Kedd reggel hivatalossá vált, hogy a Yamahától biztosan távozó Miguel Oliveira átigazol a Superbike-világbajnokságba. A portugál versenyzőt ugyanis a BMW szerződtette, tulajdonképpen helyet cserél Toprak Razgatlıoğluval. Ezzel pedig az is biztossá vált, hogy a németek új párossal vágnak neki a 2026-os szezonnak.
Néhány hete számoltunk be arról, hogy Jack Millerrel szerződést hosszabbított a Yamaha, ezzel pedig ő lesz Toprak Razgatlıoğlu csapattársa a Pramacnál 2026-ban. Ezzel a bejelentéssel az is nyilvánvalóvá vált, hogy Miguel Oliveira nemcsak a hangvillásoktól kénytelen távozni, de minden bizonnyal a MotoGP paddockjában sem lesz maradása, hiszen Diogo Moreira a hivatalosan egyetlen szabad ülés legnagyobb várományosa.
Hivatalos: döntött a Pramac, Miller lesz Razgatlıoğlu csapattársa 2026-ban
Ez utóbbi pedig már biztosra mondható, ugyanis Oliveira jövője is kikristályosodott. Kedd reggel ugyanis hivatalossá vált, hogy a 30 éves versenyző átigazol a Superbike-világbajnokságba, ahol a BMW-t fogja erősíteni. Mondhatni, „helyet cserél” Razgatlıoğluval. Szerződése egy évre szól. Csapattársa pedig Danilo Petrucci lesz, akit a német istálló még a nyári szünetben jelentett be. Érdekesség, hogy 2021-ben mindkét pilóta a KTM-nél versenyzett. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy nem voltak csapattársak, ugyanis a portugál a gyári istállónál ment, míg az olasz a Tech3 színeiben indult.
Breaking 🚨
Five-time MotoGP race winner Miguel Oliveira 🇵🇹 signs with @SMRWorldSBK for 2026! ✍️➡️https://t.co/IuT1NtwXLY#WorldSBK pic.twitter.com/N0rsNZ17nD
— WorldSBK (@WorldSBK) September 30, 2025
„Egy izgalmas lépése lesz a karrieremnek, hogy csatlakozhatok a BMW-hez – idézi Oliveirát a WorldSBK közleménye. – Óriási potenciált látok ebben. Egy olyan projekt részese lehetek, amely nemcsak ambiciózus és versenyképes, de a bajnokságra és a motorgyártásra is nagy hatással van. Az, hogy új csapathoz kerülhetek, erős munkatársak mellett dolgozhatok, és magamévá tehetek egy új bajnoki formátumot, extra motivációt ad, hogy a legjobbamat nyújtsam. Nagyon köszönöm Sven Blusch-nak [a BMW kétkerekű részlegének motorsportért felelős vezetője – a szerk.] és Shaun Muirnak [az istálló csapatfőnöke – a szerk.] a bizalmukat és a lelkesedésüket. Alig várom, hogy elkezdjük ezt az új fejezetet.”
„Nagyon örülünk, hogy köszönthetjük Miguelt a BMW-nél – fogalmazott Blusch. – Karrierje során Miguel masszívan bebizonyította, hogy generációja legtehetségesebb és legsokoldalúbb versenyzői közé tartozik. Mindhárom gyorsaságimotoros-kategóriában futamot tudott nyerni, ebből ötöt a MotoGP-ben. Értékes tapasztalatot és magas szintű professzionalizmust hoz magával a projektünkbe. Petruccival együtt egy erős és versenyképes párost adnak. Már remekül ismerik egymást. Ez az együttállás remek lehetőséget ad arra, hogy megtegyük a következő lépéseket a fejlődésünkben, és tovább erősítsük a BMW ambícióit a Superbike-vb-n. Alig várjuk, hogy vele dolgozhassunk.
Razgatlıoğlunak még azt is felkínálták, hogy Rossi nyomdokaiba lépjen – interjú a BMW főnökével
Oliveira 2011-ben csöppent be a gyorsaságimotoros-világbajnokság paddockjába. Akkor még a 125 köbcentiméteres mezőnyt erősítette. A kisebb kategóriákban tizenkettő győzelmet aratott, 2015-ben és 2018-ban egyaránt a második helyet érte el a pontversenyben. A MotoGP-be egy évvel később került be. 2020-ban és 2022-ben két-két győzelmet aratott, előbbi évben ráadásul a kilencedik pozícióban zárt a tabellán, mindössze 46 ponttal elmaradva a későbbi világbajnok Joan Mirtől.
A Superbike-világbajnokság 2026-os rajtrácsán ezzel kapós hely kelt el, ráadásul e sorok írása óta a Honda is bejelentést tett. Erről a későbbiekben számolunk be részletesebben. Vasárnap délután pedig Xavi Vierge érkezését jelentette be a Yamaha.