Kovács Bálint egy pole pozíciót, egy ötödik helyet és egy dobogót szerzett a német bajnokság (IDM) hockenheimi szezonzáróján. Görbe Soma mindkét viadalt a rajtrács végéről kezdhette meg, ugyanis a szezon során a megengedettnél több motorblokkot használtak. Ennek ellenére remek felzárkózást mutatott be, ugyanis egy tizenegyedik és egy nyolcadik pozíciót szerzett. Az első futam ráadásul csonkára sikerült, ugyanis egy nagy balesetet és két piros zászlót hozott.
Az elmúlt hétvégén a motorsportkedvelő társadalom elsősorban Motegire, valamint Aragóniára figyelt, de természetesen más sorozatok is folytatták a 2025-ös idényt. Magyar szempontból a legfontosabb a német bajnokság (IDM) szezonzárója volt, amelyet a Hockenheimringen rendeztek. A mezőnyben pedig ezúttal is jelen volt Kovács Bálint és Görbe Soma.
Előbbi versenyző remek formában várhatta a hockenheimi fordulót, ugyanis az előtte való hétvégén a Champion-MRP-Tecmas színeiben, Loris Cresson, Hannes Soomer és Jan-Ole Jähnig oldalán megnyerte a 2025-ös Bol d’Ort a Superstock kategóriában. Ezt a lendületet pedig tartani tudta, ugyanis nemcsak a pénteki Superpole-t megelőző edzésen, hanem a szombati időmérőn is ő bizonyult a leggyorsabbnak, 63 ezreddel megelőzve Florian Altot.
Az első verseny startját követően a némettel küzdött az első helyért, de végül másodikként fordult, amelyet egy hatalmas baleset miatt kellett megszakítani. Szerencsére az érintettek sértetlenül megúszták a vérfagyasztó jelenetsort. Az új rajt után is hasonló pozícióban tartózkodott, és Alt nyomába tudott eredni. Azonban a 3. körben rosszul jött ki a kavarodásból, és visszacsúszott ötödiknek. Végül ebben a pozícióban is maradt, ugyanis a 6. körben egy újabb bukás következtében jelentősen megsérült a légfal, a piros zászló pedig ezúttal is előkerült. A futamot már nem folytatták, az élen Lukas Tulovic zárt.

A második viadal 1. körét követően negyedikként haladt, azonban a 4. körre már a harmadik pozícióba kapaszkodott fel, ugyanis Soomer hibázott. Kovács végig az élmezőnnyel tudott haladni, és bár a futam derekán Tulovic megelőzte, de ő is besokallt, így ismét a 24 éves versenyző állt a virtuális dobogó legalsó fokán. Végül ezt a pozíciót meg tudta tartani, ráadásul egy huszáros hajrát produkálva Toni Finsterbusch-t is majdnem elkapta – mindössze 81 ezreddel kapott ki tőle, a futamgyőztes Alttól pedig hat tizeddel maradt el.
Görbe egyenes ágon jutott be a Q2-be, ahol a tizenharmadik rajtkockát kaparintotta meg. Ez azonban semmissé vált, ugyanis motorjában blokkot cseréltek, aminek következtében a rajtrács végére száműzték, mivel a szezon során a megengedettnél több egységet használtak. A csonka első verseny új rajtja után a tizenkettedik helyig kapaszkodott fel, a második megszakításig pedig a tizenegyedik pozícióig jött fel.
Görbe a második verseny 1. körében hét helyet tudott javítani, az 5. körben pedig már a nyolcadik pozícióban állt. A 20 éves pilóta is kimondottan jó futamot zárt, ugyanis eleinte néhány másodperces hátrányból követte az előtte motorozókat, mondhatni egy képen voltak, a mögötte haladókat pedig teljesen leszakította. Ráadásul az utolsó körökben Tulovic ment előtte. Végül nyolcadikként látta meg a kockás zászlót. A viadalok az alábbi linken visszanézhetőek.
Mivel ez volt a szezonzáró, így végeredményt is lehet hirdetni. Kovács 121,5 ponttal a hetedik helyen zárt, mindezt úgy, hogy a szezonnyitó fordulót az áprilisi kulcscsonttörése miatt ki kellett hagynia. Görbe 40,5 egységgel a tizennegyedik pozíciót kaparintotta meg. A bajnoki címet Tulovic hódította el.