Davide Tardozzi és Marc Márquez is megerősítette, hogy egy kerékvető okozta a címvédő defektjét a Thai Nagydíjon. A kilencszeres világbajnok ugyanakkor kiemelte, hogy másokat nem ért baj emiatt, viszont abból a szempontból szerencsés, hogy megúszott egy highside-ot.
Megszakadt a Ducati rendkívül hosszú sorozata, és 88 főfutam után a Thai Nagydíjon egyetlen versenyző sem képviselte a márkát a dobogón. Erre egyedül Marc Márqueznek lett volna reális esélye, akinek ugyan nem volt meg a tempója a győzelemhez, de miután Raúl Fernández tempója visszaesett, felcsillant a remény a harmadik helyre.
Bezzecchi utcahosszal nyert, Marc Márquez drámája után megszakadt a Ducati brutális sorozata
Azonban, még mielőtt megtámadhatta volna honfitársát, defektet kapott, és kénytelen volt feladni a futamot. Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere elmondta, mi okozta a gondot. „Sajnos a négyes kanyarban ráment a rázókőre, és eltört a felnije – nyilatkozta a TNT Sportsnak. – Emiatt elveszítette a hátulját, és kénytelen volt megállni. Ráment a kerékvető szélére, és eltörte a felnijét.”
Az olasz szakember versenyzőként, majd csapatvezetőként sok mindent tapasztalt már, de elmondása szerint ehhez hasonlót még nem. „Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ilyesmit – jelentette ki. – Mondhatjuk, hogy ez az ő hibája, de rendkívül balszerencsés, mivel a négyes és az ötös kanyarban számos versenyző elhagyta a pályát, és senkinek nem volt problémája. De ez van.”
A brit televíziós társaság közvetlenül a Tardozzival lefolytatott beszélgetés után magát az érintettet is megkérdezte az esetről. Márquez válaszából kiderült, hogy ő is tisztában van a defekt okával, ám mégsem igazán érti azt, és főnökéhez hasonlóan ő is kiemelte, hogy mások nem jártak pórul a pályának ugyanezen részén.
„Nem tudom – kezdte. – Szerintem csak a rázókő volt az oka, de tény, hogy sok pilóta átment azon a kerékvetőn, még a teszten is, és semmi nem történt. Most viszont volt egy kicsit necces pillanatom a négyes kanyarban, abban a bizonyos kanyarban, és úgy döntöttem, hogy szélesre megyek, majd visszajövök. Azt mondtam [magamban], hogy »rendben, meg akarok menteni egy veszélyes momentumot«. Amikor viszont átmentem a rázókövön, a hátsó abroncs eldurrant. Szóval azt mondanám, hogy nagyon furcsa, nagyon balszerencsés, hiszen rendkívül nyugodtan versenyeztem, láthattátok, hogy jól menedzseltem [a tempót], de ez van. Egyszerűen a következő futammal kell foglalkoznunk.”
One more look at @marcmarquez93‘s incident 🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/ruidYi7hWw
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
A lassításból látszott, hogy Márquez akár ennél is rosszabbul járhatott volna, hiszen nem volt messze egy nagyobb bukástól. És hogy ki a felelős az incidensért? Nos, sokaknak alighanem elsőre a Michelin juthat eszükbe, ám a kilencszeres világbajnok nem akart mutogatni a gumigyártóra, ahogyan a pályára sem.
„Nem szeretném vesztegetni az időmet – válaszolta arra a kérdésre, hogy beszél-e a beszállító mérnökeivel. – Nem a Michelin miatt, hanem egyszerűen a következő versenyre akarok gondolni. Úgy vélem, ez nem a Michelin gondja, és nem is a pályáé. Csupán arról van szó, hogy ezeknek a dupla kerékvetőknek megvannak az előnyeik, ám ezúttal valami szokatlan történt. Az a helyzet, hogy rendkívül különös volt, mivel még a felni is súlyosan megsérült. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem lett belőle óriási highside.”

