Fermín Aldeguer fölényesen nyerte meg az Indonéz Nagydíj főfutamát, első győzelmét aratva a királykategóriában, amivel a sorozat történelmének második legfiatalabb győztese lett. Rajta kívül Pedro Acosta és Álex Márquez állhatott fel a dobogóra, akiknek egyaránt hatalmasat kellett ezért csatáznia. A pole-ból induló Marco Bezzecchi a rajt után visszaesett, majd már az első körben nekiment Marc Márqueznek. Ennek következtében mindketten hatalmasat estek, Márquez pedig láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött az eset után. Később mindkettőjüket elvitték az orvosi központba, ahol kiderült, hogy Márquez a jobb vállában egy kisebb törést szenvedett.
A bajnokavatást hozó Moto3-as és a Moto2-es futam után a MotoGP főversenyével zárult az Indonéz Nagydíj. A rajtrácson ezúttal is valódi trópusi körülmények fogadták a mezőnyt: a 30 fokos levegő és az 58 fokos aszfalt mellett a magas páratartalom nehezítette a pilóták dolgát. Az első sorba az időmérő eredményének megfelelően – a sprintet megnyerő – Marco Bezzecchi, Fermín Aldeguer és Raúl Fernández állhatott fel. A gumikat illetően a többség az elöl lágy–hátul közepes kiosztás mellett döntött, de ettől jó néhányan eltértek. Álex Rins és Miguel Oliveira elölre és hátulra is lágyat, Pedro Acosta és Brad Binder pedig közepeset kért, míg Fabio Quartararo elöl a keménynek szavazott bizalmat.
Bezzecchi a sprinthez hasonlóan ismét nagyon rossz rajtot vett, és egészen a hetedik helyig esett vissza. A vezetést eközben Acosta vette át, miután elment a szintén nagyon jól elinduló Luca Marini mellett, akit Aldeguer, Fernández és Quartararo követett.
WE ARE GOOOO IN #MotoGP! 🚥 @37_pedroacosta leads! ⚔️#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/1D7ABTCv15
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
Még az 1. körben történt egy óriási baleset: Bezzecchi – érezhetően frusztráltan a hátraeséstől – túl vakmerően próbált bemenni Marc Márquez mellé, nekiment, és kiterelte a friss világbajnokot. Ezután mindketten óriásit estek, amelyet követően Márquez láthatóan nagy fájdalmak közepette hagyta el a bukóteret, a jobb vállát, illetve kezét fájlalva. Később mindkettőjüket elvitték az orvosi központba. Röviddel ezután Joan Mir is elesett, aki ezelőtt Álex Márquezzel csatázott a hetedik helyért.
MASSIVE CRASH FOR BEZ AND @marcmarquez93 💥
Thankfully both are walking away 👀#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/hqM7sKqVV0
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
One more look at the Bez and @marcmarquez93 incident 👀#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/Mzmc0eKbmS
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
A futam első ötödében Acosta tartani tudta a vezetést, bár az üldözők teljesen megérkeztek mögé. Aldeguer eközben átvette a második helyet Marinitől, akit továbbra is Fernández követett, utána pedig Rins és Quartararo motorozott. Francesco Bagnaia ekkor már a mezőny legvégén haladt, Somkiat Chantrától is közel három másodperccel lemaradva.
The current Top 4 have never won a #MotoGP race before 👀@aldeguer54 makes a move for 2nd 👊#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/JsSAnL9FWc
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
A 10. körtől kezdve Marini ostromolni kezdte Acostát, de minden próbálkozása után a spanyol pilóta vissza tudott jönni elé. Eközben Fernández egy hibája miatt kissé lemaradt róluk, mögötte pedig feltűnt Rins és Álex Márquez is, aki korábban megelőzte Quartararót. Aldeguer előnye a viadal felére már 5 másodperc fölé nőtt, míg Enea Bastianini kiállt a bokszba.
It gets SPICY for second place 🌶️#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/vfpOmdUCo1
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
A várakozást megunva Fernández lendült támadásba: bement Marini mellé, de túlvállalta magát, kiterelte az olasz pilótát, így mindketten visszaestek – a Trackhouse-pilóta az ötödik, a Honda-versenyző a nyolcadik helyre. Acosta mögött így a kiváló tempót diktáló Rins tűnt fel, akit Álex Márquez követett közelről. Aldeguer ekkorra már közel 7 másodpercre eltávolodott ettől a bolytól.
We’ve got a bit of an Acosta train here 🚂@rins42 now goes through! 🤯#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/c4Nlugn1Tl
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
8 körrel a vége előtt Acosta kissé belassult, amit kihasználva Rins maga mögé tudta utasítani, viszont a KTM-pilóta azonnal visszatámadásba lendült. A dolgát nem könnyítette meg, hogy közben Álex Márquez őt ostromolta. Aldeguer előnye ekkor már nyolc másodperc volt előttük.
What a smooooth move by @rins42 to take 2nd place 🔥#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/exSyeSTbI0
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
Rins alatt a hajrára teljesen elfogytak a lágy gumik, így előbb Álex Márquez, majd Acosta is megelőzte, sőt néhány körön belül egészen a tizedik helyig csúszott vissza. A negyedik pozícióban Brad Binder tűnt fel, aki Marinit, majd Raúl Fernándezt is átugrotta.
And now into second goes @alexmarquez73 💪#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/ECkhjcYuxz
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
3 körrel a vége előtt Acosta ismét megtalálta a tempóját, és visszavette Álex Márqueztől a második helyet. A negyedik Binder mögött ekkor ismét Marini haladt, miután legyűrte Fernándezt. Eközben Jack Miller bukott.
⚔️ @37_pedroacosta is NOT giving up on 2nd place #IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/1QM00MoSS0
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
Ám Aldeguer sikerére senki sem tudott veszélyes lenni, a spanyol pilóta így első MotoGP-futamgyőzelmét aratta, és ezzel a sorozat történelmének második legfiatalabb győztese lett. Acosta kivédekezte Álex Márquez támadásait, és második helyével megismételte idei legjobb eredményét. A fiatalabb Márquez mögött sorrendben Binder, Marini, Fernández, Quartararo, Franco Morbidelli, Fabio Di Giannantonio és Álex Rins egészítette ki a legjobb tízet.