Pedro Acosta felfedte, elsősorban az aerodinamikára koncentrált a szerdai nap folyamán. Nemcsak az új idomot, hanem a teljes csomagot dicsérte, ugyanis szerinte összességében gyorsabb lett a motor. A tavalyi konstrukcióval már ötször bukott volna, az idei azonban sokkal természetesebbnek hat. Még nem lehet megmondani, hogy harcban lesznek-e a futamgyőzelemért, de mindenki azt szeretné, hogy az elejében legyenek. Aki pedig mást állít, az hazudik.
Szerdán a második nappal folytatódott a MotoGP sepangi tesztje, amelyet Joan Mir zárt az élen. Azonban nemcsak a Honda, hanem a KTM is elégedett lehetett a nap végén, ugyanis a négy motorból három is az első tízben zárt. Közülük Pedro Acosta emelkedett ki, aki 35 teljesített körrel a negyedik helyen végzett, és az időket vizsgálva szűk két és fél tizedet kapott honfitársától.
Több mint 1400 nap után zárt egy tesztnapot az élen a Honda, a Yamaha teljesen földbe állt
„Szerda délelőtt elsősorban az aerodinamikára fókuszáltam, és elégedett vagyok vele – nyilatkozta a 21 éves versenyző. – Az új, kisebb idom jól működött, és ezt a verziót kedvelem a legjobban. Azt is fontos [volt megtapasztalni], hogy a motorral a megfelelő módon lehet fékezni.”
Acosta itt azonban nem állt meg, ugyanis nemcsak az idomot, hanem a teljes csomagot dicsérte. A kétszeres világbajnok kapcsán azt is meg kell említeni, hogy a tavalyi év során egy komoly szemléletformáláson esett át, ennek pedig a szezon második felében meg is lett a gyümölcse. Emellett könnyen lehet, hogy ő már tisztában van azzal, hogy 2027-ben milyen kihívások várnak rá (a pletykák szerint a gyári Ducatinál folytatja), így már, mondhatni, nyomás nélkül versenyezhet.
„A motor összességében gyorsabb [lett] – vélekedett. – Sokkal természetesebbnek hat, és nem kell a végletekig nyomni, hogy mindent kihozzunk belőle. Tavaly ilyenkor körülbelül már ötször buktam volna. Pozitív [érzés] egy olyan gépet vezetni, amely könnyebbé teszi az életedet.”
Laps, laps, laps ⏱️💨#KTM #ReadyToRace #SepangTest pic.twitter.com/AciV84H5h7
— RED BULL KTM FACTORY RACING (@KTM_Racing) February 4, 2026
Acosta a rövid és a hosszú távú tervekre is kitért. Elismerte, még nem tudja, hogy csütörtökön fognak-e versenyszimulációt teljesíteni, ugyanis az utolsó napra is várnak némi csapadékot. Az eső egyébként szerdán is megnehezítette a csapatok dolgát, ráadásul az intenzitása széles spektrumon helyezkedett el. Emiatt mindössze néhányan döntöttek amellett, hogy vizes pályán is gyűjtenek adatokat. Ami pedig a szezonnyitó Thai Nagydíjat illeti, a tekintetben is megpróbált két lábbal a földön maradni.
„Nehéz megmondani, hogy ez a motor képes lesz-e a thaiföldi futamgyőzelemre – fogalmazott. – A tavalyi előszezon is jól alakult, majd [az idény eleje] egy teljes katasztrófába torkollott. Nyugodtnak kell maradnunk, mert tisztában vagyunk vele, hogy jól haladunk. Mindannyian azt szeretnénk, hogy az elejében szerepeljünk. Aki mást állít, az hazudik.”

