Nadia Padovani elárulta, már a tavalyi montmelói teszten látszott, hogy idén nagyszerűen szerepelhetnek, de arra még ők sem számítottak, ami ténylegesen lett belőle. A Gresini tulajdonosa nemcsak Álex Márquezt, hanem Fermín Aldeguert is dicsérte.
Amióta a Gresini 2022-ben a Ducati motorjaira váltott a MotoGP-ben, az olasz istálló remek szezonokat tudhat maga mögött. Ebben az évben Enea Bastianini sokáig a bajnoki címre is esélyes volt, két évvel később Marc Márquez szintén harmadik lett az összetettben, és a kettő között szintén elcsíptek egy futamgyőzelmet Fabio Di Giannantonio révén.
Ami viszont idén történt, az még ezekhez képest is szintlépést jelentett, és megidézte azt a korszakot, amikor a csapat még Movistar néven, a Honda motorjával 2003 és 2005 között megszerezte az egyéni második helyet, 2004-ben pedig az istállók között is második lett. Ez utóbbi az idei szezonra is igaz volt, elsősorban Álex Márqueznek köszönhetően. A SPEEDWEEK.com beszámolója alapján Nadia Padovani, az alakulat tulajdonosa elérzékenyülve idézte fel az idényt.
„Már a 2024-es szezonzáró utáni, Katalóniában tartott teszt során egyértelmű volt számunkra, hogy Álex teljesen összhangban van a motorral – nyilatkozta. – Mindössze egyetlen napot töltöttek a GP24-esen, és összességében mindkettőjüknek megvolt az érzés. Annyira jól alakult, hogy 2025-re a negyedik helyet tűztük ki célul.”
A Gresini tulajdonosa elmesélte, még mindig komoly szexizmussal kell szembenéznie a paddockban
A Gresini első embere azt nem részletezte, hogy elképzelésük szerint kik előzték volna meg őket, de egyéni szinten minden bizonnyal a három 2025-ös specifikációjú Ducatira gondolt. Azonban, mint kiderült, az a konstrukció nem sikerült annyira jól, így Márquez az idény elején számos második helyet gyűjtött bátyja, Marc Márquez mögött, ráadásul három alkalommal a vasárnapi győzelem is összejött neki. „Egyszerűen minden várakozást felülmúlt” – fogalmazott Padovani.
A 29 esztendős motoros végül rendkívül magabiztosan szerezte meg az összetettbeli „ezüstérmet”. Ami csapattársát, az újonc Fermín Aldeguert illeti, neki kellett pár hétvége, de aztán több jó periódust is produkált. Indonéziában pedig a futamgyőzelem is összejött neki, nem véletlen, hogy Padovani őt is méltatta.
„Fermínnel már az első évében nagyon jól éreztük magunkat – jelentette ki. – Nemcsak azért, mert egy nagyon kedves és tehetséges fiatalember, és nemcsak azért, mert gyorsan felvette a kategória leggyorsabb versenyzőinek tempóját, hanem azért is, mert a csapatot lenyűgözte a folyamatos fejlődése, amely a győzelme után sem állt meg. Nagyon magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy 2026-ban még ennél is sokkal többet látunk Fermíntől.”
A Gresini tulajdonosa felidézte, mit mondott neki néhai férje a halála előtti hónapokban
