back to top
2026. március 20. 16:05
További
    KezdőlapMotoGPBörtönből érkezett rabok is takarították a goiâniai pályát

    Börtönből érkezett rabok is takarították a goiâniai pályát

    Elítéltek egy csoportja is részt vett a goiâniai pálya takarításában, miután azt a hatalmas esőzés összekoszolta. A rabok egy állami programban vesznek részt, amelynek célja, hogy segítse őket a társadalomba való visszailleszkedésben.

    Ahogy beszámoltunk róla, a hét első felében nagy mennyiségű csapadék hullott a hétvégi Brazil Nagydíj helyszínére, a goiâniai Autódromo Internacional Ayrton Sennára. Ugyan az erről készült képek elsőre ijesztőnek hatottak, de a pálya vízelvezető rendszere összességében jól vizsgázott, viszont az eső így is okozott egy nagy problémát: teljesen összekoszolta az aszfaltot. A csapadék magában is felhordott rá port, és ezt még tetézte a pálya melletti dombokból származó homok. Persze az illetékesek, amint tudtak, azonnal nekiálltak a takarításnak. A munkálatokban számos ember vett részt, de közülük kitűnt egy nagyjából harmincfős, sárga ruhás csoport, akiket cikkünk borítóképén is láthatnak.

    Bagnaia elégedett a goiâniai pályával, de arra figyelmeztet, több eső kritikussá teheti a helyzetet

    Az olasz Motorsport számolt be arról, hogy elítéltekről van szó, akiket Goiás állam egyik börtönéből – egészen konkrétan a Daniella Cruvinel büntetés-végrehajtási komplexumból – a rendőrség naponta szállít ki a pályára, hogy besegítsenek a takarításba. A szaklap úgy tudja, hogy ezek a rabok egy állami reintegrációs programban vesznek részt, amelyet erőszakmentes, kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőinek tartanak fenn.

    Rudson Guerra, az állami kormányzat belügyi helyettes államtitkára megszólalt a pályán szokatlan látványt nyújtó rabokkal kapcsolatban: „Az elmúlt években többször is bevontunk elítélteket a Serra Dourada stadion és a versenypálya karbantartásába, például a bokszok homlokzatának festésébe. Ez a kezdeményezés rendkívül hasznos a sportlétesítményeink szempontjából, az elítélteknek pedig segít a társadalmi visszailleszkedésben.”

    A bokszok és más jelzések festése mellett az elítéltek korábban többek között a pálya melletti területeken nyírták a füvet, gyűjtötték a szemetet, takarítottak, fertőtlenítettek zárt tereket és a „közterületek általános karbantartásába” is besegítettek. Az állami kormányzat álláspontja szerint a program két szempontból is nagyon hasznos: egyrészt az állami intézmények szakképzett (és ingyenes) munkaerőt kapnak, másfelől a rabok bizonyíthatják, hogy alkalmasak a társadalomba való visszailleszkedésre.

    Hazudott a koráról, hogy versenyezhessen, majd történelmet írt Brazília MotoGP-csillaga

    - Hirdetés -