Álex Márquez a rajt után átvette a vezetést, majd magabiztosan nyerte meg a szezon utolsó sprintfutamát a Valenciai Nagydíjon. Mögötte Pedro Acosta, majd Fabio Di Giannantonio ért célba, aki nagy csatában vette el a harmadik helyet Raúl Fernándeztől. A pole-ból rajtoló Marco Bezzecchinek szörnyűen alakult a viadal eleje, és így csak ötödik lett, de mivel Francesco Bagnaia nem szerzett pontot, ennek ellenére is bebiztosította a bajnoki harmadik helyét.
A két kisebb kategória időmérője után a MotoGP sprintfutama következett a szezonzáró Valencia Nagydíj szombati programjában. Az első sorba az időmérő eredményének megfelelően Marco Bezzecchi, Álex Márquez és Fabio Di Giannantonio állhatott fel. A rajt előtt 20 fokos volt a levegő, 19 fokos az aszfalt hőmérséklete. A gumiválasztást tekintve a legtöbben az előre kemény – hátulra lágy választás mellett döntöttek, de az élmezőnyből ettől Bezzecchi és márkatársa, Raúl Fernández is eltért, mivel ők előre is lágyat kértek.
Bezzecchi a hibája után körrekorddal pole-ban, Bagnaia technikai probléma miatt ragadt a Q1-ben
Bezzecchi nem indult el rosszul, de az első kör mégis nagyon kellemetlenül alakult számára. Előbb a nagyszerű rajtot vevő Álex Márquez, majd Acosta, és rövid időn belül Raúl Fernández, Fabio Quartararo és a hátraeső Diggia is elment mellette. Acosta nagyszerű tempót diktált a viadal elején; rögtön támadni kezdte a vezetést megragadó Gresini-pilótát, míg Diggia megelőzte Quartararót. Eközben a mezőnyben Joan Mir és Luca Marini, a gyári Honda duója esett el ugyanazon a helyen, a 2-es kanyarban. Később kiderült, hogy Mir bukott előbb, amivel elsodorta csapattársát.