Marco Bezzecchi körrekorddal végzett az élen a Thai Nagydíj edzésén, több mint 4 tizeddel megelőzve Marc Márquezt és Fabio Di Giannantoniót. A tréning második felében elkezdett szemerkélni az eső, Francesco Bagnaia pedig nem jutott be a Q2-be ilyen körülmények között.
Magyar idő szerint péntek kora délelőtt rendezték a Thai Nagydíj edzését a MotoGP mezőnyének. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, ezen az eseményen dőlt el, hogy melyik tíz versenyzőnek nem kell majd részt vennie a szombati időmérő első szakaszában. Ami az időjárási körülményeket illeti, a levegő hőmérséklete 32, az aszfalté 40 fokos volt a kezdés pillanatában, és a Moto2-es tréning végén szemerkélő eső is elállt.
Bezzecchi hamar élre állt, Martín bukásával együtt is meggyőző Aprilia-kezdés a burirami nyitányon
A motor elejére a teljes mezőny lágy gumit tett fel, míg hátul a többség szintén err szavazott, de néhányan a közepes mellett döntött. Az első mért köröket a két gyári Aprilia futotta meg, és az 1:29.764 másodperccel kezdő Jorge Martín mindössze 15 ezreddel múlta felül Marco Bezzecchit. A két csapattárs maradt az első két pozícióban az első próbálkozások után, Pedro Acostát megelőzve.
It’s business time already with light rain out there 🌧️
With #MotoGP Practice we sort out the first 10 Q2 spots ⚔️#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/dYU6I5q7eC
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Ezt követően a tavalyi vb harmadik helyezettje 1:29.192-vel vette át a vezetést, 389 ezreddel megelőzve Álex Márquezt, míg Luca Marini feljött a negyedik helyre. Acosta azonban nem sokkal később szintén gyorsult, és visszavette a harmadik pozíciót, közvetlenül mögé pedig Franco Morbidelli zárkózott fel.
Szűk 10 perc elteltével Ai Ogura felugrott a harmadik helyre, de néhány másodperccel a 142 ezredes hátránnyal a második pozícióig felzárkózó Fabio Di Giannantonio letaszította onnan. Sőt, a VR46 motorosa a következő körében meg is előzte honfitársát, igaz, mindössze egyetlen ezreddel.
Stuck together 🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/xijwmYl24e
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Ezután sokáig csendesebben zajlott az edzés, egyedül a két gyári Honda jött fel az ötödik, illetve a hatodik helyre, de többségében a versenyszimulációk zajlottak. Félidő környékén aztán sötét felhők jelentek meg az égbolton, így a mezőny tagjai kénytelenek voltak minél hamarabb megfutni a leggyorsabb köreiket. Ez már csak azért is érdekes volt, mert ekkor Marc Márquez és Francesco Bagnaia sem volt tagja az első tíznek.
🫢 @marcmarquez93 who is out of the Top 10 goes wide at Turn 3 #ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/NcHrrN2RQe
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Az első komolyabb javítást Raúl Fernándeztől lehetett látni, a Trackhouse motorosa a hetedik pozícióba jött fel. A gyári Ducatik viszont nem tudtak gyorsulni: az első szektorban ugyan még lehetett javítani, de a másodikban az eső miatt már sokan elvéreztek. Bagnaia és Martín vissza is mentek a bokszba, az idősebbik Márquez viszont tovább próbálkozott, és feljött a negyedik helyre, közvetlenül a szintén gyorsuló Acosta mögé.
👊 @37_pedroacosta and @marcmarquez93 both improve #ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/HYiiwAnx83
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Néhány perccel később elállt az eső, Martín pedig letaszította a címvédőt a negyedik pozícióból, majd a következő körében Acostát a harmadikból, miközben Di Giannantonio 181 ezreddel javított. Hátrébb Johann Zarco feljött a nyolcadik pozícióba, Bagnaia viszont nem tudott javítani, így maradt a huszadik helyen. Ekkor már ismét lengették az esőt jelző zászlót, ráadásul a háromszoros világbajnok életét a mögötte haladó, majd őt megelőző Franco Morbidelli is megkeserítette.
Jumping up to P4 goes @88jorgemartin 💪#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/lZTWlllmpS
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Mintegy 8 perccel a leintés előtt Álex Márquezt saját ideiglenes csapattársa, a Fermín Aldeguert helyettesítő Michele Pirro tartotta fel. A spanyol pilóta azonban a következő két körében egyaránt javított, így feljött bátyja elé, a ötödik helyre. Ekkor már csak néhány perc volt hátra, és a hajrára ismét benépesült a pálya.
An unfortunate @gresiniracing moment as @pirrorider gets in the way of @alexmarquez73 🫢#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/ylhbCcs1JW
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
Ogura azonban nem sokáig tudott menni, ugyanis a 7-es kanyarban elcsúszott. Bezzecchi eközben 1:28.526-tal megdöntötte Bagnaia 2024-es pályacsúcsát, 421 ezreddel megelőzve Marc Márquezt. Joan Mir a hetedik, Brad Binder a nyolcadik pozícióba ugrott fel, miközben Bagnaia ugyan javított, de nem eleget.
Quite the quick tip off for @aiogura79 💥#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/PISqLMlu4E
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026
A háromszoros világbajnok a következő körét elrontotta, így csupán tizenötödik lett, vagyis nem jutott be a Q2-be. Ezt Bezzecchin és az idősebbik Márquezen kívül Di Giannantonio, Acosta, Martín, Álex Márquez, Mir, Binder, Ogura, valamint Zarco tette meg ebben a sorrendben.
A MotoGP burirami edzésének végeredménye
Marco Bezzecchi tops #MotoGP Practice in front of @marcmarquez93 and @fabiodiggia49 👏#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/qMj7Letioq
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 27, 2026

