back to top
2025. október 24. 20:55
KezdőlapMotoGPBastianini reménytelennek érzi a helyzetét, Espargaró az esőért fohászkodott

Bastianini reménytelennek érzi a helyzetét, Espargaró az esőért fohászkodott

Enea Bastianini állítja, visszakerült a szezon előtti állapotra, miszerint minden hétvégét az alapoktól kell elkezdenie. Úgy véli, amíg nem jön valami új, addig nem fog ebből a helyzetből kilábalni, mondhatni, reménytelennek érzi magát. Ezzel szemben Pol Espargaró újfent bejutott a Q2-be, miközben az erősebb esőért fohászkodott.

Meglehetősen kétarcúan alakult a KTM napja. Amíg Pedro Acosta a délutáni edzésen a legjobb időt futotta, addig Enea Bastianini egy újabb pocsék pénteket zárt. Az olasz versenyző a tizenkilencedik helyen végzett, az állandó pilóták közül mindössze Somkiat Chantrát tudta megelőzni.

Acostáé a komoly tűzijátékot hozó sepangi edzés, nagy nevek a szombati Q1-ben

„Különös napot zártunk – kezdte értékelését Bastianini. – Nem voltunk arra képesek, hogy megmutassuk a bennünk rejlő potenciált. Ráadásul nem is éreztem jól magam, van valami, ami nem működik. Mindig, amikor a pályára gurulok, az alapokról kell indulnom. Az év elején is ezt mondtam, amikor úgy éreztem, hogy a nulláról építkezem. Most úgy vélem, visszakerültem oda.”

Bastianini helyzetén az sem segít, hogy ideiglenes csapattársától, Pol Espargarótól sem tud segítséget kérni, ugyanis a spanyol motorosnak különleges stílusa van. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a Tech3 háza tájára már nem fog érkezni új elem, ennek pedig hangot is adott a csalódott olasz.

„Hogyan tudnánk kijavítani a dolgokat szombatra? Nem tudom – jelentette ki. – Hogy őszinte legyek, amíg nem jön valami új, ami segíthetne rajtam, addig nem sok fényt fogok látni az alagút végén. Elég reménytelennek tűnik a helyzet. És innentől kezdve ebben az évben már semmi új nem jön, csak a tesztre. Vannak olyan elemek, amelyeket Pedro már megkapott, de mi még nem. Nem gondolom, hogy hozzánk is fel fognak kerülni, bár, ezt nem tudhatom pontosan.”

A Tech3 leköszönő főnöke elárulta, nem volt vésztartalékuk, ami miatt Bastianini „fájdalmas szituációba” került

Ezzel szemben Espargaró egy újabb erős teljesítményt tudott felmutatni. A Q2-es egyenes ági helyekről is döntő edzést a nyolcadik helyen zárta, úgyhogy Maverick Viñales helyettese egy picit többet pihenhet a kvalifikáció második szakaszára. A 34 éves versenyző pedig természetesen boldogan summázta a pénteki napját.

„Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával – nyilatkozta. – [Úgy, mint] Ausztráliában, minden összejött, amikor nyomtam neki, úgyhogy ez egy jó érzés. Az első köröm után elkezdett esni, és ekkor újabb csapadékért fohászkodtam. Az én köröm már eddig is gyors volt, és nem tudtam, hogy meg tudom-e javítani. Végül ismét kimerészkedtünk, és fél másodpercet faragtam rajta, de még így is ennyivel maradtam el Pedrótól. Mindenesetre ez fantasztikus nekünk. Jól indult a hétvége, két KTM is az első tízben zárt. Próbáljuk meg folytatni a remek munkát, és remélhetőleg egy kecsegtető helyre kvalifikáljuk magunkat.”

Bezzecchi formája vagy az Aprilia korábbi hátránya lesz meghatározó Sepangban? – hétvégi menetrend