back to top
2025. november 14. 13:41
További
    KezdőlapMotoGPMilleré a valenciai nyitány, meglepetésnevekkel folytatódik az eredménylista

    Milleré a valenciai nyitány, meglepetésnevekkel folytatódik az eredménylista

    Jack Miller zárt a MotoGP első valenciai szabadedzésének élén. Mögötte meglepetésnevek következnek, ugyanis Ai Ogura és Aleix Espargaró végzett még az első háromban. Marco Bezzecchi a tizennyolcadik, Francesco Bagnaia a huszonegyedik, míg Jorge Martín a huszonnegyedik helyen kezdett.

    Huszonöt perccel később kezdődhetett el a MotoGP első szabadedzése Valenciában. A királykategória mezőnye három visszatérőt is üdvözölhetett, ugyanis Jorge Martínt, Maverick Viñalest és Raúl Fernándezt is versenyzésre alkalmasnak nyilvánították. Az egyedüli hiányzó Marc Márquez volt, akit ezúttal is Nicolò Bulega helyettesített. Ráadásul Augusto Fernández és Aleix Espargaró is szabadkártyával vehetett részt, így huszonnégyen várták a bokszutca kinyitását. A tréning előtt a levegő 19, míg az aszfalt mindössze 18 fokos volt.

    Három visszatérő és három búcsúzó körül foroghat a visszatérő idényzáró – hétvégi menetrend

    Amint megkapták a zöld jelzést, ki is rajzottak a pilóták. Először Pedro Acosta iratkozott fel a listára, aki 1:33.676 másodpercet kört futott. Ezt azonban sokáig nem élvezhette, ugyanis miután mindenki megfutotta az első körét, Fabio Di Giannantonio állt az élre 1:32.738-cal.

    Ezek az idők azonban nem sokat jelentettek, ugyanis a pilóták sorra dobálták a piros szektorokat, közülük is Álex Márquez emelkedett ki. A Gresini spanyolja ugyanis először 1:31.035-öt futott, majd már 1:30-cal kezdődött az ideje.

    Kilenc perccel az edzés kezdetét követően Brad Binder bukott. A mezőny zöme tizenkét minutum után visszatért a bokszba, ekkor mindössze a két Fernández és Ai Ogura tartózkodott a pályán.

    Néhány percnyi szünetet követően ismét birtokba vette a pályát a mezőny. Egy-egy piros, de zömében narancssárga szektorok születtek. Féltávnál egyébként továbbra is Márquez állt az élen, őt Franco Morbidelli, Espargaró, Joan Mir, Luca Marini és Fabio Quartararo követték. Eközben Marco Bezzecchi keveredett feltartásba.

    Tíz perccel a vége előtt többen is faragni tudtak a köridőn, ugyanis Acosta a harmadik, míg Marini az ötödik helyre ugrott fel. Nem sokkal később Jack Miller javított egy nagyobbat, az ausztrál neve mellett 1:30.382 állt. Persze, hozzá kell tenni, hogy új gumikon gurult ki a pályára.

    Négy perccel később először Raúl Fernández, majd nem sokkal később Espargaró jött fel a második pozícióba. Eközben Aldeguer bukott.

    Az élmezőnyben még egy változás következett be, ugyanis Ogura jött fel először harmadiknak, majd másodiknak. Miller azonban meg tudta tartani az első helyet, ezáltal ő kezdte a legjobban a valenciai hétvégét. Az ausztrál mögött a japán, Espargaró, Raúl Fernández, Morbidelli és Márquez következett.

    A Valenciai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye