szerda, február 4, 2026
HurryTimer: Invalid campaign ID.
KezdőlapMotoGPMartín: Két héttel a valenciai futam után egy üveg vizet sem tudtam...

Martín: Két héttel a valenciai futam után egy üveg vizet sem tudtam felemelni

- Hirdetés -

Jorge Martín elárulta, már a tavalyi szezonzáró után elkezdett fájni a csuklója és a kulcscsontja, egy ponton pedig egy pohár vizet sem tudott felemelni. A csapatbemutató alatt még bizonytalan volt a jövőképe, és ezért nem akarta magára irányítani a figyelmet. A jövőjével kapcsolatos híreszteléseknek szerinte nincs most itt az ideje. Kijelentette, ugyanonnan tudták folytatni, ahonnan tavaly abbahagyták, számára pedig csak egy eshetőség létezik.

- Hirdetés -

Ugyan Jorge Martín is elutazott Malajziába, mégis csupán a bokszutcából követheti a sepangi teszt eseményeit. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a spanyol versenyző nemrég két korrekciós műtéten is átesett, miután két tavalyi sérüléséből sem épült el teljesen. A rehabilitációja pedig még tart, ezért úgy döntöttek, hogy kihagyja az első gyakorlást.

Nem a legszebb (elő)születésnapi „ajándék”: Martín kihagyja a sepangi tesztet

„Jól vagyok, sokkal jobb a helyzet, mint a Valenciai Nagydíj után – utalt az előző szezon végére, miután a tavalyi motegi sprinten kulcscsonttörést szenvedett. – Az utolsó futam után egyre inkább kezdett fájni a csuklóm és a kulcscsontom. Elmentem egy kontrollra, majd világossá vált, hogy további beavatkozásokra lesz szükségem. A jövőmet nézve ez volt a legjobb eshetőség. Akkor még úgy gondoltam, hogy folyik a rehabilitációm, de két héttel a valenciai futam után egy üveg vizet sem tudtam felemelni.”

- Advertisement -

Az ügy furcsaságát az adja, hogy a korrekciós műtétről szóló első információk az Aprilia bemutatóját követően jelentek meg. A január közepi rendezvényen pedig semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy probléma lehet a gépezetben. Ennek ugyanis az volt az oka, hogy mind a versenyző, mind a csapat teljes titokban tartotta a beavatkozást. Martín azonban ezügyben egyértelműen fogalmazott.

Martín magabiztos: „Amint késznek érzem magam, senki nem állíthat meg”

„A csapatbemutatón még nem volt biztos, hogy itt tudok-e lenni vagy sem. Nem szerettem volna magamra irányítani a figyelmet – mondta, majd kitért a jelenlegi felépülésére. – Sokkal jobban alakul már. A kulcscsontomhoz kivettek egy csontot a csípőmből, és most már minden rendben van. Örülök, hogy visszanyertem a fizikai erőmet, és hogy ismét száz százalékot nyújthatok. Tavaly ezt nem tudtam megtenni.”

Martín azonban nem csak ezzel a témával került be a hírekbe. Múlt héten cikkeztünk arról, hogy a szezon végén otthagyhatja az Apriliát, és 2027-től a Yamahánál folytathatja. Természetesen ezen híresztelésekre is reagált. „Nincs itt annak az ideje, hogy a jövőmről beszélgessünk. Erre az évre és az Apriliára akarok koncentrálni. A csapatom dolgozik ezen.”

Quartararóé után Martín és Acosta közös menedzsere is reagált az ügyfelei jövőjét érintő sajtóhírekre

Ahogyan fentebb már említettük, ugyan motorra nem ül, de testközelből követi a sepangi eseményeket. Ennek kapcsán pedig az első tapasztalatait is megosztotta. „Azt gondolom, hogy ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk, és ez egy jó jel. Nem szeretnék túlzottan optimista lenni, de azt érzem, hogy remekül muzsikál a motor. Számomra a tavalyi évhez képest több idő fog elmenni azzal, hogy megszokjam a gépet, de úgy vélem, hogy a beállítások sokkal kézenfekvőbbek, mint Valenciában. Úgyhogy boldog vagyok. Nincs más opció, csak az, hogy harcolunk tovább.”

Marc Márquez visszatért, majd a lehető legjobban kezdte a sepangi tesztet