Francesco Bagnaia értékelte saját szezonját, és elárulta, mit rontott el, illetve mit tanult az idényből. A háromszoros világbajnok Gigi Dall’Ignának, a Ducati Corse általános igazgatójának, valamint Jorge Lorenzónak a szavaira is reagált.
A MotoGP 2025-ös idénye előtt a legtöbben arra számítottak, hogy ketten esélyesek a világbajnoki címre: Marc Márquez és Francesco Bagnaia. A spanyol pilóta esetében, mondhatni, túlságosan is bejött ez a jóslat, hiszen domináns teljesítménnyel tért vissza a királykategória trónjára, csapattársa viszont csalódást keltően szerepelt.
Már az idény elején is küszködött, és nemcsak Marc, hanem Álex Márquez is egyértelműen előtte volt az erősorrendben, de a nyár folyamán egyre inkább visszaesett. Hétvégéről hétvégére jöttek az újabb mélypontok, amikor pedig néha magára talált, azt ő maga sem igazán tudta megmagyarázni. Bagnaia a Ducati szokásos évzáró rendezvényén értékelte saját évét.
Honfitársa szerint Bagnaia és a Ducati kapcsolata megromlott, Acostát látja a helyén
„Eléggé szenvedtem – nyilatkozta. – Voltak jó versenyeim, és igyekszem kideríteni, hogy miért, emellett néhány rossz is volt, amelyek tanulságul szolgálnak számomra, hogy jobb legyek a problémák észlelésében. A gyártó szempontjából nagyszerű volt a szezon, hiszen Marc dominált, és ő jelentette a különbséget. Alig várom, hogy ismét pályára menjek. A valenciai teszt jól sikerült, és alig várom Malajziát.”
A 28 esztendős pilóta rendre arra panaszkodott, hogy az idei Desmosedicin messze nem érzi magát annyira komfortosan, mint az elődjén. Ezzel kapcsolatban úgy gondolja, hogy hibát követett el, amelyet ma már nem ismételne meg. „Azzal a gondolattal kezdtem [az idényt], hogy a GP24-essel nagy a bennem lévő potenciál – fogalmazott. – Próbáltam visszakapni ezeket az érzéseket, de nem jöttek vissza.”
Persze sokszor elhangzik, hogy egy sportoló leginkább a nehéz időszakokból tanul. Ez az olasz motoros esetében sincs másképp, akinek nagy lecke volt a mögöttünk hagyott évad. „Annak a fontosságát, hogy megpróbáljak jobban dolgozni a nehézségeken azzal, hogy igyekszem meghatározni a fő gondot” – felelte arra kérdésre, hogy mi volt számára a legfontosabb tanulság.
Bagnaia az eseményen több kijelentésre is reagált. Elsőként Gigi Dall’Ignáéra: a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója korábban elárulta, nehéz volt segíteni honfitársának. „Nem olvastam a szavait, és nem tudom, hogyan mondta – szögezte le. –Ez az év egyértelműen megpróbáltatások elé állított, csakúgy, mint a csapat többi tagját. Keményen dolgoztunk, és mindent beleadtunk. Nem volt könnyű megállapítani a legnagyobb problémát, mindig körbejártuk azt.”
A közelmúltban Jorge Lorenzo is kifejtette véleményét a háromszoros világbajnokról. A 38 esztendős exversenyző szerint a gyári Ducati motorosának pszichológusra van szüksége. „Sok minden elhangzott – reagált az érintett. – Az embereknek megvan a saját véleményük, és rendben van, hogy mindenkinek megvan a saját nézőpontja.”
