A Michelin bejelentette, hogy a szokásoktól eltérően három különböző keveréket visz a Brazil Nagydíjra. Mind az első, mind a hátsó gumik aszimmetrikusak lesznek. Azt is jelezték, hogy a hosszabb pénteki pályaidő miatt több gumit használhatnak a versenyzők.
Az elkövetkezendő napokban a Brazil Nagydíjjal folytatódik a MotoGP idei szezonja. A hétvége abból a szempontból lesz különleges, hogy a fordulónak az 1989 után visszatérő goiâniai aszfaltcsík ad otthont, a dél-amerikai ország pedig 2004 után rendezhet ismét nagydíjat. Az új körülményekre pedig a paddock minden tagjának fel kell készülnie, ezt pedig maradéktalanul meg is teszik.
A feje tetejére fog állni az erősorrend a visszatérő helyszínen? – hétvégi menetrend
A Michelin ugyanis szerdán bejelentette, hogy ezúttal három különböző aszimmetrikus abroncsból (lágy, közepes, kemény) válogathatnak a pilóták és a csapatok. Ennek elsősorban az az oka, hogy a pálya kilenc jobbkanyart tartalmaz, ráadásul a balos fordulók is egy helyre koncentrálódnak, így extrém terhelés kerül a gumi jobb oldalára. A döntéstől az abroncs két oldala közötti terheléskülönbség ellensúlyozását várják.
A három különböző, minden esetben aszimmetrikus keverék nemcsak elöl, hanem hátul is elérhető lesz. Utóbbi esetében kettő a Spielbergben is használt, megerősített karkaszt kapja, míg a harmadik azt a típusú karkaszt használja, amelyet a melegebb helyszíneken, többek között Buriramban vagy Mandalikán vetnek be.
A Michelin a megváltozott időrendre is reagált. Mint ismert, a pénteki nap a szokottnál hosszabb lesz, ugyanis a pilóták több pályaidőt fognak kapni. Ez a MotoGP esetében úgy fog kinézni, hogy az első szabadedzés negyvenöt helyett hatvanperces lesz, míg a délutáni tréningen az eredeti egy óra helyett hetvenöt perc áll a rendelkezésükre. Ezért a gumigyártó tizenkét első és tizennégy hátsó gumit biztosít versenyzőnként.
The #BrazilianGP is just around the corner 🇧🇷🏁
It’s time to download our race guide and learn everything about this new venue, including the specific @Michelin tire allocation.
🇫🇷 https://t.co/dJQS5mg2RT
🇬🇧 https://t.co/MQlVn15LaU#MichelinMotoGP pic.twitter.com/OTXE4xRsHR— Michelin Motorsport (@Michelin_Sport) March 18, 2026
„Goiânia egy teljesen új kihívás elé állít minket – fogalmazott Piero Taramasso, a Michelin kétkerekű motorsportért felelős menedzsere. – Soha nem versenyeztünk még itt, és a tesztelésre sem volt lehetőségünk, ezért az előzetes felkészülésünk a szimulációinkon alapszanak. Ez egy meglehetősen aszimmetrikus pálya, és óriási a terhelés, különösen a jobb oldalon. Ezen korlátok és az új pályához fűződő bizonytalanságok miatt úgy döntöttünk, hogy egy kibővített választékot hozunk Brazíliába. Az első és a hátsó gumit is nézve három specifikációval készülünk, amelyek közül mindegyik aszimmetrikus lesz.”
„Az első abroncsokhoz hasonlóan a hátsók is megerősített jobb oldali futófelületet és szerkezetet kapnak annak érdekében, hogy jobban kezeljék a hőfelhalmozódást – folytatta. – Emiatt a csapatoknak nagyobb mozgásterük lesz, hogy megtalálják a tökéletes egyensúlyt. Azok a versenyzők egészen biztosan előnyhöz fognak jutni, akik megértik a pálya vonalvezetését és a gumik viselkedését. Végezetül örömmel tölt el minket, hogy visszatérhetünk Brazíliába. Egy olyan országba, ahol hihetetlen mértékű a szenvedély, és a közönség is meleg szívvel fogad bennünket.”

