A MotoJunior-világbajnokság szervezői bejelentették, hogy 2026-tól kezdve egy többlettámogatási rendszert vezetnek be azon országok számára, amelyek kevésbé képviseltetik magukat a sorozatban. Ez a fajta juttatás a versenyzők egy részét illeti meg, többek között a spanyol és az olasz pilóták alapból kiesnek, mértéke pedig a megszerzett helyezésektől függ. Kiemelték, az a cél, hogy mindenki számára maximális hozzáférhetőséget és egyenlő feltételeket biztosítsanak.
Az elmúlt hetekben szinte minden sorozat véget ért. A versenyzők jelenleg jól megérdemelt pihenésüket töltik vagy már a 2026-os esztendőre készülnek. Emellett a különböző szériák szervezői sem a babérjaikon ülnek, ugyanis már lázasan készítik elő a jövő évi kiírásokat. A MotoJunior-világbajnokság (korábban JuniorGP) pedig egy fontos lépést tett ebbe az irányba.
Nem jött össze az óriási bravúr, Varga Tibor bajnoki másodikként fejezte be a szezont
Csütörtökön ugyanis bejelentették, hogy egy többlettámogatási rendszert vezetnek be 2026 és 2028 között. Ez a projekt a MotoJunior-vb mellett a Moto2-es Európa-bajnokságot fogja érinteni. Ennek pedig az a célja, hogy még változatosabbá tegye a mezőnyt, és felzárkóztassa azokat az országot, amelyek jelenleg kevésbé képviseltetik magukat ezen a színpadon.
Ebbe a támogatási rendszerbe olyan pilóták kerülhetnek be, akik korábban nem kaptak teljes szezonos lehetőséget a Moto2-ben vagy a Moto3-ban. Emellett olyan országból kell származniuk, ahol a lakosság eléri a 100 ezer főt, valamint tíz százaléknál kisebb a képviseletük a gyorsaságimotoros-világbajnokság paddockjában. Érdekesség, hogy ennek a feltételnek jelenleg Spanyolország és Olaszország nem felel meg. Emellett maximum 18 évesek lehetnek azon év január 1-jén, amelyik esztendőben megkezdik a szereplésüket.
A többlettámogatást a versenyzők fordulónként kapják. Ami a MotoJunior-vb futamgyőztesét illeti, ő akár 7 ezer eurót is zsebre tehet, de a tizedik helyezett is 500 euróval gazdagodik. A Moto2 Eb esetében a pénzösszeg 500 és 5 ezer euró között mozog. A csapatok pedig a szezon végén kaphatnak. Ezen összegek 50 és 200 ezer euró közé lőhetőek, de ebben az esetben azt is hozzá kell tenni, hogy ehhez egy minimum győzelmi kvóta is párosul. Például a MotoJunior-vb bajnokát adó istálló csak akkor részesülhet ebből, ha az aranyérmes legalább négy sikert arat a szezon során.
Varga Tibor üzent az ezüstérem után, drámai módon dőlt el az egyik bajnoki cím
A sorozat szervezői ezt azzal a céllal hozták létre, hogy egy újabb elemmel támogassák az alulreprezentált országokat. Kiemelik, a „Road to MotoGP” elnevezésű programnak az a lényege, hogy származástól függetlenül minden versenyzőnek maximális hozzáférhetőséget és egyenlő paramétereket biztosítson.
Ha megvizsgáljuk a 2025-ös számokat, egyértelműen alátámasztható ez a döntés. A MotoJunior-vb tizenkettő versenyéből nyolcat spanyol vagy olasz pilóta nyerte, emellett a címet is a santanderi születésű Brian Uriarte szerezte meg. A Moto2 Eb esetében tizenegyből hét ez az arány. A legsokkolóbb adatot pedig a Moto3 szolgáltatta, ugyanis a huszonkettő viadalból huszonegyszer ünnepelhetett spanyol motoros a dobogó tetején. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy José Antonio Rueda lett a világbajnok, a tabellán pedig az első öt helyet sajátították ki.
