Sajtóértesülések szerint öt szezonközi teszttel számol a MotoGP a 2026-os szezonban. Jerezben és Barcelonában még a jelenlegi konstrukció lesz terítéken, Brnóban, Spielbergben és Valenciában azonban már a teljes mezőny kipróbálhatja a 850 köbcentiméteres motorokat és a Pirelli abroncsait. Az olasz gumigyártó állítólag rengeteg teszttel készül az idei év során.
Tizenegy nap múlva a sepangi shakedownnal hivatalosan is kezdetét veszi a MotoGP 2026-os idényének előszezonja, már ha az idei évet vesszük figyelembe. A téli tesztek menetrendje már régóta hivatalos (először Sepang, majd Buriram fogadja a mezőnyt), viszont a szezonközi gyakorlások kapcsán még nem tett bejelentést a sorozat. Sajtóértesülések alapján számoltunk be arról, hogy Barcelona és Brno is a befutók között lehet.
Ezúttal sikerrel járhatott a Honda, de nem csak ők vihették pályára a 850-es motort
Azonban a Motorsport.com értesülései szerint megvan a teljes program. Úgy tudják, hogy a MotoGP öt hivatalos teszttel tervez az idény folyamán, ráadásul a szezon derekán egy fontos váltóponthoz is el fognak érkezni. A sort Jerezben, a Spanyol Nagydíjat követő hétfőn kezdik meg, majd Barcelona következik. Előbbi teszt április 27-én, míg utóbbi május 18-án lesz.
És ezen a ponton kell megállni. A barcelonai teszten ugyanis hivatalosan is nyugdíjazzák a jelenlegi motorokat és a Michelin gumikat, legalábbis ezen körülmények között. Ennek az az oka, hogy a június 22-én tartandó brnói gyakorláson már nemcsak a tesztversenyzők, hanem az állandó pilóták is kipróbálhatják a 850 köbcentiméteres gépeket és a Pirelli abroncsait. Hasonló szisztémára kell számítani a szeptember 21-re datált spielbergi gyakorláson is. A sort pedig a szokásoknak megfelelően Valencia fogja zárni, november 23-án. Érdekesség, hogy az ő esetükben is hétfőn lesz a teszt, nem kedden.
Ahogyan arról korábban már több ízben is beszámoltunk, a 2027-es szezon nemcsak a kisebb hengerűrtartalmú motorblokkok miatt lesz egy vízválasztó év, hanem az abroncsok frontján is lesz egy fontos változás. Mint ismeretes, jövőre helyet cserél a Pirelli és a Michelin. Az olasz gumigyártó érkezik a MotoGP-be, míg a franciák a Superbike-vb-vel vigasztalódhatnak. Ennek megfelelően a Pirelli rengeteg teszttel készül az idei év során.
A Pirelli érkezése még a szabályváltozásoknál is fontosabb lesz?
A fentebb idézett szaklap információi szerint a szezon első felében Jerezben, Mugellóban, Barcelonában és Misanóban is lesz egy privát gyakorlás. Brno és Spielberg között ismét ellátogatnak Misanóba, Barcelonába és Mugellóba, az ausztriai teszt után pedig egy barcelonai és két jerezi teszt szerepel a programban. Ezen alkalmak esetében a tesztversenyzők visszajelzéseire fognak támaszkodni a Pirelli szakemberei.
A MotoGP 2026-os várható tesztprogramja
| Időpont | Helyszín | Motorblokk | Gumi |
| január 29-31. | Sepang (shakedown) | 1000 köbcentiméter | Michelin |
| február 3-5. | Sepang | 1000 köbcentiméter | Michelin |
| február 21-22. | Buriram | 1000 köbcentiméter | Michelin |
| április 27. | Jerez | 1000 köbcentiméter | Michelin |
| május 18. | Barcelona | 1000 köbcentiméter | Michelin |
| június 22. | Brno | 850 köbcentiméter | Pirelli |
| szeptember 21. | Spielberg | 850 köbcentiméter | Pirelli |
| november 23. | Valencia | 850 köbcentiméter | Pirelli |
