Pedro Acosta úgy érzi, hogy Marc Márquez büntetése miatt nem egy „igazi” győzelmet aratott a burirami sprinten. A címvédő diplomatikusan nyilvánult meg a kérdéses esetről. A harmadik Raúl Fernández sokat veszített az egyenesekben, de annak nagyon örül, hogy így kezdte a szezont.
Több szempontból is drámaian alakult a MotoGP első idei sprintfutama Buriramban. Először is a pole-t behúzó Marco Bezzecchi bukott az első helyről, amivel Marc Márquez vette át a vezetést. Viszont a futam felétől óriási nyomás alá került Pedro Acosta által, aki a hatodik pozícióból rajtolt. Acosta támadásai pedig oda vezettek, hogy az utolsó előtti körben egy időre már a KTM-pilóta volt előrébb. Ekkor Márquez agresszívan próbálta visszaelőzni, talán kicsit meg is támaszkodott a motorján, ami miatt Acosta elhagyta a pályát. A felügyelők „felelőtlen motorozás” miatt a címvédőt a pozíció visszaadására kötelezték, így végül a 21 éves versenyző szelte át először a célvonalat. Ezzel megszerezte első győzelmét a MotoGP-ben, és az első KTM-pilóta lett, aki vezeti a tabellát a sorozatban.
Bezzecchi újabb esése és Marc Márquez büntetése után Acosta megszerezte első győzelmét a MotoGP-ben
Azonban a mazarróni cápa ennek ellenére sem volt teljesen elégedett. „Az nagyon király, hogy a sprinten egy ilyen csatám volt Marc-kal – értékelt Acosta a leintést követően. – De tudod, talán nem is érzem igazán úgy, hogy én nyertem, mivel elengedett. De mindegy is, holnap egy új lehetőségünk lesz, hiszen a csapat nagyszerűen dolgozik. És szeretném megköszönni azoknak is, akik a KTM-nél nagyon keményen dolgoznak, és azoknak is, akik minden nap segítenek engem. Jó, hogy így kezdtük el a szezont, de holnap talán majd az igazi győzelmet is megszerezzük.”
THE DIVEBOMBS OF ALL DIVEBOMBS 💣@marcmarquez93 sends @37_pedroacosta VERY wide 😱#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/ZeiNaHzPUI
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 28, 2026
Természetesen a második helyről rajtoló és ott célba is érő Marc Márquezt is először a büntetésről kérdezték. „Nekem az a véleményem, hogy a felügyelők döntöttek, én pedig betartom a szabályokat – mondta diplomatikusan a láthatóan nem elégedetlen címvédő, aki aztán a verseny többi részére is kitért. – Amikor láttam Bezzecchit bukni, próbáltam lassítani a versenyt, próbáltam kontrollálni, mivel tudtam, hogy nagyon hosszú lesz. Szóval ezt próbáltam csinálni: kontrollálni a tempót. És minden alkalommal, amikor Pedro megelőzött, azonnal visszaelőztem a következő kanyarban. De aztán sajnos megkaptam a büntetést, viszont így is kilenc pontot szereztem egy korrekt versenyen a [mandalikai] sérülésen után, ami ez nem rossz, elégedett vagyok.”
⚠️ @marcmarquez93 DROPS 1 POSITION due to the last corner incident
AND THAT MEANS @37_pedroacosta WINS THE #TissotSprint 🤯🤯🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/Dd6J0McFY3
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 28, 2026
Raúl Fernández a harmadik helyről rajtolva biztos kézzel ért oda a dobogó legalsó fokára. Mindezt úgy, hogy az időmérőt a Q2-ből kellett kezdeni. „Nem igazán hiszem még el, hogy mekkorát léptünk előre – kezdte. – A csapat és az Aprilia nagyszerű munkát végzett. Ma pedig nagyon jól éreztem magam a motoron a lágy gumikkal, pedig amúgy nem igazán szeretem őket, de ma jó munkát végeztünk, és holnap is jók lehetünk. A sprintet lemenedzseltem: figyeltem a különbséget köztem és [a sokáig negyedik Jorge] Martín között, és közben próbáltam élvezni. Az fantasztikus volt, hogy a végére ennyire közel kerültem Pedróhoz és Marchoz. Talán holnapra még találunk majd valamit az egyenesekre, mivel azokban, különösen a 2-es szektorban sok időt veszítettem hozzájuk képest. De összességében elégedett vagyok, nagyon jól kezdtük az évet. És ez az első alkalom, hogy egy MotoGP-szezont azonnal pontokkal kezdek, szóval tényleg nagyon boldog vagyok.”

