A mostani hétvégén rendezik meg az Indonéz Nagydíjat, amelynek Francesco Bagnaia vághat neki a legnagyobb lendülettel. A forduló során a Ducati megszerezheti a csapatvilágbajnoki címet, és egyben megdöntheti a sorozatban elért legtöbb dobogó rekordját, amelyet a Honda tart. A Moto3-ban José Antonio Rueda biztosíthatja be a bajnoki címét.
Bár az előző fordulóban, a Japán Nagydíjon Marc Márquez pontot tett a legfontosabb kérdés végére azzal, hogy megszerezte a MotoGP-bajnoki címet, a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei szezonja természetesen nem ér véget. Ez annyira igaz, hogy a mostani hétvégén kerül majd sor az Indonéz Nagydíjra a Mandalika International Street Circuiten.
„Több mint bajnoki cím” – Marc Márquez az egyetemes sport egyik legnagyobb hőstettét vitte véghez
Az Indonéz Nagydíj eddig mindössze kétszer szerepelt a naptárban, 1996-ban és 1997-ben, de ezen alkalmakkor még a Sentul International Circuiten köröztek a pilóták. A forduló 2022-ben éledt újra, de akkor már a Mandalika International Street Circuit volt a helyszíne. A „modern” korszakban sorrendben Miguel Oliveira, Francesco Bagnaia és Jorge Martín nyert itt főfutamot, a két eddigi sprintet pedig Martín és Bagnaia húzta be. Rajtuk kívül Pedro Acostának és Somkiat Chantrának szintén van innen egy-egy diadala, amelyet a Moto2-ben szereztek.
A kapuit 2021-ben megnyitó Mandalika International Street Circuit nevéből kitűnhet, hogy elvileg egy utcai (street) pályáról van szó. Ezzel azonban szembe mennek a közvetítések során látottak, amelyek alapján egy hagyományos kialakítású aszfaltcsíkról van szó. A „téves” elnevezésnek az az oka, hogy elméletileg a jövőben a pálya egyes részei használhatók lesznek a közúti forgalom számára is egy újonnan épülő üdülőkomplexum elérésére. Az Indonézia tizenhetedik legnagyobb szigetén, Lombokon található Mandalika ugyanis egy gyorsan bővülő üdülőterület.
A pálya nyomvonala 4,313 kilométer hosszú és 15 méter széles. Összesen tizenegy jobb-, illetve hat balkanyart tartalmaz, ezek közül az 1-es és a 10-es előtti féktáv számít igazán keménynek. A célegyenes mindössze 507 méter hosszú, így várhatóan a puszta motorerő nem lesz olyan fontos tényező, mint más pályákon.

Az abszolút pályacsúcsot Jorge Martín tartja, aki tavaly 1:29.088 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót, míg a versenyben futott leggyorsabb kör Enea Bastianini nevéhez fűződik, aki 1:30.539 másodperc alatt ért körbe szintén az előző évben. A helyi sebességrekord szintén Bastianinit dícséri, aki tavaly 318,5 km/h-val száguldott a mérési pontnál.
Ugyan jelenleg nincs indonéz pilóta a királykategória mezőnyében – viszont a Moto2 állandó rajtrácsán Mario Aji révén képviselteti magát az ország –, de a MotoGP-ben is egy csoportnak mégis ez a „hazai fordulója”: a VR46-nak. Valentino Rossi csapatának ugyanis ugyanaz a cég a névadó szponzora, mint a versenyhétvégének és a pályának, méghozzá az indonéz állami olaj- és földgázipari vállalat, a Pertamina. Az energetikai óriás 2023 végén szállt be az istálló finanszírozásába, a hírek szerint elég jelentős összeggel.
A VR46 pedig idén sem feledkezett meg erről a kapcsolatról, és azt ünnepelve egyedi festéssel készült a hétvégére. Egyébként nem ez lesz az egyetlen különleges külső Lombokon, hiszen a Trackhouse a Gulffal közösen öltözteti át a motorjait, de az amerikai istálló alkotásáról csak csütörtökön hull le a lepel.
Az indonéz emberek előtt tiszteleg új festésével a VR46 (képek)
Az Indonéz Nagydíjhoz az egyedi látvány mellett általában hozzátartozik a nem épp barátságos időjárás is, és ez idén sem lesz másképp. Az előrejelzések szerint a hétvége során 32–33 Celsius-fok között fog alakulni a napi legmagasabb hőmérséklet, amit a közel 100 százalékos páratartalom tesz majd még „élvezetesebbé”. Cikkünk írásakor arra is jó esély mutatkozik, hogy esni fog az eső, akár a forduló mindhárom napján.
Annyi mindenesetre biztos, hogy Martínnak nem kell majd megküzdenie a kegyetlen időjárással, mivel a Japán Nagydíjon elszenvedett sérülése miatt műtéten kellett átesnie, és így kihagyja a fordulót. Az Aprilia pedig ezúttal nem pótolja a címvédőt, így a MotoGP-mezőny huszonegy fősre csökken.
Martín tehát nem fogja gyarapítani a lomboki győzelmei számát, miközben tavalyi nagy ellenfelének, Bagnaiának minden esélye megvan erre. Az olasz pilóta a szezonban szinte végig küszködött, mivel a Ducati idei gépével nem találta meg az összhangot. A Japán Nagydíjon azonban látszólag végre „visszatért”, hiszen az időmérőt, a sprintet és a főfutamot is magabiztosan nyerte meg. A háromszoros világbajnok ráadásul ezzel ellépett Marco Bezzecchitől az összetettben, megerősítve a harmadik helyét.
Bagnaia egyszerre boldog és dühös győzelme után, a füstöt csak közvetve érzékelte
Ám Bagnaiának kétségkívül nem lesz könnyű dolga, hiszen a mezőny, élén csapattársával, a friss világbajnok Márquezzel próbálja majd megállítani. A spanyol motoros meglepő statisztikát tudhat magáénak: még sosem ért célba az Indonéz Nagydíj főfutamán (a sprinteken viszont harmadik, majd második lett). Ez is növelheti a motivációját arra, hogy végre itt is győzedelmeskedjen – ahogy az elmondása szerint a bajnoki cím is efelé tolta.
Ha vasárnap akár Bagnaia, akár Márquez, vagy bármelyik márkatársuk odaér a dobogóra, azzal a Ducati egy hihetetlen rekordot fog megdönteni. A Honda az 1993-as szezonzáró és az 1999-es imolai forduló között mindig delegált legalább egyvalakit a pódiumra, tehát sorozatban 83 versenyhétvégén volt erre képes, amivel egy új csúcsot ért el. A Ducati ezt a Japán Nagydíjon beállította – az olasz gyártó sorozata a 2021-es Aragóniai Nagydíj óta tart –, és most pedig akár az „elsőséget” is átveheti.
Viszont könnyen elképzelhető, hogy a bolognai központban nem erre, hanem a csapatvilágbajnoki címre fognak fókuszálni. Az egyéni és a gyártói értékelés után ugyanis várhatóan ezt is el fogja vinni a márka – pontosabban annak gyári istállója. Ehhez arra van szükség, hogy a mostani 328 pontos előnyéből legalább 309-et megtartson a Gresinivel szemben a hétvégén a piros alakulat. A Ducati így 2007 és 2022 után ismét triplázhat a királykategóriában.
A Moto3-ban szintén elképzelhető a lomboki bajnokavatás, csak a legkisebb géposztályban az egyéni cím sorsa dőlhet el. José Antonio Rueda jelenleg 93 ponttal vezet Ángel Piqueras előtt, és mivel dobogók tekintetében mindenképp megelőzi honfitársát, ha 7 ponttal többet szerez nála a hétvégén, akkor bajnoknak mondhatja magát (hiszen a maradék négy forduló során legfeljebb 100 pontot lehet gyűjteni). Rueda a következő forgatókönyvek megvalósulása esetén örülhet már most:
- Nyer, és Piqueras legfeljebb harmadikként zár.
- Második, és Piqueras legfeljebb negyedikként zár.
- Harmadik, és Piqueras legfeljebb hetedikként zár.
- Negyedik, és Piqueras legfeljebb tizedikként zár.
- Ötödik, és Piqueras legfeljebb tizenkettedikként zár.
- Hatodik, és Piqueras legfeljebb tizenharmadikként zár.
- Hetedik, és Piqueras legfeljebb tizennegyedikként zár.
- Nyolcadik, és Piqueras legfeljebb tizenötödikként zár.
- Kilencedik, és Piqueras nem szerez pontot.
Az Indonéz Nagydíj hétvégéjének menetrendje
PÉNTEK | ||
3:00 – 3:35 | Moto3 | Első szabadedzés |
3:50 – 4:30 | Moto2 | Első szabadedzés |
4:45 – 5:30 | MotoGP | Első szabadedzés |
7:15 – 7:50 | Moto3 | Edzés |
8:05 – 8:45 | Moto2 | Edzés |
9:00 – 10:00 | MotoGP | Edzés |
SZOMBAT | ||
2:40 – 3:10 | Moto3 | Második szabadedzés |
3:25 – 3:55 | Moto2 | Második szabadedzés |
4:10 – 4:40 | MotoGP | Második szabadedzés |
4:50 – 5:05 | MotoGP | Időmérő (Q1) |
5:15 – 5:30 | MotoGP | Időmérő (Q2) |
6:50 – 7:05 | Moto3 | Időmérő (Q1) |
7:15 – 7:30 | Moto3 | Időmérő (Q2) |
7:45 – 8:00 | Moto2 | Időmérő (Q1) |
8:10 – 8:25 | Moto2 | Időmérő (Q2) |
9:00 | MotoGP | Sprintverseny (13 kör) |
VASÁRNAP | ||
4:40 – 4:50 | MotoGP | Bemelegítés |
6:00 | Moto3 | Verseny (20 kör) |
7:15 | Moto2 | Verseny (22 kör) |
9:00 | MotoGP | Verseny (27 kör) |