A legfrissebb információk szerint mégsem Szingapúrban, hanem Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában rendezik a MotoGP 2026-os idényének szezonnyitó rendezvényét. A döntés elsősorban logisztikai és operatív okokkal magyarázható. Ezzel pedig az előszezon menetrendje is kialakult.
Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Szingapúr személyében egy új ország kerülhet fel a gyorsaságimotoros-világbajnokság térképére. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ázsiai ország nem nagydíjat rendezhet, hanem az idén debütáló szezonnyitó rendezvénynek adhat otthont.
Új ország kerülhet be a MotoGP programjába, de nem egy pályával
Ez azonban úgy néz ki, kútba fog esni, ugyanis a korábbi híresztelések válnak be. A kereskedelmi jogokat birtokló Dorna úgy döntött, hogy új helyszínt keres az eseménynek. Ugyan a Katalán Nagydíjat követően azt jelezték a csapatoknak, hogy Szingapúrba látogatnak, azonban a legfrissebb információk szerint Malajziába, pontosabban Kuala Lumpurba viszik el az eseményt.
A helyszínmódosítás mögött elsősorban logisztikai és operatív okok húzódnak meg. A csapatok szakszervezete (IRTA) a japán hétvégén megerősítette a változás tényét, és azt is egyértelművé tették, hogy az érintettek számára is jóval egyszerűbbé vált a helyzet, ugyanis az előtte való napokban mindképpen Malajziában lenne jelenésük.
Merthogy a helyszínmódosítás csupán minimális hatással van az időpontokra. A legfrissebb információk szerint a sepangi shakedownra január 29-e és 31-e között kerül sor, míg az első hivatalos tesztet február 3-a és 5-e közé ütemezték be, amelynek szintén a malajziai pálya ad otthont. A szezonnyitó rendezvény február 6-án, helyi idő szerint az esti órákban kezdődik.
Ami a további programot illeti, az előszezon Buriramban, a Chang International Circuiten fog zárulni, ugyanis február 21-én és 22-én egy újabb tesztet fognak rendezni. Ekkor már a szezonnyitótól sem leszünk messze, ugyanis a versenyzők öt nappal később már éles körülmények között gurulhatnak a pályára. A szezonnyitó Thai Nagydíjra március 1-jén kerül sor.
Hivatalos: új időpontra került Balaton Park, visszatérő Brazília – íme a MotoGP 2026-os naptára
Ami pedig a további programot illeti, a versenynaptár több ponton is módosult. Bekerült Brazília, kikerült Argentína, előrébb hozták a Katalán, az Olasz, a Magyar és a Cseh Nagydíjat, valamint Silverstone, Aragónia és Spielberg hátrébb került. A Balaton Park Circuitre június első hétvégéjén látogat el a mezőny.