2 Boscoscuro 255
    3 Forward 13

     

    Moto2: csapatok
    Helyezés Csapat Pont
    1 Fantic Racing LINO SONEGO 371
    2 Liqui Moly Dynavolt Intact GP 342
    3 Elf Marc VDS Racing Team 254
    4 CFMOTO Aspar Team 250
    5 Italtrans Racing Team 220
    6 Beta Tools SpeedRS Team 214
    7 OnlyFans American Racing Team 180
    8 Red Bull KTM Ajo 168
    9 BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 142
    10 ITALJET Gresini Moto2 120
    11 QJMOTOR – FRINSA – MSi 65
    12 RW-Idrofoglia Racing GP 33
    13 Klint Forward Factory Team 13
    14 IDEMITSU Honda Team Asia 8

     

    Moto3: versenyzők
    Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
    1 José Antonio Rueda KTM Red Bull KTM Ajo 315
    2 Ángel Piqueras KTM FRINSA – MT Helmets – MSi 222
    3 Máximo Quiles KTM CFMOTO Aspar Team 204
    4 David Muñoz KTM Liqui Moly Husqvarna Intact GP 197
    5 Álvaro Carpe KTM Red Bull KTM Ajo 157
    6 Joel Kelso KTM LevelUp – MTA 153
    7 Adrián Fernández Honda Leopard Racing 127
    8 Valentín Perrone KTM Red Bull KTM Tech3 121
    9 Ryusei Yamanaka KTM FRINSA – MT Helmets – MSi 115
    10 Taiyo Furusato Honda Honda Team Asia 107
    11 David Almansa Honda Leopard Racing 103
    12 Dennis Foggia KTM CFMOTO Aspar Team 90
    13 Guido Pini KTM Liqui Moly Husqvarna Intact GP 77
    14 Luca Lunetta Honda SIC58 Squadra Corse 75
    15 Jacob Roulstone KTM Red Bull KTM Tech3 50
    16 Matteo Bertelle KTM LevelUp – MTA 44
    17 Scott Ogden KTM CIP Green Power 43
    18 Stefano Nepa Honda SIC58 Squadra Corse 38
    19 Cormac Buchanan KTM BOÉ Motorsports 27
    20 Riccardo Rossi Honda Rivacold Snipers Team 24
    21 Nicola Carraro Honda Rivacold Snipers Team 24
    22 Marcos Uriarte Honda/KTM Gryd – MLav Racing/LevelUp – MTA 22
    23 Adrián Cruces KTM/Honda CIP Green Power/Gryd – MLav Racing 13
    24 Ruché Moodley KTM BOÉ Motorsports 11
    25 Vicente Pérez KTM/Honda LevelUp – MTA/Gryd – MLav Racing 7
    26 Joel Esteban KTM/Honda Red Bull KTM Tech3/CFMOTO Aspar Team/Leopard Racing 7
    27 Marco Morelli KTM/Honda BOÉ Motorsports/Gryd – MLav Racing 3
    28 Casey O’Gorman Honda SIC58 Squadra Corse 3
    29 Tatchakorn Buasri Honda Honda Team Asia 1

     

    Moto3: gyártók
    Helyezés Gyártó Pont
    1 KTM 425
    2 Honda 212

     

    Moto3: csapatok
    Helyezés Csapat Pont
    1 Red Bull KTM Ajo 472
    2 FRINSA – MT Helmets – MSi 337
    3 CFMOTO Aspar Team 294
    4 Liqui Moly Husqvarna Intact GP 274
    5 Leopard Racing 230
    6 LevelUp – MTA 223
    7 Red Bull KTM Tech3 178
    8 SIC58 Squadra Corse 116
    9 Honda Team Asia 108
    10 CIP Green Power 56
    11 Rivacold Snipers Team 48
    12 BOÉ Motorsports 41
    13 Gryd – MLav Racing 3