back to top
2025. december 25. 10:54
További
    KezdőlapMotoGPMartín megnyílt, részletesen elmondta, miért akarta idő előtt elhagyni az Apriliát

    Martín megnyílt, részletesen elmondta, miért akarta idő előtt elhagyni az Apriliát

    Jorge Martín részletesen elmesélte, milyen kapcsolat volt az idei sérülései és az Apriliától való távozási szándéka között. Martín elismerte, a lábadozása alatt nem feltétlenül örült a noalei gyártó sikereinek. A spanyol pilóta emellett a motor fejlődésére és a kemény éve tanulságaira is kitért.

    Bár alig volt pályán, a 2025-ös MotoGP-szezon Jorge Martínról is szólt. A spanyol pilóta címvédőként több sérülés miatt kihagyta az idény jelentős részét: először a sepangi teszten, majd a Katari, végül a Japán Nagydíjon is nagyot esett. Ráadásul mindeközben megpróbált idő előtt kiszállni az Apriliával kötött friss szerződéséből, úgy, hogy lényegében még nem is vezette a motort éles körülmények között. Végül a felek mégis kibékültek, és Martín a tervek szerint ki fogja tölteni a szerződését, amely mostani változatában a következő szezon végéig szól. Talán pont ez a kibékülés is hozzájárult ahhoz, hogy mostanában egyre több részletet tudunk meg a történetről. Nemrég maga a főszereplő festette le, milyen erős kapcsolat volt a sérülései és a távozási szándéka között.

    Martín „nagyon jó” ajánlatot kapott a Hondától, de az Aprilia vezére jobban tudta, mire van szüksége

    „Ez az egész el sem indult volna, ha normálisan tudtam volna versenyezni – magyarázta Martín a The Race-nek adott interjújában. – Amikor a kórházban voltam, sok kétségem volt a jövőmmel kapcsolatban. Nemcsak azzal, hogy melyik csapatnál fogok versenyezni, hanem azzal is, hogy egyáltalán gyors leszek-e még valaha, vagy hogy újra fel tudok-e ülni egy MotoGP-motorra. Csak azt akartam, hogy hosszú távon rendezett legyen a jövőm, ezért volt bennem ennyi kétség, és ezért kezdtem el mozgolódni.”

    „De most már látom, hogy gyors vagyok, és sokkal jobban bízom magamban, mint a katari sérülés után. Akkor kikerültem a paddockból. Elvesztettem a kapcsolatot a csapattal, a motorral. Azt hiszem, vannak, akik most már megértik, és vannak, akik nem, de ez engem nem igazán érdekel. A lényeg az, hogy az Aprilia és én már egy irányba tartunk, ugyanazokat az eredményeket akarjuk, és ugyanazért a célért dolgozunk. Ez a legfontosabb. Amikor húsz csontod eltörik, amikor az intenzív osztályon vagy, közel a halálhoz, nagyon könnyű megérteni, miért gondolod azt, hogy változásra van szükséged, vagy hogy miért érzed magad rosszul. Hogy kell egy újraindítás, vagy valami ilyesmi.”

    Kissé meglepő módon az sem könnyítette meg a dolgát, hogy miközben lábadozott, Marco Bezzecchi elkapta a fonalat az Apriliával, és a szezon közepétől folyamatosan szállította a jó eredményeket. „Az én szemszögemből ez nagyon nehéz helyzet volt – ismerte el. – Egyrészt jó volt, hogy az Aprilia jól muzsikált, és ez nagyon motivált a visszatérésem előtt, mert azt gondoltam, hogy én is nagyon jó munkát tudok majd vele végezni. Másrészt viszont egyfajta konfliktusban voltam velük, és emiatt nem igazán tetszett, hogy jól mennek.”

    Martínra is ösztönzőleg hathat Bezzecchi remek idei teljesítménye?

    „Nem is nagyon néztem a futamokat, mert egy hónapra teljesen ki kellett kapcsolnom, motorok nélkül lennem, és ez volt az az időszak, amikor Marco megnyerte a silverstone-i futamot, és sorra hozta a jó eredményeket. Most viszont már egyértelműen látom, hogy ez nagyon jó dolog volt, és most már nagyon jól érzem magam az Apriliával, igazán Aprilia-versenyzőnek érzem magam. Örülök, hogy Massimo [Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója] megtartott, és mondjuk úgy, végül együtt jó irányba indultunk el.”

    A spanyol pilóta szerint az Apriliával való közös jövője igen biztatónak tűnik, mivel a noaleiek gépe nagyon magas szintet képvisel, még ha jó néhány részleten finomítaniuk is kell. Rámutatott, hogy az RS-GP egyes pályatípusokon egyelőre nem működik annyira jól, mint másokon, amelyeken viszont a legjobbak között van. Úgy érzi, hogy 2025 második felére jelentősen sikerült előrelépniük a kanyarodás tekintetében, de a fejlődésnek sajátos ára is volt. Elmondása szerint a 2024-es motort többféle vezetési stílussal is eredményesen lehetett irányítani, míg az idei megkövetel egy bizonyos stílust, neki pedig az ehhez való hozzászokás külön időbe telt a visszatérése után.

    Martín munkájára nagy hatással vannak az idei kemény év tanulságai. „A legfontosabb, hogy nagyon alázatos pozícióból dolgozzunk, és csak dolgozzunk, dolgozzunk, dolgozzunk – hangsúlyozta. – Száz százalékot fogok nyújtani, hogy készen álljak. És ha én száz százalékot nyújtok, ahogy a motor is, az a reményeim szerint elég lesz ahhoz, hogy harcoljunk a világbajnoki címért egy nagyon erős Marc [Márquez], egy nagyon erős Ducati ellen. Nehéz lesz, de jó irányba haladunk. Amikor visszatértem Brnóban, biztos voltam benne, hogy jövőre minden rendben lesz, de mivel sok futamot kihagytam, rengeteg adat hiányzik. A legnagyobb hiányosságom még mindig az önbizalom, főleg az elektronikával kapcsolatban. Ezért nagyon keményen kell dolgoznunk az előszezonban, hogy jó alapot építsünk. Meg tudjuk csinálni, de rengeteg munka lesz!”

    Hasonló motor, de az idei feltételek – lett volna reális esélye Martínnak Marc Márquez ellen?