A valenciai sprintfutam dobogósai, Álex Márquez, Pedro Acosta és Fabio Di Giannantonio értékeltek a leintés után. Márquez a sikeres tervüket, Acosta a hibáját, míg Di Giannantonio a Raúl Fernándezzel folytatott csatáját emelte ki.
Szombaton került sor az idei szezon utolsó sprintfutamára Valenciában, amelyet Álex Márquez nyert meg domináns teljesítménnyel. Márquez a második helyről rajtolva már az első kanyarokban átvette a vezetést, amit aztán nem is adott ki a kezéből .Pedig egy ideig Pedro Acosta komoly nyomást helyezett rá, de a Gresini-pilóta a verseny második felére leszakította honfitársát, így érthető módon mosolyogva értékelt a leintés után.
„Nagyon boldog vagyok – nyilatkozta Márquez. – Eddig a hétvége során egy kicsit többet küszködtünk, mint amennyit szoktunk. De ma azt mondtuk, hogy »oké, ott kell lennünk, nyernünk kell«. Én pedig a rajttól kezdve próbáltam a legjobbamat adni, próbáltam támadni. A cél az volt, hogy a saját ritmusomban motorozzak, az elején kicsit óvjam a gumikat, majd a végén nyomjam, és aztán ez sikerült is. Jól kontrolláltam a különbséget, szóval elégedett vagyok, de holnapra meg kell tennünk még egy lépést a beállításokkal, hogy még erősebbek legyünk. Boldog vagyok, köszönöm a valenciai közönség támogatását.”
Acosta az ötödik helyről indulva már az első körben felkapaszkodott a másodikra, de onnan már nem mozdult el. Körökön keresztül üldözte Márquezt, majd egy hibája után leszakadt róla, és onnan már csak a második hely megtartását célozhatta meg. Egyébként ezzel az eredménnyel megelőzte a nullázó Francesco Bagnaiát a tabellán, és már ő foglalja el a negyedik pozíciót. Ugyan tehát a KTM-pilótának tovább kell várnia az első győzelmére a MotoGP-ben, amelyre már oly sokan számítanak, nem volt elégedetlen.
Acosta felkészült az első győzelmére, Valenciában nincs úgy hátrányban, ahogy Portimãóban
„Azt tudtuk, nekem akkor nyílhat lehetőségem [a győzelemre], ha nagyon agresszív vagyok az első körben – magyarázta Acosta. – Amelyik nem is volt rossz, de aztán sokat küszködtem azzal, hogy ne veszítsem el az elsőt. Egyszer kicsit szélesre is mentem, és az hólabdaként hozta magával [a nagyobb hátrányt]. Ez olyan, mint amikor egy focimeccsen a büntető: egyszer majdcsak bemegy a labda. De mindegy is, köszönöm a KTM-nek, ők a lehető legjobb motort próbálták adni nekem, jól megy a munka, és köszönöm a saját csapatomnak is, holnap újra megpróbáljuk.”
A harmadik helyen Fabio Di Giannantonio zárta sprintet. Az olasz pilóta a harmadikról is rajtolt, de az első métereken visszaesett egészen a hatodikig, ahonnan módszeresen kapaszkodott vissza. A viadal második felében körökön át küzdött Raúl Fernándezzel a dobogó alsó fokáért, mielőtt a hajrában végül sikerült megelőznie a spanyol motorost.
„Gyönyörű verseny volt, nagyon élveztem – kezdte Di Giannantonio. – A Raúllal folytatott csatánk igazi versenyzés volt: mindketten nagyon tisztán versenyeztünk, de nagyon szoros csatát vívtunk, amit nagyon élveztem. Raúl nagyszerű tempót diktált, míg őszintén szólva azt hiszem, hogy bennem még több is lehetett volna, de nagyon nehéz volt előzni. Nagyon boldog vagyok, holnap megpróbáljuk ezt megismételni.”
A late battle for the bronze medal 🔥@25RaulFernandez 🆚 @FabioDiggia49#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/0kAXmp78Kt
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 15, 2025
