Luca Marini már várja a hétvégét, és a tekintetben is kíváncsi, hogy az elmúlt egy évben hogyan haladtak a fejlesztésekkel. Szerinte az új pályák szorosabbá teszik a mezőnyt, ezt a szintet pedig a tavalyi Magyar Nagydíjon is megugrották. Eközben egyes újságírók úgy vélekednek, hogy a királykategória akár az 1:15-ös köridőtartományba is benézhet.
A hétvégén a Brazil Nagydíjjal folytatódik a MotoGP 2026-os szezonja. Ez az elnevezés legutoljára 1992-ben szerepelt a versenynaptárban, a dél-amerikai ország pedig 2004 után került vissza a körforgásba. Ugyan a heves esőzések miatt a hét meglehetősen nehezen kezdődött, azonban szerdán már olyan képek is elkezdtek terjedni, amelyek arról árulkodnak, hogy a veszélyt sikeresen elhárították.
A MotoGP biztonsági tisztségviselője kijelentette, mindent kontroll alatt tartanak
A Brazil Nagydíj idei kiadása abból a szempontból is izgalmas lehet, hogy senkinek semmilyen adata nincs a pályáról. Ellentétben a tavalyi Magyar Nagydíjjal, a csapatok nem szerveztek különböző privát teszteket Brazíliába. Ráadásul a jelenlegi mezőnyt figyelembe véve mindössze három olyan versenyző van, aki korábban már kipróbálhatta a goiâniai aszfaltcsíkot.
Luca Marini, Franco Morbidelli és Diogo Moreira még tavaly körözhetett a pályán, miután a 2025-ös Argentin Nagydíj után ellátogattak a helyszínre, és többek között néhány körrel örvendeztették meg a rendkívül szenvedélyesnek ismert brazil közönséget. Marini az esemény után dicsérte a pályát, majd kijelentette, hogy talán itt lehet a legnagyobb az átlagsebesség.
Az olasz azóta több alkalommal is véleményezte a pályát. Tavaly áprilisban azt hangsúlyozta, hogy talán egy kicsit kurta lesz számukra, de összességében még a Sachsenringnél is gyorsabb lesz egy kör. Ezt egyébként Simon Patterson X-posztja is alátámasztja. A The Race szakújságírója szerint a MotoGP akár az 1:15-ös köridőtartományba is benézhet.
Fastest lap from the homologation test race at Goiania a few weeks back was Eric Granado's 1:22 on a superbike. MotoGP might be knocking on 1:15 laps…!
— Simon Patterson (@denkmit) March 19, 2026
Marini a múlt héten már némileg árnyalta korábbi véleményét. Az olasz ismét kiemelte, hogy gyors, de szűk a pálya, ennek következtében pedig nehéz lesz az előzés, és éppen ez fogja adni a kihívást. Emlékeztetett arra, hogy a célegyenes rendkívül hosszú, ugyanis egy kilométer körül van, az első kanyar pedig meglehetően gyors, így ebben az esetben nehéz dolguk lesz. Emellett dicsérte a felújítási munkálatokat, ám egyúttal azt is jelezte, kíváncsi, hogy az elmúlt egy évben milyen változásokon esett át a létesítmény.
„Már alig várom ezt a hétvégét – fogalmazott a Honda goiâniai előzetesében. – Brazília egy olyan ország, amelynek óriási szenvedélyt és érdeklődést mutat a motorsportok iránt. Az új helyek felfedezése a MotoGP egy különleges pontja. 2025-ben mehettem a pályán egy CBR-rel. Elég szűk a vonalvezetés, de kíváncsian várom, hogy azóta mennyit fejlődött a pálya, és mi változott. Már a kezdetektől fogva elég erős a csomagunk, ez pedig abban segíthet, hogy versenyképesek legyünk. Az új pályák szorosabbá teszik a mezőnyt, és tavaly Magyarországon megmutattuk, el tudjuk érni ezt a szintet. A thaiföldi hétvége elfogadhatóan zárult, és itt az idő, hogy lépjünk egyet előre, és folytassuk a felzárkózást.”
A feje tetejére fog állni az erősorrend a visszatérő helyszínen? – hétvégi menetrend

