back to top
2026. január 17. 13:54
További
    KezdőlapMotoGPEzúttal sikerrel járhatott a Honda, de nem csak ők vihették pályára a...

    Ezúttal sikerrel járhatott a Honda, de nem csak ők vihették pályára a 850-es motort

    Sajtóértesülések szerint a Honda ismét pályára vitte a 850 köbcentiméteres konstrukciót, ezúttal pedig sikerrel jártak. Azonban nemcsak ők, hanem a Yamaha is kipróbálhatta már az új erőforrást, a Ducati és az Aprilia pedig a szezonnyitó után teheti ezt meg. Emellett az is körvonalazódhatott, hogy melyik helyszíneken lesz hivatalos teszt az idény során.

    Ugyan még a 2026-os szezon is előttünk áll, a legtöbb szem mégis 2027-re szegeződik. Mint ismeretes, jövőre egy teljesen új technikai korszak veszi kezdetét, amelynek egyik központi eleme a motorblokkok hengerűrtartalmának csökkentése lesz. A jelenlegi 1000 helyett ugyanis 850 köbcentiméter lesz. Ennek megfelelően a csapatok már az új erőforrást is elkezdték tesztelni, hovatovább a KTM és a Honda már pályára is vihette a konstrukciót.

    Az aranyszárnyasok számára azonban nem a tervek szerint alakult a decemberi teszt. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Takaaki Nakagami csupán néhány kört tudott megtenni száraz körülmények között, mivel nagyrészt esett az eső. Ezt a munkafolyamatot csütörtökön és pénteken folytatták, azonban ezúttal már az időjárás is kegyes volt hozzájuk, tudta meg a Motorsport.com.

    A helyszín ezúttal is Sepang volt, viszont most meg tudták érteni azokat a területeket, ahol még fejlesztésre szorul az RC214V. Nakagami ráadásul nem volt egyedül, ugyanis Somkiat Chantra és Jake Dixon is a helyszínen voltak. Ez pedig azért is hangsúlyos, mivel a thai pilóta bukott ezen a gyakorláson, aminek következtében jobb alkartörést szenvedett.

    Még el sem kezdődött igazán karrierjének új fejezete, Chantra máris megsérült

    A szaklap a többi gyártó kapcsán is megosztotta értesüléseit. Információik szerint már a Yamaha is kipróbálta a 850-es motort. A hangvillások a saját privát vonalvezetésükön, még december közepén tesztelték a 2027-es konstrukciót. Természetesen még ők sem az állandó versenyzőiket ültették fel.

    Ennek fényében az is kijelenthető, hogy már csak a Ducati és az Aprilia adós ezzel a feladattal. Azonban már ők sem fognak sokat várni, ugyanis a lap úgy tudja, hogy a Thai és a Brazil Nagydíj között Jerezben fognak tesztelni. A noaleiek részéről Lorenzo Savadori fogja megtenni az első kilométereket az új motorral, a bolognaiak pedig Nicolò Bulegát ültetik fel a GP27-re, amelyet Pirelli-gumikkal fognak ellátni. Az ő részükről az idei motor sem lesz még elfelejtve, ennek fejlesztéséért jelenleg Michele Pirro felel.

    A MotoGP még hivatalosan nem jelentette be, hogy melyik versenyeket követően lesz szezonközi teszt, azonban a Motorsport.com több helyszínt is megszellőztetett. Értesüléseik szerint az egyik a Katalán Nagydíj utáni hétfőn lesz (május 18.), egy másik alkalom pedig a brnói futam másnapjára (június 22.) datálható. Ráadásul utóbbi gyakorlás keretein belül már az állandó versenyzők is kipróbálhatják a Pirelli 2027-re szánt abroncsait.

    A Pirelli fél év múlva tesztelné az új gumikat, de az ideális megvalósítás lehetetlennek tűnik