back to top
2025. november 15. 11:09
További
    KezdőlapMotoGPAcosta felkészült az első győzelmére, Valenciában nincs úgy hátrányban, ahogy Portimãóban

    Acosta felkészült az első győzelmére, Valenciában nincs úgy hátrányban, ahogy Portimãóban

    Pedro Acostáék fel vannak készülve arra az eshetőségre, hogy a spanyol pilóta a Valenciai Nagydíjon megnyeri első versenyét a MotoGP-ben. Acosta emellett a pénteki napjára, az erős ellenfeleire és az időmérő fontosságára is kitért.

    Pedro Acosta saját elmondása szerint hazai fordulójaként tekint a hétvégi Valenciai Nagydíjra, hiszen a MotoGP-naptárból annak a helyszíne van legközelebb szülővárosához, Mazarrónhoz. Acosta ezért próbálja majd kiélvezni a szezonzáró eseményeit, de azért egyben arról sem feledkezhet meg, milyen várakozásokkal tekint rá sok spanyol szurkoló. A sorozat egyik legnagyobb tehetségének tartott pilóta ugyanis még nem tudott futamot nyerni a királykategóriában, pedig már jó néhányszor közel volt hozzá. Ez különösen igaz az elmúlt fordulókra, amelyek során konzisztensen ott volt az élmezőnyben, de a második helynél előrébb nem jutott.

    Acosta mindenesetre bíztatóan kezdte a valenciai fordulót, az edzésen 1:29.240 másodperces körével 53 ezreddel megverte Marco Bezzecchit, amivel idén másodszor – először a Balaton Parkban sikerült neki – zárta az első helyen a pénteki napot. „Igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy fel vannak-e készülve csapatával az esetleges első győzelemre. – Viszont nekünk most elsősorban folytatnunk kell az utat, amelyen elindultunk. A lágy első gumival a gyorskörökön több problémám volt, mint vártam, kicsit nehezebben ment a motorozás, de nem volt vészes. De még tovább kell dolgoznunk. A nyár óta nagyon versenyképesek vagyunk, úgyhogy csak nyugodtan, türelemmel kell haladnunk előre.”

    Acosta vitte a pálmát a valenciai edzésen, világbajnokok a Q1-ben

    A KTM-pilóta tisztában van vele, hogy a győzelemhez több jó formában lévő pilótát is le kell győznie: „Sok erős versenyző van ezen a hétvégén: Marco Bezzecchi, aki megállíthatatlan az Apriliával, a VR46-os fiúk, Álex Márquez… De nekünk csak nyugodtnak kell lennünk, ki kell választanunk a megfelelő gumit a sprintfutamra, és dolgoznunk kell a tempón és a gumikopáson, amely itt talán még fontosabb lesz, mint Portugáliában.”

    Acosta arra is kitért, szerinte melyik lehet számára a hétvége legmeghatározóbb része. „Az időmérő lesz a hétvége legfontosabb része – jelentette ki. – Ezt már az előző fordulóban, a Portugál Nagydíjon is láttam: ha elölről indulok, nem kell az első körökben annyira nyomnom. Most nyugodtnak kell maradnunk, nem szabad hibáznunk, és majd meglátjuk, meddig juthatunk.”

    Az elmúlt hétvégék és a pénteki nap alapján is Bezzecchit lehet Acosta egyik legfőbb ellenfelének tekinteni, akiről a spanyol pilóta nagyon elismerően beszélt: „Olyan tempója van, ami időnként jobb, mint bárki másé, és amikor rosszabb napja van, akkor is legalább hasonló. Úgy látom, az Aprilia rengeteget fejlődött, és ő most van a legjobb formában a 2023-as bajnoki harmadik helye óta. Jó időszak ez számukra, de nekünk csak nyugodtan kell játszanunk a saját játékunkat. Az Aprilia nagyon jól fordul, stabil motor. A miénk kicsit jobban mozog és csúszkál. Itt viszont nincs meg az a hátrányom, ami Portimãóban volt. Itt minden kanyar után jön egy egyenes, így nagyjából ki tudom használni az erősségeimet, a motorerőt, bár itt ebben a tekintetben ők is erősebbek lehetnek.”

    Acosta: Nem azért vagyok itt, hogy barátokat szerezzek