back to top
2025. október 03. 20:19
KezdőlapMotoGPMarini szerint az időmérős tempóra kell fókuszálniuk, Mir „trükkös” Q2-re számít

Marini szerint az időmérős tempóra kell fókuszálniuk, Mir „trükkös” Q2-re számít

Luca Marini szerint remek pénteket zártak, de a borzalmas pályaállapotok miatt egyáltalán nem volt tapadásuk. A gumikat illetően a lágy működik a legjobban, valamint a közepest is be lehet vetni, viszont a kemény nem opció. Úgy véli, elsősorban az időmérős tempóra kell fókuszálniuk. Joan Mir szerint a pálya állapota kritikus, emiatt pedig trükkös lehet a Q2. Az pedig nem érdekli, hogy kik veszik körül, majd kijelentette, nem lepődött meg a pénteki teljesítményükön.

Azok után, hogy a gyári Honda a Japán Nagydíjon visszatért a dobogóra, Indonéziában is folytatták a remek szériájukat. A magyar idő szerint hajnali szabadedzésen Luca Marini nevével kezdődött az eredménylista, míg délután a negyedik helyen végzett. Ráadásul, ha kivennénk Marco Bezzecchit a képletből, akkor mindössze 82 ezredmásodperces hátrányban lenne.

Bezzecchi dominálta az edzést, a bukdácsoló Marc Márquez és Bagnaia is lemaradt a továbbjutásról

„Azt kell mondanom, remek pénteket zártunk – kezdte értékelését Marini a MotoGP.com-nak. – Még úgy is, hogy a pálya állapota borzalmas volt. Rengeteget próbálkoztunk, hogy jobbá tegyük a gumikat, de mint ahogyan mindenki, mi is szenvedtünk. Nagyon nehéz dolgunk volt az elsőkkel, szinte semmi tapadásunk nem volt. Minden eshetőséget megvizsgáltunk, és úgy éreztük, hogy a lágy egy kicsivel jobb a többinél. A közepes is szóba kerülhet a főfutamon, viszont a kemény, amelyet tavaly is használtunk, nem opció. De meglátjuk, mindenesetre boldognak kell lennünk, és így kell folytatnunk.”

Visszakanyarodva a motegi fordulóra, Mir remek teljesítményének az időmérő alapozott meg. Mint ismeretes, 2020 MotoGP-világbajnoka szombaton a második rajtkockát szerezte meg. Ugyan a sprinten lecsúszott a dobogóról, vasárnap már összejött neki, a 2021-es második portimãói futam után először.

Mir a kiböjtölt dobogó után: Jobban hittek bennem, mint én magam

„A versenytempót illetően eddig is erősek voltunk a szezonban – utalt vasárnapi teljesítményükre Marini. – Ennek köszönhetően egyre közelebb kerültünk a győzelemhez. Viszont az időmérős körön valami hiányzott. Joan remek munkát végzett a japán kvalifikáción, és ez lehetővé tette neki, hogy felállhasson a dobogóra. Erre kell fókuszálnunk, folytatnunk kell a munkát, mert a motor egy újabbat léphet előre”. Az olasz szerint elsősorban a kanyarkijáratokon kell fejlődniük.

Ami pedig Mirt illeti, a délelőtti tréningen a kilencedik helyen zárt, míg a délután folyamán az eredménylista hatodik pozíciójába ugrott fel. Ráadásul a Q2-es azonnali helyekről is döntő gyakorláson nem sokkal maradt el Marinitől. Ezzel zsinórban a harmadik olyan edzésüket produkáltak, ahol mindketten egyenes ágon jutottak be a kvalifikáció második szakaszába. Persze, hozzá kell tenni, hogy a spanyol ezt Misanóban végül nem tudta kihasználni, mert sérülése miatt kiülte a szombati napot, a vasárnap pedig nem sokáig tartott.

Fotó: Honda Racing Corporation

„Boldog vagyok az eredmény miatt – fogalmazott Mir a hivatalos oldal kameráinak. – Trükkös Q2 vár ránk, nem lesz könnyű ott maradni. Könnyű hibázni és eldobni a motort. Az érzéseinket figyelembe véve a pálya és az aszfalt állapota kritikus. Nem volt könnyű nap, de az volt a célunk, hogy bekerüljünk a kvalifikáció második szakaszába.”

A motegi időmérőn Mir Ducati-szendvicsbe került, azonban Mandalikára változott a helyzet. Mint ismeretes, a bolognai gyártó mindkét gyári motorjának már a Q1-ben jelenése lesz, a 2023-as Valenciai Nagydíj óta először. Mirnek azonban nem számít, hogy kik somfordálnak a húsosfazék körül, és nem gondol arra, hogy ez egyfajta ziccer lenne nekik.

„Nekem nem számít, hogy kik vesznek körül – szögezte le. – Az a célunk, hogy mi ott maradjunk. Persze, az igaz, hogy a pénteki napon meglepetést okoztunk a teljesítményünkkel, de én nem lepődtem meg ezen. Ahogyan említettem, ez a nap kritikus volt, és nehezen lehetett megtalálni az érzést.”

„Álomszerű” lenne, ha Marc Márquez visszatérne a Hondához a gyári istálló főnöke szerint