Álex Márquez úgy véli, álmodni sem lehet olyasmiről, amit ő és bátyja, Marc idén elértek a tabella első két helyének kisajátításával. A Gresini pilótája kiemelte, idén eredményesebbnek bizonyult, mint korábban akár testvére, akár Enea Bastianini ugyanennél a csapatnál.
A Maláj Nagydíj sprintjén matematikailag is biztossá vált, hogy a Márquez testvérek idén történelmet írnak. Még úgy is, hogy az idősebbik fivér otthon tartózkodik, hiszen Marc Márquez a mandalikai sérüléséből lábadozik. Ugyanakkor ehhez már nem is az ő jelenlétére volt szükség, hanem öccséére, Álexére, aki második helyével bebiztosította második pozícióját a tabellán.
Így gratulált öccsének az összetettbeli második helyhez Marc Márquez (kép)
A 29 éves pilótának bátyja azonnal gratulált egy Instagram-történet keretében, de azóta egy bejegyzést is közzétett. „Világbajnok és világbajnoki második – olvasható a képhez mellékelt szöveg. – Együtt nőttünk fel, együtt szórakoztunk, együtt dolgoztunk, együtt szenvedtünk, idén pedig… együtt nyertünk. Szeretlek, testvérkém.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nagyon boldog vagyok – nyilatkozta az ifjabbik Márquez. – A sprint után tetőfokukra hágtak az érzelmek a parc fermében. Ezt nem könnyű elérni, lenyűgöző dolog. Még álmodni sem mertünk róla. Lehetetlen is álmodni egy ilyen alkalomról, hogy az első, illetve a második helyen leszünk, hogy a világbajnokság élén állunk. Ez igazán csodálatos. Úgy gondolom, hogy Marc és én nem kapjuk meg azt az elismerést, amelyet megérdemelnénk. Azonban remélem és biztos vagyok benne, hogy le fogunk ülni a kanapéra, és kimondjuk, hogy »igen, a világ tetején voltunk«. Rendkívül szép, fantasztikus lesz. Csodálatos, hogy a Gresinivel értem ezt el, ők a családom. Mindig ott voltak. Hosszú három év volt, soha meg nem álló munka, sok kétség, rengetegen mondtak rosszakat rólunk.”
Bagnaia simán nyert, büntetés miatt változhat a sprintdobogó Sepangban
Ami magát a versenyt illeti, Álex Márquez a második helyről indult, és szinte végig ott is maradt, csupán a futam elején előzte meg Pedro Acosta rövid idő erejéig. A győzelemre viszont nm volt esélye Francesco Bagnaia ellen, részben azért, mert hasonlóan ahhoz, amikor bátyja Motegiben bebiztosította a vb-címet, most ő is kifejezetten ideges volt.
„Sprintfutam volt, de hosszúnak bizonyult – fogalmazott. – Nagyon rosszul mentem, csak a gázzal próbáltam mindent megcsinálni. Kipörögtek [a kerekeim], és nem tudtam előrehaladni. Szóval egyszerűen örülni kell. Ugyanakkor tudjuk, hogy vasárnap jó lehetőségünk lesz ezt élvezni és megünnepelni a második helyünket. Szóval minden hátralévő verseny az ünneplésről fog szólni. Hogy ezt a Gresinivel értük el… Jobban állunk, mint [anno] Marc vagy Enea Bastianini. Ők nem kis alakok. Enea remek pilóta, Marc pedig kilencszeres világbajnok.”
A kétszeres királykategóriás futamgyőztes a 2022-es és a tavalyi szezonokra utalt, amikor az említettek harmadikként végeztek a tabellán. Ezt ő nyilvánvalóan felülmúlta, és a pontszám tekintetében is jól áll. Bátyja ugyan tavaly 392 pontot gyűjtött, ő pedig egyelőre „csak” 388-nál áll, de a futamszámot tekintve a mostani főversennyel együtt lesznek azonosak a feltételek. Három éve pedig még nem volt sprint, de a Gresini mostani motorosa anélkül is 254 egységgel állna, szemben Bastianini 219-ével. Persze ezen a ponton azt is illendő hozzátenni, hogy az előző évi Ducati idén teljesít a legjobban a gyári specifikációhoz képest.

