Taiyo Furusato nyerte a Moto3-as Maláj Nagydíjat, amelynek kezdését a kivezető körön történt óriási baleset miatt el kellett halasztani. Máximo Quiles és David Almansa is nagy mentéssel kerülte el a bukást.
Magyar idő szerint hajnali 5 órakor indult volna a Maláj Nagydíj vasárnapjának érdemi része a Moto3-as főfutammal, ám ez nem történt meg. Ennek oka, hogy a kivezető körön óriási és teljesen értelmetlen baleset történt: Noah Dettwiler lassú tempóban haladt az egyenesben, az idei világbajnoki címet megszerző José Antonio Rueda meglehetősen nagy sebességgel nekiment. Bár a hivatalos tájékoztatás szerint mindkét versenyző eszméleténél volt, de ápolni kellett őket, később pedig mindkettőjüket mentőhelikopterrel kórházba szállították. Ennek következtében közel kétórás késéssel indult a viadal, az eredetileg meghatározott 15 körös távot pedig 10-re csökkentették. (Az esetről készült videót erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)
Bár a fentiek fényében ez kevésbé tűnik fontosnak, de a pole pozícióból David Almansa indulhatott, mellőle pedig Taiyo Furusato és a Rueda helyét megöröklő Guido Pini várhatták a piros lámpák kialvását. A tabella második helyéért küzdők közül Máximo Quiles a hatodik, Ángel Piqueras a hetdik helyről kezdte meg a viadalt. A krónikához hozzátartozik, hogy a David Muñozt helyettesítő Brian Uriartét lassú motorozás miatt kilenc hellyel hátrasorolták, így csak a tizenharmadik pozícióba állhatott fel.
Holgado agyonverte a Moto2 mezőnyét, Almansáé volt a slusszpoén a Moto3 malajziai időmérőjén
Almansa nem kapta el jól a rajtot, és három helyet is veszített. A vezetést Furusato vette át, míg a második pozícióba az Álvaro Carpét agresszívan megelőző Quiles jött fel. A KTM Ajo állva maradt pilótája azonban nem sokáig volt harmadik, hiszen a Leopard motorosa néhány kanyarral később maga mögé utasította. Sőt, Almansa a hátsó egyenes végén az Aspar pilótája mellé is bevetődött, de nem járt sikerrel.
Ellentétben a következő kör elején, amikor már visszavette a második helyet, míg mögöttük Piqueras Carpe mellett ment el. Sőt, az MSi pilótája Quilest is megelőzte, de csak pár másodperc erejéig volt előtte. Pini eközben maga mögé utasította Carpét, amivel feljött az ötödik helyre.
Almansa aztán átvette a vezetést, sőt, a 3. körben Quiles is megtámadta Furusatót, ám nem járt sikerrel. Nem sokkal később viszont a Leopard versenyzője két helyet is veszített, míg Carpe Pinit előzte vissza. A következő kör elején viszont ismét az olasz versenyző volt előrébb, miközben Piquerast nemcsak ők előzték meg, hanem Adrián Fernández is.
🔄 @Taiyofurusato72 back in the lead after a brief exchange with @DavidAlmansa22#MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/EowcF2oLLa
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 26, 2025
A futam első bukását Cormac Buchanan produkálta a 4. körben, a 4-es kanyarban, miközben Carpe visszaesett az ötödik helyre. Ami az elejét illeti, Quiles ideiglenesen több pozíciót veszített, de az 5. kör első kanyarjában Almansát és Pinit is maga mögé utasította. Ezt követően a Leopard párosa vívott meg egymással, és Fernández agresszívan előzte meg csapattársát, aki hasonlóan keményen támadta meg Piquerast.
Nearly halfway through the race and Quiles lunges into 2nd!#MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/tFc8LIc1Ut
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 26, 2025
A 6. körben Quiles a szélárnyékozás áldozata lett, és egészen a hatodik helyig zuhant vissza, ráadásul utána hatalmasat kellett mentenie, így Ryusei Yamanaka, valamint Uriarte is elment mellette. Előrébb folytatódott a Leopard-pilóták csatája, egyelőre Fernández sikerével, miközben Piqueras visszaszerezte a negyedik pozíciót Pinivel szemben.
Massive moment for Quiles there, but somehow he manages to save it!#MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/9ZuBh1bwOj
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 26, 2025
Sőt, az MSi motorosa a 7. kör elején Almansát is megtámadta, ám aztán Pini minkettőjük mellett elment. Az Intact GP pilótája ezután Fernándezt is megelőzte, így feljött a második helyre, de hátránya már több mint 1 másodperc volt Furusato mögött. Sőt, sokkal inkább hátrafelé kellett figyelnie, ám Almansa kikerült onnan, ugyanis az utolsó kanyarban neki is nagyot kellett mentenie.
Another gravity-defying save, this time from @DavidAlmansa22!
And in the meantime, @31AdriFernandez passed Pini for 2nd #MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/9iA2J079st
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 26, 2025
A 9. körben Fernández megtámadta Pinit, de első próbálkozásával nem járt sikerrel, utána viszont megszerezte a második pozíciót. A kör végén aztán jött a dráma, ugyanis az olasz versenyző a 15-ös kanyarban megtámadta a Leopard motorosát, majd elveszítette a motort, és bukott. Bár a Hondát is eltalálta, a spanyol versenyző motoron maradt.
Contact and a crash for Pini, and @AngelPiqueras18 takes full advantage! #MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/msqgmUEMtF
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 26, 2025
Piqueras ezzel feljött a második helyre, ám Fernández megtámadta, de ismét közel volt a bukáshoz. Ezzel maradt a harmadik, míg Piqueras a második. Furusatót mindez nem zavarta, és megszerezte pályafutása első világbajnoki győzelmét, amivel a Honda véget vetett a KTM 100 százalékos idei sorozatát. Hátrébb nagy volt a kavarodás, végül Almansa, Yamanaka, Carpe, Quiles, Scott Ogden és Uriarte lett a sorrend.

